Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Üde kivételt képez a Magyar Nemzet 2013.01.12. számában dr. Molnár Csaba "Kifordított hűtőszekrény" című, a lap 33. oldalán megjelent cikke a hőszivattyúról, és Komlós Ferenc épület-gépészmérnök munkásságáról, amely elősegítette a hőszivattyú hazai alkalmazását.

A cikkben említett beépített hőszivattyú egy olyan hőszivattyúcsaládhoz tartozik, amely mintaoltalommal védett. A 2012-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetették. A Geowatt Kft-nek Békéscsaba közelében van egy üzeme. Ezért a hőszivattyúk ott történő gyártásának elősegítése hatékonyan csökkenthetné a magyar munkanélküliséget, mert a hőszivattyú lehetne egyike a jó áron exportálható, nagy hozzáadott értéket adó termékeknek, amely jelentős hasznot hozna a magyar gazdaságnak.

A hőszivattyúzás egy magyar mérnöknek, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorának, dr. Heller Lászlónak a doktori disszertációja volt 1948-ban. Erről tudomásom szerint Magyarországon először 1957-ben jelent meg cikk az "Élet és Tudomány" című lap általam szerkesztett "Tudomány világa" rovatában. A cikket az Egyesült Izzó Kutatójában dolgozó fizikus, néhai Weisburg János írta. (Egy évvel azelőtt én is ott dolgoztam, onnan ismertem őt).  Folyamatosan próbáltuk elterjeszteni e terméket Magyarországon. Vállalkozásunkhoz csatlakozott néhai Hajdú György mérnök is. Sajnos ők ketten nem érhették meg a hőszivattyú Magyarországi elterjedését.

A jelenleg használt hőszivattyúk mintegy 95%-át nem mi gyártjuk, hanem importáljuk. Az importőrök akadályozzák a hazai gyártás beindítását.

Úgy gondolom, hogy a megjelent cikk segíti ennek az elképzelésnek a megvalósítását. Nemcsak vezetékes árammal képzelem el a nagyon gazdaságos hőszivattyú üzemeltetését, hanem olyan termék kifejlesztését is szorgalmaznám, amely akár vezetékes akár palackos gázzal is működhet.

A már díjazott hőszivattyúcsalád mindegyike napelemmel is működtethető. Ezáltal nem áll le fűtés akkor, ha egy tornádó miatt megszakad az
áramellátás. Mivel az USA-ban ez igen gyakori eset a magyar szakértelem ezzel segíthetné a most beiktatandó Obama államelnök zöld programját.

Köszönöm az elhunyt Weisburg János és Hajdú György nevében is dr. Molnár Csaba úrnak és a Magyar Nemzetnek ezt a cikket.

Tisztelettel:

Dr. Freud Gézáné, Wágner Anna Mária
Aranydiplomás fizikus és elektromérnök

 

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján