Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) együttműködésében megújult közösségi tér a CTeen zsidó ifjúsági szervezet otthona lesz. Az újranyitás ügyét Keszler Gábor, a MAOIH elnöke karolta fel, azzal a szándékkal, hogy a hosszú ideje üresen álló zsinagógát ismét élettel töltsék meg a fiatalok.
Amikor a köztudottan nehéz napokat élő MAOIH elnöke felvetette a jócskán több mint tíz éve zárva lévő Dessewffy utcai zsinagóga újranyitásának ötletét, többen feltették neki a kérdést: „Ilyen helyzetben zsinagógát nyitni?” Mire ő visszakérdezett: „Ilyen helyzetben mi mást?” Hiszen, ahogy mondta, egy közösség nem attól gyógyul meg hogy kevesebb helyen imádkozik. Egy közösség akkor éled újra, ha a fiataljaira nem jövőként, hanem a jelen részeseiként tekint.
A tóratekercs is eredeti
Szeptember első vasárnapján a fiatalok láthatóan nagyon is jelen voltak a zsinagógaavató ünnepen. A Dessewffy és a Hajós utca környékén igazi utcabálhangulat uralkodott: szólt a zene, zengett az ének, dübörgött a tánc. A felöltöztetett, koronával díszített tóratekercset hüpe alatt, táncolva, örvendezve kísérték be a zsidó hitközségek előljárói, a CTeen ifjúsági szervezet vállalkozó kedvű fiataljai, no és persze a velük együtt ünneplő hozzátartozók, barátok, érdeklődők a zsinagógába. Ahogy kinyílt, majd bezárult a tekercs mögött a tóraszekrény ajtaja, mintha a ház lelke is hazatért volna. Mert valójában haza is tért: a Dessewffy utcai zsinagóga eredeti tórarekercse, felújítva, az elmosódott szövegrészleteket kijavítva került vissza a frigyszekrénybe.
Közben az épület kapujára felkerült a mezüze is. Rák Olivér, a CTeen egyik alapítója Oberlander Báruch rabbival (a Chábád Lubavics mozgalom magyarországi megteremtője, valamint az EMIH Budapesti Ortodox Rabbinátusának vezetője) és több fiatallal együtt helyezte fel a védelmező szerepű, díszes tokba zárt kis pergamentekercset az ajtófélfára. A szalagátvágásnál már Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is ott állt az EMIH, a MAOIH és a CTeen képviselőivel a bejáratnál, hogy közösen hivatalosan is megnyissák a régi-új közösségi teret.
Közös tehercipelés
Ahogyan több rabbi is hivatkozott rá, nem véletlen, hogy az ünnepség éppen öt nappal Ros Hásáná, a zsidó újév előtt zajlott. A régi zsinagóga történetének új fejezete aligha kezdődhetett volna szimbolikusabb időpontban. Mert bár a Dessewffy utca 23. régmúltja jóval hangosabb, mint az elmúlt közel húsz év csendje, azért nagy szükség volt már az újjáéledésre, hogy ne csak az emlékek éltessék Budapest legrégebb óta működő ortodox imahelyét.
„Az idősek úgy tartják – idézte fel Keszler Gábor, a MAOIH vezetője –, hogy ez a zsinagóga mindösszesen egyetlen napig volt zárva a 20. században, 1956 egy keddi napján. Túlélte a vészkorszakot, túlélte a kommunizmust, és a 21. században majdnem belepusztult a nemtörődömségbe. Beázott, beomlott, elaludt. De ma, sokaknak köszönhetően, felébredt.” Keszler Gábor mesélt arról is, hogy ezt a zsinagógát nem gazdag bankárok építették, hanem a közeli nyugati pályaudvar hordárai, munkásai alakították ki maguknak 1870-ben, hogy napközben is be tudjanak térni valahová imádkozni. A vörössipkások temploma – így hívta a város. „Olyan emberek zsinagógája volt ez, akik egész nap mások terheit cipelték, mégis maradt erejük a sajátjukhoz is. Ma két hitközség összefogva, együtt cipeli a terhet. Megérkeztünk.”
Isteni szellő
A MAOIH és az EMIH együttműködése önmagában is fontos gesztus, de még többet jelent, hogy a ház különböző hátterű zsidó fiatalok közösségi helye lett. A CTeen ifjúsági szervezet ugyanis nem kérdezi, ki honnan érkezett, ahogy Rák Olivér fogalmazott, kapuik neológ, reform vagy ortodox családból származó fiatalok előtt épp úgy nyitva állnak. A közös pont a zsidó identitás, a kíváncsiság és a közösségben töltött idő. Az EMIH vezető rabbija, Köves Slomó számára – 13-14 évesen maga is gyakran megfordult e falak között – az imahely újranyitása többet jelent egyszerű folytonosságnál. „Nem pusztán újjáéled, hanem megtelik ruách elohímmal, azaz isteni szellővel, vagyis azokkal a tizenévesekkel, akik élettel töltik meg a zsinagógát. Ők az igazi reményei a zsidóságnak” – fogalmazott.
