Tovább folytatódik az Arany János utca felújítása. Május 23-tól egy újabb szakaszon kezdődnek a kivitelezési munkálatok.

  Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester ezúttal is hangsúlyozta, minden fejlesztésnél, így most is arra törekszik Belváros Önkormányzata, hogy növelje a zöldfelület arányát. Május elején az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti szakaszon kezdődtek meg a munkálatok, május 23-án pedig egy újabb utcarészen, a Nádor utca és az Október 6. utca között folytatódik az Arany János utca II. ütemének kivitelezése.   A beruházás során kétoldali fasort telepítünk, ezzel a felújítás végére egy közel 100 fából álló fasor jön létre – hangsúlyozta a polgármester. A járdát és az útpályát egy szintbe emelik és természetes kőburkolattal fedik, új utcabútorokat helyeznek ki és kerékpártámaszokat is telepítenek – sorolta Szentgyörgyvölgyi Péter, majd hozzátette: hagyományos és Stockholm-módszerrel történő faültetést alkalmaznak és az akadálymentesítésre is külön figyelmet fordítanak. Az Arany János utca I. üteméhez hasonlóan itt is modernizálják a közvilágítást, LED-es világítást használnak, a közúti forgalom számára 30 km/h sebességkorlátozást vezetnek be, valamint szélesebb lesz a járda. A Hercegprímás utca és az Arany János utca kereszteződésének keleti oldala egy új gyalogátkelőhellyel is bővül. A polgármester elmondta, a felújítás végén zöldkapcsolat jön létre a Podmaniczky tér és a Duna között, egy közel száz fából álló fasor árnyékában lehet majd lesétálni a Duna-partra.   Május 23-ától az alábbi forgalomtechnikai változásra kell számítani: • A Nádor utca és Október 6. utca között teljes útlezárás lesz. • Az Október 6. utca és a Hercegprímás utca között közműrekonstrukciós munkálatok miatt félpályás útlezárás mellett haladhat a forgalom és a közösségi közlekedés. • A Hercegprímás utca elnevezésű buszmegállót áthelyezték a Hercegprímás utcába. • A Hercegprímás utca és a Podmaniczky tér között szintén teljes útlezárás mellett dolgoznak.   Helyiek parkolása: Érvényes lakossági várakozási engedéllyel rendelkező V. kerületi lakosok számára lehetőség van a díjmentes parkolásra az Arany János utca 6–8. számú épület előtti teresedésben. Behajtani az Akadémia utcáról lehet, a parkoló elhagyása pedig a Tüköry utcán keresztül lehetséges. (www.facebook.com/maibelvarosujsag)

 

Még több hír a Belvárosból

Idén a városi zöld szigetek, oázisok lesznek a rendezvény fókuszában, összesen 42 épület lakói, 19 intézmény dolgozói és 16 kert gondozói csatlakoznak a programhoz.
Élete legalább olyan kalandos, mint művészete – írják az évfordulós rezümék. Tényleg járt Észak-Afrikában, kikötőmunkásként Hamburgban. A 120 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő nemcsak...
A Cinka Panna kert hivatalosan 2024 novemberében lett közterület, most pedig az Opre Roma! – Romahét Józsefvárosban rendezvénysorozat keretein belül utcanévtáblát is kapott.
A rendelési idő felében fogadott új betegek között az eddigieknél nagyobb számban lehetnek majd VIII. kerületen kívüli lakosok – több józsefvárosi is kárvallott lehet.
Opre roma! Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai című, pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésen régi kérdésekre, problémákra kaphattunk...
Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.
Megrendezte az önkormányzat a III. Józsefvárosi Kispályás Labdarúgó Bajnokságot, mégpedig négy kerületi iskola fiú- és lánycsapatai körében. Ezen a héten folytatódik a verseny az idősebbek körében.

A címlapról

2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.