Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII. kerület) indítványait, amelyek belátható időn belül javíthatják Budapest közbiztonságát.

Megkérdeztük a polgármestert

• Én nem emlékszem arra, hogy korábban előfordult volna: a kormány önkormányzatok javaslatait fogadja el.

– Azért nem emlékszik ilyesmire, mert nem is volt. Legalábbis 2019-től, amióta én itt vagyok. Az volt az alap, hogy attól kezdve a kormány úgy fogta föl: minthogy Budapesten 13 kerület ellenzéki kézbe került, azokkal nemcsak foglalkozni nem kell, de nem is léteznek. Ezzel együtt én személy szerint is több kísérletet tettem arra, hogy valamiféle párbeszédet kezdeményezzek. Volt ilyen a Covid időszakában, majd 2021-ben levelet írtam a miniszterelnöknek, biztosítson plusz pénzt arra, hogy Belső- Erzsébetvárosban az ablakszigetelést meg tudjuk csináltatni: szenvedjenek a lakók kevésbé az éjszakai zajtól. Semmilyen választ sem kaptam. Több levelet írtam Pintér Sándornak, az akkori belügyminiszternek a közbiztonság helyzetéről: nulla válasz érkezett rá. Ha csak az nem számít válasznak, hogy egy sor plusz feladatot kaptunk, viszont újabb és újabb összegeket elvontak tőlünk. Ezzel érdemes összevetni, hogy most a belügyminiszter rövid időn belül pozitív választ küldött nekünk.

• Nézzük a közbiztonsággal kapcsolatos konkrét ügyeket! Koncentrált rendőri jelenlét lesz 19 állandó és 90 visszatérő fővárosi helyszínen. Tudjuk már, hogy mennyi és hol lesz ebből a kerületben?

– A közbiztonság helyzete mostanában Külső-Erzsébetvárosban, a Garay tér környékén a legrosszabb. De természetesen Belső-Erzsébetvárosban is szükség van egy ilyen állandó ellenőrzőpontra. Erről nincs még végleges döntés, nyilván teszünk javaslatot, de nem szabad elfelejteni: a fővárosban 23 kerület van, és ha 19 helyen lesz állandó ügyelet, akkor ez azt jelenti, hogy akad olyan budapesti önkormányzat, amelynek nem jut ilyen poszt. Azt gondolom, hogy a 19 ilyen állandó ellenőrzőpont valószínűleg kevés lesz. Meglátjuk, mi azt kértük, hogy szeptember 15-ig legyen ebben döntés.

• Budapest pótlékot kaphatnak a rendőrök, ahogy ezt önök javasolták korábban. Milyen állapotban látja a kerületi rendőrkapitányságot?

 – Éppen ma reggel volt itt a kapitány úr, és nem gondolom, hogy nagyon jókedvű volt, aminek több oka van. Meg kell érteni, hogy a rendőrségnek itt a VII. kerületben vannak kapacitásbeli határai. Ezen én nem tudok változtatni. Amit mi tehetünk, hogy plusz pénzekkel segítjük a kapitányság munkáját, idén már 80 millió forintot adunk, meg szolgálati lakást – többet nem tehetünk. Amikor az újonnan megválasztott budapesti rendőrfőkapitánynál voltam, ő elmondta: 2200 rendőr hiányzik a rendszerből. A másik oldala a kialakult állapotnak, hogy nem vezet sehova, ha minden alkalommal elkezdünk arról kiabálni vagy morgolódni, hogy a rendőrség nem végzi a dolgát. Az én tudásom szerint a VII. kerületi rendőrség igenis végzi a dolgát – ahogyan tudja. Azt látom, hogy a rendőrkapitány kommunikatív, beszél a lakókkal, de az viszont nem párbeszéd, amikor egy-egy lakossági fórum abból áll, hogy egyesek gyalázkodnak, becsmérelnek másokat, annak nincs helye. És értelme sincs.

• Várható, hogy hatósági jogköröket kapnak az önkormányzatok az éjszaka is nyitva tartó dohányboltok ügyében. Tényleg abszurdum, hogy miközben a kerületben van majdnem 200 éjszaka is nyitva tartó vendéglátóipari intézmény, mellettük még tucatnyi dohánybolt árul pálinkát és egyéb szeszes italokat 0-24 órában.

– Ez például egy olyan ügy, amiről szintén írtam korábban is leveleket, de Lázár Jánosnak annak idején ezekre sem sikerült válaszolnia. Tényleg így van: az égadta világon semmi szükség nincs arra, hogy ezeken a helyeken este 10 óra után alkoholt lehessen beszerezni. De van ennek a kérdésnek egy ennél fontosabb része is. Nevezetesen: hogy a dohányboltok nyitvatartását nem szabályozhatjuk. Erre egyszerűen nincs magyarázat, ahogyan az építési joggal kapcsolatban sincs. Ezek a kerület ügyei és elfogadhatatlan, hogy jelenleg mégis mások döntsenek róluk!

A kormány válasza a belpesti polgármestereknek

·         19 állandó és 90 visszatérő fővárosi helyszínen koncentrált rendőri jelenlét lesz. A kerületek azt kérték, hogy szeptemberi 15-ig jelöljék ki ezeket a helyszíneket.

·         A kormány napirendre vette a Budapest-pótlék bevezetését a rendvédelmi dolgozók számára.

·         Támogatják, hogy az önkormányzatok kapjanak hatósági jogköröket a dohányboltok működésének szabályozására, éjszakai nyitvatartásának a korlátozását, súlyos jogsértések esetén működésük felfüggesztését.

·         Támogatják az objektív felelősség kiterjesztését a térfigyelő kamerával dokumentálható közlekedési jogsértésekre (gyorshajtás). A kerületek kérése, hogy a bírságokból származó bevétel az érintett önkormányzatokhoz kerüljön.

·         Felülvizsgálják az éjjeli menedékhelyek működési rendjére vonatkozó javaslatot.

Barát József

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV

https://www.youtube.com/watch?v=alYMI_gew8g&list=UU__WOQx_SQTwtyUOhk8a5RA&index=1