Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nem roma napot, hanem roma hetet tartanak Józsefvárosban a nemzetközi roma nap alkalmából. A szervezők sok és sokféle programmal készülnek.

Józsefváros az otthona a második legnagyobb létszámú roma közösségnek Magyarországon, ezért is illő kellő súllyal megünnepelni az április 8-i nemzetközi roma napot, ami a roma kultúra ünnepe, és felhívja a figyelmet a romák társadalmi helyzetére is.

Az ünnepet 1990-ben a lengyelországi Serockban, a Nemzetközi Roma Unió 4. világkongresszusán alapították arra emlékezve, hogy 1971. április 7. és április 12. közt zajlott Chelsfieldben, az Egyesült Királyságban a roma képviselők első nagy nemzetközi találkozója. Az 1971-es kongresszuson fogadták el a nemzetközi cigányság jelmondatát is, az Opre Roma! (Fel, cigányok!) felszólítást is, adódott tehát, hogy a Józsefvárosi Roma Hét címe is ez legyen: Opre Roma – roma hét Józsefvárosban.

Az április 8. és 12. közötti rendezvénysorozat a Józsefvárosi Önkormányzat, a Rendezvény8 és az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány szervezésében valósul meg, nyitó eseménye április 8-án, kedden lesz 17 órától a Kesztyűgyár Tükörtermében. A roma hetet Szénási Szilvia, az Uccu ügyvezető igazgatója fogja megnyitni, Pikó András, Józsefváros polgármestere köszöntőt mond, Oláh József képviselő, esélyegyenlőségi tanácsnok pedig beszéddel készül.

A tavalyi megnyitóról így tudósítottunk:

A roma hét eseményei
A roma hét ünnepélyes megnyitója

április 8-án, kedden 17 órakor
a Kesztyűgyár Tükörtermében (Mátyás tér 15.)
megnyitja Szénási Szilvia, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány ügyvezető igazgatója
köszöntőt mond Pikó András, Józsefváros polgármestere
beszédet mond Oláh József képviselő, esélyegyenlőségi tanácsnok
Program:

Szomora Zsolt és zenekara
a Balogh Paci-ösztöndíjasok műsora
Bordás Róbert és Horváth Kristóf versklipjei (vetítés)
Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai

április 9-én, szerdán 17 órakor
az Uccu Alapítvány irodájában (József utca 43.)
Pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetés

Roma és nem roma művészek, szakértők, aktivisták és közéleti szereplők osztják meg a tapasztalataikat, gondolkodnak együtt a láthatóság és az önreprezentáció kihívásairól és lehetőségeiről.
a moderátor Rácz Béla, az 1Magyarországért Mozgalom alapítója
a résztvevők: Pócsik Andrea független kultúrakutató, Fátyol Kamilla színésznő, Szénási Szilvia, az Uccu Alapítvány vezetője
Kettős kihívás, kettős erő – roma nők a változásért

április 10-én, csütörtökön 17 órakor
Józsefvárosi Múzeum (József körút 70.)
Kerekasztal-beszélgetés

A beszélgetés során roma női vezetők, aktivisták és szakértők osztják meg a tapasztalataikat arról, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, hogyan élik meg az identitásukat, és milyen szerepet töltenek be saját közösségeikben és a társadalomban.
a moderátor Szénási Szilvia, az Uccu Alapítvány vezetője
a résztvevők: Nagy Anett séf, Lakatos Lucia színésznő, Rontó Renáta tehetséggondozó szakember
Versben mondom el – kortárs roma költők és történeteik

április 11-én, péntek 17 órakor
az Uccu Alapítvány irodájában (József utca 43.)
Kerekasztal-beszélgetés

A költészet napja alkalmából arról beszélgetünk irodalmárokkal, kutatókkal és alkotókkal, hogyan kapcsolódik a kortárs roma irodalom a magyar kulturális élethez, milyen témák és hangok válnak hallhatóvá, és hogyan lehetne ezeknek nagyobb láthatóságot biztosítani.
a moderátor Kalla Éva író
a résztvevők: Nagy Gusztáv költő, Szolnoki Csanya Zsolt író, költő, Balogh Attila szövegíró, Kökény Anna író, költő, műsorvezető
Országépítők

április 11-én, pénteken 19 órakor
a H13 Kultpontban (Horánszky utca 13.)
A Független Színház előadása

Mire juthat egy roma család 3 generáció alatt a 60-as évektől napjainkig, miközben a társadalom egy része munkakerülőként tekint rájuk, holott kiemelkedő szerepük van az ország építésében. Hogyan próbálják az identitásukat megtartani, olykor feladni, hogy boldoguljanak. Vajon van-e változás az elmúlt évtizedekben?
író-rendező: Balogh Rodrigó és Illés Márton
szereplők: Csányi Dávid, Farkas Ramóna, Nemcsók Nóra, Szegedi Tamás András
Séta az Uccu Budapest Roma Városi Séták szervezésében

április 12-én, szombaton 14 és 16, majd 17 és 19 óra között
indulás a Blaha Lujza térről
a séták ingyenesek
a programra regisztrálni nem kell, csak a következő e-mail-címen jelentkezni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Táblaavatás a Cinka Panna kertben

április 12-én, szombaton 16 órakor
a Cinka Panna kertben (Koszorú utca és Magdolna utca sarka)
a táblaavató eseményen Udvarhelyi Tessza alpolgármester mond beszédet
Zárókoncert – Felvidéki Jazz Land

április 12-én, szombaton 20 órakor
a Nap Házban (Népszínház utca 31.)
együttműködő partner a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.