Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Keleti pályaudvar területének és épületeinek csak akkor van piaci értéke, ha elzavarják onnan a vasutat az utasokkal együtt. Ennek viszont egész Magyarország kárát látná.

 

Hiánypótlásra hivatkozva meghosszabbítja a MÁV több pályaudvar – köztük a Keleti – bérbeadására érkezett ajánlatok értékelési határidejét. Az eredeti határidő február 28-án járt volna le. A hír abból a szempontból érthetetlen, hogy jóformán semmit nem kellett beadnia a pályázóknak. Ahogy Vitézy Dávid kritizálta a mindössze 7 oldalas pályázati felhívásokat: „a salgótarjáni állomás vécéjét ennél részletesebb pályázati kiírással adja bérbe a MÁV”.

A rohamtempóban kiírt és elbírálandó pályázatok abból a szempontból is döbbenetesek, hogy lényegében ingyen, hiszen a bérbevevő cég „az épületek használatáért, hasznosításáért nem fizet ellenértéket”. Orbán Viktor szerint minderre azért van szükség, mert az államnak nincs pénze az épületek felújítására.

A Szabad Európa értesülései szerint valójában nem is hiánypótlásról van szó, hanem a MÁV szeretné lassítani a folyamatot, erre pedig jó oka van. Egyszerűen nem lenne szabad értékesíteni azokat a területeket, amelyekre a vasútnak még szüksége van. A Keleti pályaudvar esetében például alig találunk olyan területet, amelyet a vasút ne használna jelenleg is.

A hivatalos pályázati dokumentáció szerint kiírásra került a műemlék csarnok – amelyet a legtöbben azonosítanak a Keleti pályaudvarral – mellett a vágányok területe, az északi oldalon található, most is működő személykocsi üzemeltető telephely és a kanyaron túli, a Stadionok metróállomás hátsó kijáratához közel található csarnok is, amely szintén a személykocsi-telephelyhez tartozik. Beszédes, hogy a személykocsi üzemeltető telephely még a hivatalos pályázati dokumentációban található műholdfelvételen is zsúfolva van.

Része a kiírásnak a Kerepesi út 14. alatt, a gumigyárral szemben lévő épülettömbje a MÁV-nak, ahol az Országos Forgalomirányítási Központ, több vonal központi forgalomirányító rendszere (KÖFI) működik. Nagyjából az ország harmadának vasúti közlekedését innen irányítják. Az épület rendkívül rossz állapotban van, a felső három szintet például beázás miatt kiürítették. Ugyanígy beleesik a megpályáztatott területbe a Kerepesi út 16. alatti, a Százlábú híd Stadionokhoz közelebb eső részén fekvő épület, ahol a MÁV üzemirányító központja található.

Ameddig ezeket az épületeket a jelenlegi funkciójukban hasznosítják, azt senkinek nem üzlet megvenni (legfeljebb, ha a MÁV visszabérelné azokat jó pénzért, éppen azon befektetőktől, melyeknek majdnem ingyen odaadta korábban). Amennyiben viszont ezeket a funkciókat elköltözteti az állam más helyszínre, az alighanem többe kerülne, mint az épületek felújítása. Márpedig a konstrukció indoklása, hogy nincs pénz a felújításukra.

A Délinek és a Nyugatinak lehetnek olyan üres, ingatlanbefektetői szempontból értékes területei, ahonnét nem kell kipucolni a vasutat ahhoz, hogy a befektetőnek is megérje a felújításért cserébe hasznosítania azt. A Nyugatinál például ilyen a meghiúsult kormányzati negyed kedvéért kiürített Podmaniczky utca melletti sáv. A Keletiben viszont lényegében egyetlen ilyen négyzetmétert sem találunk. Hacsak.

Számtalan példa van a világ nagyvárosaiban arra, hogy a vágányok kihúzása után más funkcióval hasznosították a reprezentatív műemléképületeket. Ilyen például a zürichi Hauptbahnhof és a madridi Atocha pályaudvar. Csakhogy ezeknél javult az átalakítással az említett pályaudvarok közlekedési kapcsolata. A Keleti esetében azonban mindkét metró, a 7-es buszcsalád megállói és a villamos is a műemléképület előtt találhatók, azaz pontosan a fordítottja történne. Ugyan már most is vannak olyan külső vágányok, ahonnét 200 métert kell sétálni a főbejáratig, a vágányok kihúzása után az összes ilyen lesz. Ez elképesztően utasellenes lépés. Ráadásul elegendő hely sem maradna a hosszabb, nemzetközi vonatoknak, mint amilyen egy Metropol EuroNight vagy egy dupla Railjet. Ezek egyszerűen nem férnének el a Keletiben. Hihetetlen dilettantizmusról tanúskodna, ha megengednék a vágányok kihúzását. Anélkül viszont nem sokat ér a felújítandó épület egy piaci befektetőnek.

Hogy a Keleti felújítása ilyen körülmények között egyszerűen meg fog hiúsulni, vagy valójában az utasok száműzésével és a pályaudvari funkció sérülésével fog-e járni, az egyelőre nem látszik. Egy biztos: az utasok szempontjából jobb nem lesz, de rosszabb még lehet.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.