Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Még lehet csatlakozni a múlt pénteken indult SNI (sajátos nevelési igényű) Start Szülőcsoport nevű, négy alkalmas workshophoz, amit a Kisvilág Alapítvány tart ingyen olyan kerületi szülőknek, akik „nem átlagos” gyerekeket nevelnek.

„Itt elfogadó, nyitott a légkör, ítélkezés helyett megértő fülekre és támogatásra találhat minden szülő, akinek „többemberes”, beilleszkedési-, tanulási-, magatartászavaros vagy autista, ADHD-s, SNI-s gyereke van” – mondja Reed Zsuzsanna, a Kisvilág Alapítvány vezetője, aki maga is „érintett”, ő és gyermeke is autista és ADHD-s.

A február 21-én indult ingyenes, az önkormányzat által finanszírozott, négy alkalmas workshopra még lehet jelentkezni, a kétórás programokat kéthetente délelőtt tartják. Óvodás és kisiskolás gyerekek szüleit várják, nem szükséges diagnózis, illetve semmilyen papír a gyerek állapotáról – egyetlen feltétel a kerületi lakcímkártya vagy tartózkodási hely.

A maximum nyolc szülő (anyuka vagy apuka) egymást is segíti abban, hogy elfogadják gyerekük állapotát és ne betegségként kezeljék, hogy megbékéljenek és megtanuljanak együtt élni velük, és ne eldugni próbálják őket. Az esetfeldolgozós, informatív és segítő beszélgetésekből álló alkalmakat három szakember vezeti: Reed Zsuzsa, Solt Anna gyógypedagógus és Cseh Judit autizmus szakértő, coach, aki maga is autista. „Hiszünk abban, hogy mindnyájan különbözünk, a világ neurodiverz és mindenkinek van helye benne” – véli Reed Zsuzsa.

A workshopon a szülői szerep kihívásaival foglalkoznak, például hogyan találja meg saját hangját a szülő a gyerekével, az iskolával és a szakemberekkel. Hogyan lehet megküzdeni a szorongásokkal, az iskolaválasztás útvesztőivel vagy azzal, ha a testvér neurotipikus, tehát nem tartozik a sajátos nevelési igényű gyerekek közé. Beszélnek a nagyon gyakori bullyingról, az evészavarról, de szó esik a családon belüli dinamika kialakításáról, az agresszióról, az anyai megszégyenítésről és hibáztatásról is. „Végigtolni egy életet, amiben állandóan azzal szembesítenek, hogy »szaranyák« vagyunk, pokolian nehéz, ez a műhely arra is fókuszál, hogy a szülők megtapasztalják, nincsenek egyedül, és itt biztonságban vannak, ez egy bizalmi hely. Tavaly is volt már ilyen programsorozat, az akkori anyukák közül sokan azóta is idejárnak, ez lett az énidejük: itt kibeszélhetik magukból a gondjaikat, megértéssel és sorstársakkal találkoznak, kávé, süti és egy doboz zsepi pedig mindig van az asztalokon” – teszi hozzá Reed Zsuzsa, az alapítvány vezetője. Májusban is lesz négy alkalmas szülőtréning, akkor a délutáni idősávban.

Jelentkezés

Krausz Viktória

 

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.