Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Rejtőnek Erzsébetvárosban két emléktáblája van, egymástól ötpercnyire. (A szerző ebből a szempontból is unikum.) Egyik tényleges szülőházán, a Szövetség utca 22-ben, ahonnan születése után hamarosan elköltöztek. A másik gyermekkorának, eszmélésének színhelyén, a néhai Izabella tér 5-ben. (Ma Rejtő Jenő utca.) A 120 éves születésnapon harmincan gyülekeztünk a Szövetség utcában, harminc elkötelezett Rejtő olvasó.

Erzsébetváros Önkormányzata és a Kult7 Művészeti és Kulturális Központ koszorúzást, majd emléktúrát szervezett. A délutánt Rejtő filmvetítés zárta. Szücs Balázs alpolgármester megnyitója után Thuróczy Gergely irodalomtörténész, avatott Rejtő kutató az egyik leglelkesebb olvasónak, Lányi Andrásnak adta át a szót.

Lányi 1988-ban jelentette meg, a szójátékkal Babitsra utalva, „Az írástudók áru(vá vá)lása” című könyvét. Jelképszerű, mint Lányi mondja, hogy a harmincnyolc évesen elhunyt Rejtő két és fél év alatt írta meg ikonikussá vált könyveit. Elképesztő munkatempóban dolgozott. Legenda, hogy a kávéházban a pincérnek kéziratokkal fizetett, legenda, hogy idegenlégiósként Afrikában szolgált. Nem legenda, hogy ott volt Siófokon a panzióban, ahol Karinthy agyvérzést kapott, miközben zsebében lapult a Rejtőtől nyert 38 pengő. És sajnos nem legenda, hogy ez a két termékeny év baljós események kezdőpontja lett. 1939-ben kitört a háború, 1940-ben Hitler Európát szinte teljesen letarolta. Az eseménysor az író halálához vezetett.

Szabad-e az akasztófa alatt viccelődni, a hóhér szemébe nevetni? Az elítéltnek mindenképpen. Nem véletlen, hogy ösztöne Rejtőt ’39-ben a kor adekvát műfaja, a komikus ponyva felé sodorta. Nem véletlen, hogy a Rejtő P. Howardok olyan nagy példányszámokban fogytak. Ahogy az sem véletlen, hogy Rejtő most jött ismét divatba (persze mindig is népszerű volt), jegyzi meg Lányi, arra utalva, ami a mai, zaklatott időben nemzedékünkre várhat. Rejtő humora hamisítatlan pesti akasztófahumor. Annak a humornak volt klasszikus követője, amit Molnár Ferenc és Karinthy közreműködésével fogadott be a „magas irodalom.” Ez volt a ponyva igazi fénykora, mikor a történelem kezdett ponyvához hasonlítani. Ha megnézzük a korszak hőseit, rettenetes szörnyetegeit (lásd még Chaplin: Diktátor) ponyvafiguráknak látszanak. Hitler vagy Mussolini (ha nem lenne a kezük véres) Rejtő ponyvában is szerepelhetnének. A Rejtő hősök sorsa örök rejtőzködés, menekülés.

Egyik hőse, Senki Alfonz tulajdonképpen jogellenesen tartózkodik a Föld bolygón, mert a világ összes államából ki van tiltva. Hősei álneveken élnek, néha nem tudják, kicsodák, egyszer éljenzik, máskor lincseléssel fenyegetik őket – maguk sem tudják, miért. Táborokban élnek dzsungel és sivatag peremén. Valaha Rejtőt azzal próbálták behozni az igazi irodalomba, hogy „a ponyva paródiáját” írta. Ez jószándékú állítás, de nem igaz. Rejtő vérbeli ponyvát akart írni és sikerült is. Akaratlanul átszüremlett rajta a kor. Lányi szerint a Rejtő katarzis lényege, hogy felismerjük benne a korszak összes képtelenségét. Lehet, hogy az író szándéka nem ez volt, de végül ide lyukadunk ki. Bizarr lett volna Rejtőt (ha megéri) a szocializmus éveiben viszontlátni. Mit kezdett volna a tervgazdaság világában?

A bevezető után Thuróczy Gergely, Szücs Balázs és Lányi András megkoszorúzta az emléktáblát. A közönség Thuróczy vezetésével Rejtő kereső városnézésre indult. Jártak a Rejtő Jenő utcában, a Kertész utcában és a Körúton. Zárásként megnézték a Pillanatnyi pénzzavar című, Rejtő szüzsé alapján készült filmet. Április elsején Rejtő-kvízen vehetett részt az érdeklődő közönség.

Buják Attila

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.