Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.

Éppen egy éve adtunk hírt arról, hogy négy polgárőr-egyesület tervezi a megalakulást. Hárman gondolták komolyan, s mára kettő a megalakulás hivatalos procedúráját is elindította, a harmadik is a határán van.

Mindegyik másban erős
Várhatóan a Kecskeméti László által szervezett Nyolckör Polgárőr és Védegylet Egyesület lesz az első, amelyik működhet. Már túl vannak az egyesület-alapításon, és mint Kardos Páltól, a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) elnökétől megtudtuk, már hozzájuk is bejelentkeztek, a tagságukról hamarosan döntenek, sőt néhány tagjuk már a kötelező alapismereti vizsgát is letette náluk.

A Nyolckör tagjai főleg az Orczy-, Magdolna- és Századosnegyedből jöttek, „nagymamától kezdve biztonságtechnikai területen dolgozó rendőrön át” sokféle ember csatlakozott, mondta Kecskeméti László. Sportolók is vannak, Kecskeméti László edző és független önkormányzati képviselő a kerületben. Még hátra van az országos szövetségbe való felvétel és az együttműködési megállapodás a rendőrséggel és az önkormányzattal, „most pártpolitikától mentesen tudok a döntéshozók elé állni”, jegyezte meg.

Egyesületük különlegessége, hogy nemcsak a közbiztonságért dolgoznak, de rászorulóknak jogvédelmet, jogsegélyt is nyújtanak, emiatt lettek védegylet is. Volt már szemétszedési akciójuk, és egy autós ámokfutó elfogásában is részt vett a riadóláncuk, jelzi Kecskeméti László, hogy felkészültek.

A Nyolckör a Kőris utcai református parókián tartja megbeszéléseit, ott gyülekeznek.

A másik jó tempóban szerveződő polgárőrtársaság szervezője szintén politizál, hiszen Abd El Rahim Ali a DK kerületi elnöke. A Józsefváros Biztonságáért Polgárőr Egyesület túl van a megalakuláson, már a bírósági bejegyzést várják. A tagság „főként helyi fiatalok a Magdolna- és Orczynegyedből, srácok és hölgyek”, 30 körüli korosztály, mondta Abd El Rahim Ali. Abban bízik, hogy tavasszal elindulhatnak.

A harmadik szervezetet a jelentős polgárőr múlttal bíró Szilágyi Károly szervezi. Egy hónap múlva tartanak majd alakuló ülést, „eddig az egyesületi alapszabályt körmöltem esténként a kislámpánál”, adott képet az adminisztrációs nehézségekről. A tagság főleg a Corvin-, Losonci-, Magdolna- és Orczynegyedben él, a 30 és 50 közötti korosztályt képviselik. Van köztük üveges, kéményseprő, mérnök és ipari alpinista – szándékuk szerint nemcsak a rendfenntartásban, hanem a katasztrófaelhárításban is részt tudnak majd venni.

Együttműködések
Nem egyszerű egy társaságnak eljutnia addig, hogy valódi polgárőrséggé válhasson, de Kardos Pál szerint akár fél év alatt megvalósítható, ha ügyvédet fogadnak, hogy ne dobja vissza a beadványokat formai hiányosságok miatt a törvényszék. A kerületi három csoport ennél jóval lassabban haladt, ügyvédre nem költöttek, munka mellett szerveződtek, mint mondták.

A kötelező lépcsőfokok mellett – felvétel a budapesti és az országos szövetségbe, alapkiképzés, írásos megállapodás a rendőrséggel – ott van​ még az együttműködés az önkormányzattal is. Ezt mindhárman tervezik, de enélkül is készek elindulni, nincs olyan elvárásuk, hogy autót vagy telephelyet adjon az önkormányzat.

Az új ciklusban Sátly Balázs alpolgármesterhez tartozik a polgárőrségek ügye, aki megerősítette, amit Pikó András egy éve mondott: „a Józsefvárosi Önkormányzat együttműködésre kész mindenkivel, aki a törvényes keretek között tenni szeretne kerületünk biztonságáért”. A folyamatban lévő kezdeményezéseket figyelemmel kísérik, és amennyiben ennek feltételei adottak, egyeztetéseket kezdenek arról, hogyan tudnak egy létrejövő polgárőrséget támogatni.

