Hiába a döglesztő hőség, a Kesztyűgyár által szervezett kerületi tábor dübörög, hétről hétre egyre több a résztvevője. Ennek oka nemcsak az igen méltányos ár, de a színes programválaszték is. Idén már biciklit szerelni is megtanulhatnak a gyerekek.
Több mint 80 gyerekkel startolt el a kerület nyári tábora, a második héten pedig már 100 fölé emelkedett a létszám – ez rekordnak számít a tábor életében.
A tábor népszerűsége köszönhető egyfelől annak, hogy helyben van, nem kell messzire utaztatni a szülőknek a gyerekeket, másfelől igen kedvező az ára – kizárólag az étkezési költséget kell állniuk a szülőknek, ami 1300 forint naponta –, harmadrészt pedig a tábort szervező Kesztyűgyár Közösségi Ház munkatársai arra törekszenek, hogy a gyerekek érdeklődését szem előtt tartva minőségi, igazán jó kikapcsolódási lehetőséget nyújtó programokat biztosítsanak.
A kerület nyári táborát évek óta a Ludovika Campusán tartják, hiszen a fák által árnyékolt hatalmas park a játszótereivel ideális helyszínt nyújt gyerekprogramok lebonyolításához (is). Azonban a területen folyó építkezés miatt idén a szervezők új helyszín mellett döntöttek, mert úgy ítélték meg, az Orczy-parknak a rendelkezésre bocsájtott, elzárt, munkagépekkel körülvett területe alkalmatlan lenne a szokásos jó hangulatú nyári táborhoz – ezt a Kesztyűház vezetője, Csőke Zita nyilatkozta lapunknak korábban.
Két kerületi általános iskola – a Losonci téri és a Vajda Péter utcai – szolgál bázisául a tábornak, de vannak programok a Kesztyűgyárban is, és a Ludovika uszodájába is járnak a gyerekek.
A táborosok a Losiban kezdtek, most a Vajdában vannak. Ha a körülmények nem is a legideálisabbak –hisz egy iskolaépület nem tud versenyezni a hatalmas, zöld parkkal, még ha udvara tágas is, főleg, hogy iszonyatos a hőség –, a gyerekek és táborvezetők nem vesztettek a lelkesedésükből.
A gyerekek, ahogy korábban, most is korosztály szerinti csoportokra vannak osztva. A programválaszték színes: vannak kézműves, sport, játékosan fejlesztő, vagy épp érzékenyítő foglalkozások, heti egy kirándulás, de lehetőségük van a gyerekeknek a szabad játékra is.
A nagy kedvencek – akár csak a korábbi években – az afro tánc, a vizes programok, újnak számít a Mindenki mozija, az ingyenes filmvetítés.
Szintén újdonság a programok között a készségfejlesztő érzékenyítő, amely során a gyerekek megtapasztalhatják, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy vak embernek, kipróbálhatják, ők hogyan boldogulnának. A programot a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete tartja. Telitalálat a Budapest Velo bringasuli programja. Bicikli- és KRESZ-oktatást tartanak, de megtanítják a srácokat
alapfokon biciklit szervizelni is.
„Nagyon szeretik és nagyon profin is csinálják” – mondta el lapunknak Csőke Zita.
Külsős programon eddig – ezekre mindig csütörtökönként kerül sor – a Magyar Zene Házában és a solymári várban voltak a gyerekek. Mindkét kirándulás nagyon jól sikerült, a gyerekek élvezték, habár az utazás nem kis kihívást jelent a nagy melegben, mondta Csőke Zita. „Igyekszünk árnyékba terelni a gyerekeket a kinti programoknál, és figyelni, hogy igyanak eleget. Ők is nehezen viselik a nagy meleget, ám a jó kedvük csöppet sem párolog.”