És hogy ez az isteni szellő mennyire nem pusztán költői kép, azt jól mutatja az is, hogy Európa első ifjúsági zsinagógájában a rabbin kívül minden tisztséget tizennyolc év alattiak töltenek majd be. Lesz saját elnökük, sameszuk (templomszolga), gábéjuk (a szertartások vezetésével és a világi vezetéssel foglalkozó elöljáró), és saját ifjúsági vezetőséget is választanak. Vagyis nem egyszerűen használják majd a zsinagógát, imádkozni, ünnepelni, barátkozni járnak ide, hanem felelősséget vállalnak azért is, hogy milyen közösségi élet alakul ki benne.
Minél hevesebb, annál jobb
A budapesti CTeen-közösség építését hat évvel ezelőtt kezdte el az Amerikából Magyarországra érkezett Tzemmy Bassman rabbi és felesége, Sophie. Ma már heti kilencven-száz fiatal kapcsolódik be a programjaikba, a Dessewffy pedig végre olyan otthonná válhat számukra, ahová nemcsak egy-egy alkalomra érkeznek a fiatalok, hanem ahová tartozhatnak is.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a CTeen Hungary új otthonra lel ebben a történelmi zsinagógában, ami a Teremtő segítségével egy vibráló, élő központként szolgál majd a zsidó tinédzserek és fiatal felnőttek számára – mondta a közösséget vezető rabbi.”
A közösségépítés azonban nem ér véget a saját korosztályuknál. A CTeen szeretné feléleszteni a zsinagóga egyik régi hagyományát is: a korábban itt működő Chevrát Bikur Cholim, vagyis Beteglátogató Egylet szellemiségét. A fiatalok barcheszt és élelmiszercsomagokat készítenek majd, amelyeket idősekhez és rászorulókhoz visznek el. Mintha a régi falak emlékeznének. Ebben a folytonosságban különös helye van Oberlander Báruch rabbinak is. Az EMIH Budapesti Ortodox Rabbinátusának vezetője nem először áll e falak között: a kilencvenes években maga is ide járt tanítványaival, és szombat délutánonként rendszeresen tanított itt. A CTeen fiataljai ma is minden héten fordulhatnak hozzá kérdéseikkel, beszélget, vitatkozik velük. Azt mondja, a vita a tanulás része: minél hevesebb, annál jobb.
Akkor él, amikor élnek benne
A Dessewffy-zsinagóga tehát nem múzeumként nyitott újra, hanem azért, hogy ismét élettel teljen meg: lehessen benne kérdezni, tanulni, imádkozni, ünnepelni, vitatkozni, barátkozni és egyszerűen együtt lenni. Mindez azonban nem választható el a múlttól, amelyet ezek a falak magukban hordoznak, és amely sokszor örökre kijelöli a dolgok helyét, még úgy is, ha olykor-olykor kimozdulnak onnan. Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint vannak pillanatok, amikor egy város visszakap valamit a múltjából, amikor valami fontos újra a helyére kerül. „Szeptember első vasárnapján Terézváros visszakapott egy zsinagógát, egy közösségi teret és főleg egy hangot – fogalmazott. – Egy zsinagóga csak akkor él, amikor élnek benne. Amikor gyerekhang hallatszik, tanulás folyik. Amikor ünnepelnek, kérdeznek és vitatkoznak. Amikor nevetnek, valaki segítséget kér és vigaszt kap.” A vasárnapi ünnepség pontosan ezt az életet vetítette előre. És talán ezért volt annyira erős az a pillanat is, amikor a Tóra visszakerült a helyére. Hiszen Keszler Gábor szavaival: „A falak nem képeznek zsinagógát, a Tóra teszi ezt.” A Tóra azonban közösséget is jelent, és most már vannak, akik köréje gyűlnek.
Soproni Tamás azt kívánta ennek a közösségnek és a Dessewffy utcai zsinagógának, hogy a következő százötven évben legyen itt sok szombat, sok ünnep, sok gyermek, sok esküvő, sok új élet. És sok olyan pillanat, amikor valaki majd megáll a zsinagógában, körülnéz, és talán már nem is érti, hogyan lehetett ez a hely valaha csendes.


