Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2 százaléka késett egy óránál többet, ami a nemzetközi vonalakat érintette – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden a Facebookon.

Hegyi Zsolt a MÁV-Volán csoport márciusi jelentését ismertetve a bejegyzésben elmondta: a győri és a szegedi munkálatok némileg növelték a menetidőket, ugyanakkor az elmúlt hónapokban tapasztalt menetrendidő javulás az első tavaszi hónapban is folytatódott, februárhoz képest nem történt jelentős váltás egyik fontos fővonalon, illetve elővárosi vonalon.

Kifejtette: az 1-es vasútvonalon a Bicske alsónál zajló pályafelújítás néhány százalékkal visszavetette a havi menetrendszerűségi adatokat. A januári tehervonat kisiklást (Szeged-Rendező állomás) követő pályahelyreállítás miatt a Cegléd-Szeged vonal az átlag alatt teljesített márciusban, és jelenleg itt nagyteljesítményű villanymozdonyos vontatás előkészítése zajlik.

Közölte: az értékesített vármegye- és országbérletek száma márciusban is megközelítette az egymilliót. A kerékpárjegyek és -bérletek aránya a viszonylag hűvös márciusi hétvégék miatt „még nem lőtt ki”, az áprilisi időarányos adatok azonban már növekedést jeleznek előre.

A MÁV-csoport honlapján közzétett havi összegzésből kiderült: márciusban 96 711 vonatjáratból 81 280 kevesebb mint hatperces késéssel érkezett meg a végállomásra, ami 84,04 százalékos pontossági arányt jelent, a februári 83,91 százalék után. Az összes járat 2,45 százaléka – 2366 vonat – késett több mint húsz percet. A Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonalon a járatok 97,92 százaléka késett kevesebb mint hat percet, míg a Szeged és Hódmezővásárhely között működő TramTrain esetében ez az arány 98,52 százalék volt.

A havi beszámoló szerint márciusban 1 047 895 autóbuszjárat közlekedett, ebből 1 022 734 járat (97,59 százalék) kevesebb mint 10 perces késéssel érkezett meg a végállomásra, ez minimális visszaesés a februári 98,36 százalékról, ami a fővárosi bevezető utak növekvő forgalmával magyarázható. A regionális és országos vonalakon a 98,61 százalékos, az agglomerációs vonalakon pedig 84,19 százalékos volt a pontossági mutató – derül ki a jelentésből.

A HÉV-járatok felülmúlták az egyébként is jó menetrendszerűségi statisztikákat, a márciusi 99,83 százalékos adattal – közölte Hegyi Zsolt.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.