Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Évtizedekig ígérték, végül a Covid miatti lezárások, a megváltozott utazási szokások hozták el a kerékpársávot a Nagykörútra. Az ideiglenes és félmegoldásokat azóta átgondolták és most igazán nagyot húz a főváros: fizikailag elválasztott kerékpársávot, „bringasztrádát” építenek ki a Nyugati tértől a Boráros térig. A Nagykörutat is ráncba szedik, szebbé és élhetőbbé varázsolják.

Nagyon régi ígéret, hogy legyen kerékpárút a Kis- és a Nagykörúton. Már a ’90-es években készült, Budapest kerékpáros főút hálózatának fejlesztési tervében is szerepelt a két belső körút. A főváros 2007-es, közgyűlés által elfogadott településszerkezeti terve is a kerékpáros főhálózat részeként jelöli a két belső körutat. A Kiskörúton végül 2011-ben készült el a bringasáv, a Nemzeti Múzeum előtti bringaszámláló adatai szerint évente nagyjából egymillióan használják. A Nagykörúti bringasáv előkészítése 2012-ben kezdődött el. Aztán évekig nem történt semmi. Egészen 2020-ig, amikor a koronavírus-járvány miatti intézkedések miatt kiürült a város. A tömegközlekedés kihasználtsága 90 százalékkal esett vissza, de közel felére esett vissza az autóforgalom is. Ekkor – ideiglenes jelleggel – festették fel először a kerékpársávot a Nagykörútra.

A 2020-ban sárgával felfestett kerékpárút – és főleg annak megmaradása – több támadást is kapott. Részben, mert nem volt olyan Covid miatti intézkedést amely ne járt volna így, részben mert a kerékpársávok politikai üggyé váltak. A kormánypárt a kerékpársávok miatti dugókkal vádolta Karácsonyt, enyhébb formában csak előkészítetlennek, hirtelen bevezetettnek nevezték azt.

Pedig egyik sem volt igaz.

Mint feljebb is emlékeztettünk rá: valójában nagyon régóta húzódott, különböző tervek és hatástanulmányok is készültek korábban.

„2019-ben az önkormányzati választások után a Kerékpáros Klub megkereste az önkormányzatokat. A főváros új vezetésével januárban ültünk le egyeztetni, egy öt oldalas intézkedési csomagot vittünk, hogy szerintünk mely korábbi, a fővárosnál készült terveket kéne leporolni. Aztán jött a Covid. Márciusban már lehetett látni, hogy nem mennek sehova az emberek, viszont elmennek biciklizni, mert azt lehet, meg tavasz is volt. Ahogy akkoriban a világ nagyon sok nagyvárosa – Párizs, New York – is elkezdte kijelölni a kerékpársávokat így reagálva a visszaeső autóforgalomra. Akkor, mint Kerékpáros Klub lecsökkentettük a januári csomagot a nagyon gyorsan és olcsón bevezethető intézkedésekre” – emlékezik vissza Halász Áron, aki azóta a Főpolgármesteri Hivatalnál dolgozik, mint fenntartható közlekedési szakreferens.

A Nagykörúti kerékpársáv tehát nem a semmiből jött,

a tesztidőszak alatt a BKK és a Budapest Közút elvégezte a forgalomszámlálást és a szükséges adatelemzéseket. Ezek után döntöttek úgy, hogy – kisebb változtatásokkal – megmarad a kerékpársáv. Az egyik ilyen változás az volt, hogy a Ferenc és a József körúton – ahol nagyobb az autóforgalom –, visszaadták az autóknak a kétszer két forgalmi sávot. Ennek köszönhető, hogy hol a parkolósávban vezetik a kerékpárutat, ahol meg nincsen, ott a járdán. 2024-ben egy közösségi költségvetés projekt keretében helyezték ki a pollereket – az elhajló műanyagoszlopokat a József körúton és egy-két helyen vörös felfestéssel is kiemelték a kerékpársávot.

A mostani tervek szerint ezt, a meglévő kerékpársávot alakítják át oly módon, és védett – fizikailag elválasztott –, minimum két méter széles, az előzést is lehetővé tévő kerékpársztráda jönne létre a Nyugati és a Boráros tér között, tehát a VIII. kerületi szakaszon is. Mindezt az teszi lehetővé, hogy főváros összekapcsolta a Nagykörút régóta esedékes közterületi rendbetételét azzal, hogy a BKK 2024 tavaszán pályázott az Európai Unió TOP Plusz Bringasztráda programjára.

A Nagykörút komplex megújítása egyébként kiterjed az akadálymentesítésre, gyalogosbarát fejlesztésekre, de még a közterületek egységes arculat melletti megújítására, portálfelújításra és a zöldítésre is. Attól viszont nem kell tartani, hogy komolyabb lezárások is lesznek,

a 4/6-os villamos pályájához ugyanis nem nyúlnak hozzá.

Legendásan népszerűtlen volt az Andrássy úti kerékpársáv első változata és az Üllői úton a metrópótlás idején létesített buszsávok helyén létrehozott kerékpárút is több felől kapott kritikát. A parkolósáv mögött vezetett eredeti Andrássy úti bringasávot maguk a kerékpárosok gyűlölték tiszta szívből és kerülték el azt, amennyire csak lehetséges. Ennek oka az volt, hogy nehéz volt a haladás és rendszeresek voltak a hirtelen ajtónyitásból eredő balesetek. Az e miatti aggodalmak a Nagykörúti bringasztráda látványterveinek közzététele után is felmerültek. Halász Áron szerint ezúttal nem kell ettől tartani, mivel lesz elegendő hely, ami az Andrásy úton eredetileg nem volt. Nem csak a kerékpársáv lesz szélesebb, de a parkoló is el lesz választva a bringasztrádától egy „ajtónyitsányi” biztonsági sávval, a ki- és beszállás sem fogja zavarni a kerékpáros forgalmat, ahogy az útban lévő kukák vagy a rakodni megálló teherautók és furgonok sem. Az Üllői úton ugyanis erre nem gondoltak a polleres elválasztás kivitelezésekor. A Nagykörúton azonban egy „multifunkcionális” rakodó és parkolósáv fog létrejönni.

Halász Áron szerint sokkal többről van szó, mint kerékpáros fejlesztésről: „Már a csak felfestett biciklisávval is nagyjából megnégyszereződött a biciklis forgalom a Nagykörúton pár év alatt. A fizikai elválasztással ez a kényelmi faktor valószínűleg még tovább fog nőni, és azok is bringára ülhetnek majd, akik még mindig nem mertek. Ez a fő célja, ugyanakkor bővülő körben ez a Nagykörút rehabilitációját is szolgálja. Ebben a felélesztésében nagy szerepe lehet annak, hogy EU-s támogatásból lehet bringasztrádát építeni, de emellett még egy csomó más központi problémát is meg kell oldani. Ezeket egyszerre akarja menedzselni a főváros, hogy vonzóbb legyen a Nagykörút. És nem csak a kerékpárosok számára.”

 

 

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.