Idén Dr. Miklós Anna gyermekgyógyász vette át a kitüntetést Niedermüller Pétertől. A doktornő több mint 45 esztendeje gyógyít a kerületben házi gyermekorvosként.

A Semmelweis-napot július elsején ünnepeljük, emlékezve az anyák megmentőjére. Kapcsolódva az ünnephez rendezi meg minden évben az önkormányzat az Egészséges Erzsébetvárosért díjátadó ünnepséget.

A polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint: bár az itt élők jó minőségűnek ítélik meg az egészségügyi ellátást, a KSH adatai azt mutatják, van teendő a területen. Erzsébetváros ugyanis a fővárosi kerületek között az egy főre eső átlagjövedelem tekintetében a 19. helyen áll. A várható élettartam rangsorában 23-ból a 20. helyen vagyunk. Az itt élő emberek 13 százalékának nincs háziorvosa, közel 6 százalékának pedig társadalombiztosítása sem.

„Az a szándékunk, hogy az egészségügyi ellátást folyamatosan javítsuk a kerületben. Nem azért, mert nem jó, hanem azért mert hisszük, mindig lehet javítani. Ez a mániánk” – így fogalmazott Niedermüller Péter. „A következő öt évnek ez a legfontosabb feladata. Október elején áll fel az új testület, és a legelső dolgunk lesz, hogy leülünk a háziorvosokkal, az egészségügyi ellátásban résztvevőkkel egyeztetni a teendőket” – tette hozzá. Dr. Miklós Annát köszöntve elmondta, hogy szeretné, ha a doktornő még sokáig dolgozna az erzsébetvárosi egészségügyi ellátásban.

Az ünnepségen Kézdy Luca hegedűművész közreműködött jazz improvizációval.

Dr. Miklós Anna 46 éve gyógyít a kerületben

Gyermekorvosi szakvizsgája után néhány évig kórházban dolgozott, ezután lett körzeti gyermekorvos. 1978-ban került Erzsébetvárosba, a Péterfy Sándor utcai kórház körzeti gyermekorvosi rendelőjébe. Azóta több generációt, sok ezer gyermeket gyógyított meg. Ma már olyan nagymamák is viszik hozzá unokáikat a rendelőbe, akik gyerekként a betegei voltak. 1993 óta házi gyermekorvosi praxis közösségében végzi gyógyító munkáját. Empatikus, türelmes, szeretettel teli szakember, aki képes a folyamatos megújulásra.

Még több hír a Belvárosból

Pár éven belül megújulhat a Nagykörút. A koronavírus-járvány alatti lezárások alatt kialakult forgalmi rend megmarad, a kerékpársávok viszont védetté válnak. A villamospályához nem nyúlnak, de...
Épp 80 évvel ezelőtt, 1944. november 29-én – Vajna Gábor belügyminiszteri rendelete alapján – a budapesti zsidóságot gettóba kényszerítették.
A Virágos Magyarország 2024-es versenyén komoly sikert ért el Józsefváros, amikor a Déri Miksa utca átfogó zöldítési projektje elnyerte az „Év zöld innovációja” díjat. A projekt, amely a Rév8...
Daróczi Ágnes nevét az 1972-ben megrendezett Ki Mit Tud? vetélkedőből ismerte meg az ország, amikor magyarul és cigányul mondott verset. Azon a nyelven, ami az akkori kurzus szerint nem létezett,...
Nagy erőkkel készül a Józsefvárosi Múzeum november 27-én 17 órakor debütáló állandó kiállítása. A tárgyak még nincsenek a helyükön, de az installációk épülnek és a falakon már láthatók a grafikák....
December 1-én Mikulásfutás lesz az Orczy parkban. Ismét megrendezik a kerületi Józsefvárosi Mikulásfutást az Orczy parkban. A közösségi kocogás, örömfutás december elsején, vasárnap lesz, egyéb...
Autentikus nigériai étterem nyílt Oliviks Kitchen néven a Rákóczi tér 9. alatti apró helyiségben, a tulajdonos szakáccsal beszélgettünk.
13 év után ismét megrendezik a Magyar Filmszemlét, ez lesz a 44. A filmesek ingyen pályázhatnak, a nézők pedig ezer forintért mozizhatnak majd a Corvin moziban.
Az önkormányzat színház- és koncertjegyeket ajándékoz a terézvárosiaknak karácsonyra. A jegyek december 2-től igényelhetők az Eötvös10 jegypénztárában személyesen, nyitvatartási időben.
A high-tech technológia bevetése után még csak eljárás sem indult senki ellen.
Péntek reggelre az ország több részén, így a fővárosban is fehérbe öltözött a táj. A gyermeki öröm mellett ilyenkor néhány veszélyforrásra azért érdemes odafigyelni, például a csúszásmentesítésre,...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata a kerület érdekében kimagasló művészeti tevékenységet végző személyek és közösségek munkájának elismeréseként „Kölcsey Ferenc-díjat”...
Egyszerűbb lesz a megállóhelyi menetrendek elérése, beállítható lesz a sötét mód és megújulnak az alkalmazáson belüli üzenetek is.
Jelentős változás várható a budapesti közösségi közlekedésben: január 1-től kezdi meg működését a BKK-rendészet.
December 4-én Joulupukki a világ körüli útja során ellátogat a Klauzál térre is azért, hogy találkozzon az erzsébetvárosi gyerekekkel.
Az Ó utca 11.-ben élők egy önkormányzati pályázatnak és néhány lelkes lakónak köszönhetően tavasztól a tetőteraszon kialakított közösségi térben találkozhatnak, pihenhetnek vagy akár még...
Az elmúlt hetek nagy közfigyelmet kiváltó gyilkossági eseteinek tetteseit bravúros nyomozással azonosították a BRFK nyomozói. Az elkövetők kézre kerítésében fontos szerep jutott az erzsébetvárosi...
Váratlan kapás a nyolcadik kerületi rendőrségen. Új dílert fogtak el a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai november 9-én – olvasható a hír police.hu oldalán.

A címlapról

Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat...
A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú,...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján...
Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START...
Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap...
Az informatikai rendszer hibája miatt várhatóan 10-20, esetenként...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az adózás történelmileg az államhatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor mindig is viták tárgya volt, hogy mi számít elfogadható mértékű adóterhelésnek.
Miért nem olcsóbb az autópálya matrica, ha nem kapunk teljes értékű szolgáltatást, mert hosszú kilométereken keresztül sebességkorlátozások, sávlezárások és azokból fakadó torlódások vannak?
A másnaposság kellemetlen tüneteit sajnos nem lehet azonnal teljesen megszüntetni, de néhány tipp segíthet enyhíteni a szenvedést és felgyorsítani a regenerálódást.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.