Érdekes kérdés, hogyan fog a három csapat együtt dolgozni, mert mindhárman az egész kerületben szeretnének járőrözni. Abd El Rahim Ali szerint „minél többen vagyunk, annál jobb, egészítsük ki egymást, azon az állásponton vagyok”. „Én leszek a legboldogabb, ha a kerületben több polgárőrség lesz, mert az azt jelenti, hogy hatalmas rend lesz”, mondta Kecskeméti László. Szilágyi Károly óvatosabb volt, „még nem kerestük egymást, egyelőre együttműködésről csak feltételes módban tudunk beszélni”, mondta.

Még több hír a Belvárosból

Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és drámairodalomnak nemcsak...
Ipari formatervezőket is alkalmaztak. Elindult a palacktartók tesztelése, 80 tesztpéldányt helyeznek ki Budapest különböző forgalmas pontjain a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának...
250 adag reggelire lehet lecsapni május 13-án reggel két keréken. A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több tucat pontján vár újra bringás reggelivel vagy uzsonnával.
A családon belüli erőszak nem magánügy. Segítsd Te is az áldozatokat, az erőszakkal szembeni fellépést!
Bár az év végével szűnnének csak meg egyes bölcsész szakok a Károlin, az egyetem augusztus végével több oktatótól is megválik, értesült a sajtó. A hallgatók bizonytalanságban vannak, az egyetem nem...
Újpest májusban is gondoskodik arról, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget. A hét egyik kiemelkedő eseménye az Újpesti Futó- és Kerékpáros...
2022 novemberében nyitottak, de nem kellett mindent a nulláról felépíteni. A régi-új Konfit a Baross utca 74-ben elérhető áron kínál laktató, finom ételeket. Majer Dávid séffel beszélgettünk.
Diplomáciai nyitás Józsefvárosban: a kerület vezetése a napokban fogadta Vivienne Ekwora Ogonyi nigériai nagykövetet. A találkozón részt vett András polgármester, Sátly Balázs alpolgármester és...
Április 29-én sütött a nap héttágra, mikor kerületünk utcái táncparketté változtak. A Tánc te magad légy! szlogennel meghirdetett villámcsődület örömünnep lett – hét helyszínen, hétféle stílusban...
Az önkormányzat várja az itt élők jelöléseit, hogy ennek alapján eldönthessük, ki kapjon idén díjat kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban.
A teológiai munkássága miatt elismert Erdő Péter bíboros is esélyes a pápaválasztáson. Húsvéthétfőn elhunyt az argentin származású Ferenc pápa. A jezsuita szerzetesből lett egyházfő a 266-ik...
Szombaton a Horváth Mihály téren lehet adni-venni a növényeket, kiegészítőket. Harmadik alkalommal rendezi meg a kerület a Józsefvárosi Kézműves- és Növényvásárt a Horváth Mihály téren április...
Tájékoztató a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Egyesített Bölcsődékbe történő beiratkozásra vonatkozóan.
Idén napvirággal és porcsin palántával készülünk. 2️ darab palánta minden erzsébetvárosi számára ingyenesen elvihető a készlet erejéig. Az átvételhez a helyszínen a lakcímkártya bemutatására van...
Április 26-án, szombaton délelőtt rendezik meg a Hunyadi téren a Föld napjához kapcsolódó programokat, így a nagy érdeklődéssel kísért virágosztást és a veszélyes hulladékok begyűjtését is.
Idén ismét lesz Critical Csepp ovis felvonulás. A kerület szelíd motorosai április 24-én róják majd Józsefváros utcáit. Az esemény a Kálvária téren koncerttel zárul.
Megszoktuk, hogy a múzeumokban csendben, illedelmesen kell viselkedni, ha hangosan nevetünk csúnyán néz ránk a teremőr.

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.