Józsefváros vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy a kerületünk egyre szebb és biztonságosabb legyen: a lakosok biztonságérzetének javításában jelentősen kivették a részüket a Józsefvárosi Polgárőrség tagjai is. A munka elismeréseként tizennégy kerületi polgárőr vehetett át jutalmat június 27-én az Országos polgárőr napon Józsefváros polgármesterétől.

„A biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték” – hangsúlyozta Sára Botond a Mátyás téren megtartott ünnepségen. A polgármester azzal folytatta: tíz józsefvárosi lakosból nyolc szerint az elmúlt években javult a közbiztonság, ugyanakkor azt is megfogalmazzák, hogy a biztonság az első három olyan kérdés közt van, amelyért folyamatosan tenni kell. Sára Botond emlékeztetett: a jobboldali városvezetés előtt a „nyócker” drogosokról, prostituáltakról és hajléktalanokról volt ismert, és aki csak tehette elkerülte a kerületet. „Az elmúlt években azonban jelentős eredményeket értünk el közösen abban, hogy a józsefvárosiak szubjektív biztonságérzete javuljon” – tette hozzá.

A polgármester kiemelte: 2010-től a regisztrált bűncselekmények száma a felére, míg a szubjektív biztonságérzetet befolyásoló bűncselekmények száma kétharmadával csökkent. „Ebben nagy szerepe van a polgárőröknek azzal, hogy járják a várost, észlelik az eseményeket, időben riasztják a hatósági szerveket. Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a bűnmegelőzés terén Józsefváros jelentős eredményeket ért el” – mondta Sára Botond.

„A közbiztonsági helyzet javítása a jövőre nézve is kiemelt feladat, amit az itt élők el is várnak tőlünk. Ha a közbiztonság területe kevesebb figyelmet kap, abban a pillanatban Józsefváros újra visszanyerheti a „nyóckeres” arcát: újra a drogosok és a hajléktalanok laktanyájává válhat. Amíg én vagyok a polgármester, ezt meg fogom akadályozni” – emelte ki Sára Botond. A polgármester hozzátette: ebben továbbra is számít a polgárőrök segítségére is, akiknek a tevékenységére a jövőben is nagy szükség lesz. „A polgárőrök a szabadidejükben szolgálják a kerületet önként és térítésmentesen, ennél nagyobb áldozatot az itt élők érdekében nem hozhat senki” – fogalmazott Sára Botond. Mint mondta: egy olyan közösségről van szó, amely nemcsak hangoztatja, hogy civil, hanem aktívan teszi a dolgát az itt élők biztonsága érdekében, amiért hála és elismerés jár.

Kaiser József, a polgárőrök vezetője köszönetet mondott a polgárőröknek, akik több tízezer órát teljesítettek önkéntesen, Kocsis Máté országgyűlési képviselőnek és Sára Botond polgármesternek, hogy folyamatosan támogatják a munkájukat, a rendőrségnek, akiknek a szakmai segítségével hatékonyabban tudják végezni a feladatukat, és a katasztrófavédelemnek az eszközökért, amivel segíteni tudnak katasztrófavédelmi eseményeknél. Kaiser József emlékeztetett: a kitüntetettek többsége alapítója is a hét évvel ezelőtt újjászervezett Józsefvárosi Polgárőrség és Katasztrófavédelmi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.

Ezt követően Sára Botond polgármester – Kocsis Máté országgyűlési képviselő és Kaiser József, a kerületi polgárőrök vezetője jelenlétében – átadta az elismeréseket. Jutalomban részesült Dávid Zoltán, dr. Kovács Vilmosné Mataga Klára, Ébert Zoltán, Faragó József, id. Farkas László, ifj. Farkas László, Halmaghi Gyöngyike, Kaiser Edvin, Kiss Károlyné Galambos Margit, Molnár Gábor, id. Oláh József, ifj. Oláh József, Párducz József és Simári Zoltán Antal.

Forrás: jozsefvaros.hu

Még több hír a Belvárosból

Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.
Megrendezte az önkormányzat a III. Józsefvárosi Kispályás Labdarúgó Bajnokságot, mégpedig négy kerületi iskola fiú- és lánycsapatai körében. Ezen a héten folytatódik a verseny az idősebbek körében.
Bármikor megnézhet egy kiállítást a Víg utcában. A nap bármelyik órájában megnézhetjük a MOME frissen diplomázott hallgatóinak, Szövérffi Adrienn-nek és Tompa Lukács Sámuelnek Kirakati ló című...
Nem roma napot, hanem roma hetet tartanak Józsefvárosban a nemzetközi roma nap alkalmából. A szervezők sok és sokféle programmal készülnek.
Új funkcióval bővül a BudapestGO, a Budapesti Közlekedési Központ alkalmazása – már a BKK Utasbiztonsági Szolgálatot is lehet riasztani.
A képviselő-testület döntése alapján ebben az évben 967 millió forintot kap az Erzsébetváros Kft. takarításra. Ez 25 millió forinttal több, mint a tavalyi keret, így nem jut kevesebb a munkákra, és...
2025 májusában az önkormányzat közzéteszi a kerületi sportkoncepciót, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz. A dokumentum megalkotása előtt a kerületi igényeket is felmérték.

A címlapról

Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.