Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
Józsefváros lakossága és kultúrája egyedülállóan színes, és ez a sokféleség jelen van az óvodákban és iskolákban is, melyekbe a világ minden tájáról érkezett gyerekek is járnak.
Ezért indította el 2024. március 1-én a Józsefvárosi Önkormányzat azt a programot, amiben a magyar nyelvet idegen nyelvként tanítják (MID). A MID-program célja, hogy a kerületben élő nem magyar ajkú diákok
eredményesen tudjanak bekapcsolódni az iskolai oktatásba,
ne szigetelődjenek el, és esélyt kapjanak a sikeres beilleszkedésre.
A magyar nyelvi ismeretek átadása más megközelítést igényel, ha magyart anyanyelvként beszélőket tanítanak, vagy magyarul nem beszélőket kell felkészíteni a magyar nyelv használatára. Nekik a magyart ugyanúgy idegen nyelvként kell tanítani, mint a magyar anyanyelvűeknek az angolt vagy németet.
Az önkormányzat jóvoltából mára három tanár tanít négy iskolában magyart idegen nyelvként, a MID-program összesen 83 gyereknek elérhető:
a Losonci Téri Általános Iskolában 17-nek, köztük kínai, vietnámi, albán és ukrán származásúaknak,
a Deák-Diák Általános Iskolában 15-nek, köztük arab és ukrán származásúaknak,
a Németh László Általános Iskolában 14-nek, köztük dél-amerikai, arab és kínai származásúaknak,
a Molnár Ferenc Általános Iskolában 37-nek, köztük afrikai, vietnámi, kínai és arab származásúaknak.
Azok az iskolák kaptak elsőként tanárt, ahol a legtöbb ilyen típusú oktatásra rászoruló gyerek tanul.
A nem magyar ajkú gyerekek általában az óvodában találkoznak először a magyar nyelvvel, ezért az iskolai programon kívül a józsefvárosi önkormányzat óvodáiban is folyik egy hasonló program, a MAMI, amiben
térítésmentesen oktatják a magyart mint idegen nyelvet.
A helyi logopédusok és óvodapedagógusok által kidolgozott játékos fejlesztőprogram legfőbb feladata, hogy megalapozza a kommunikációs készséget, mindenekelőtt a hallás utáni értést és a beszédkészséget. A foglalkozásokon játékosan, mozgás, cselekvés és érzékszervi tapasztalatok segítségével, versek, dalok, mondókák kíséretében ismerkednek a gyerekek a magyar nyelvvel.
A MAMI-programról ebben a videóban tájékozódhat: