Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mit jelent sikeresnek lenni? Mit jelent feldolgozni valamilyen hátrányt? Mitől lehet egyfajta társadalmi küldetés a rappelés? A sok-sok zene és freestyle mellett ilyen kérdésekbe is belefuthatunk, ha hallgatjuk a frissen indult FiDo Rap Rádiót, aminek különlegessége, hogy kerületi gyerekekkel együtt készülnek a műsorok. A rádió megálmodóival beszélgettünk, akik szerint ez több mint tehetséggondozás.

„Nehéz műfaj, de ha valaki rákap az ízére, szereti és érdekli, akkor meg lehet tanulni” – mondja a Balogh Paci-ösztöndíjas Levente, aki már 10 éve, 7 éves kora óta freestyle-ozik, azaz rögtönöz rapszöveget zenére. Rendszeresen fellép a FiDo Rap Rádióban és komoly zenei ambíciói vannak. „Nem feltétlenül ebből szeretnék megélni, de szeretném, ha az emberek megismernék a zenémet, s ha meghallják, akkor tudják, hogy az az én alkotásom.”

Az a bizonyos 45 másodperc


Az ilyen elképzelésekhez jó alapot biztosít és akár ugródeszkaként is szolgálhat a FiDo Rap Rádió, ami tavaly szeptemberben kezdődött egy rádiós szakkörrel a FiDo Ifjúsági Központban. A szakkör fókuszában a rádióstúdió építése és működtetése volt, de nagy szerepet kapott a rap, azon belül is a magyar rap, meséli Dávid Ferenc, a FiDo Rap Rádió egyik műsorvezetője.

Ezzel párhuzamosan a Kesztyűgyárban DJ Oldschool Peppino (Rácz Norbert) szintén csinált egy szakkört Yocity Angels néven, majd a Kesztyűgyár és a FiDo az erőiket egyesítve összeálltak, és elkezdték szervezni a Szabad Mikrofon eseményeket. „A szakkörön résztvevő gyerekekkel közösen szerveztük meg. Ez egy klasszikus freestyle rap esemény, DJ Oldschool Peppino adta az ütemeket, mindenkinek volt 45 másodperce, hogy a mikrofonba a kalapból kihúzott témára szabadon rappeljen” – mondja Dávid Ferenc.

„Amióta az eszemet tudom, ennek a kultúrának vagyok talán az egyik legnagyobb rajongója”

– kezdi DJ Oldschool Peppino, a rádió másik műsorvezetője. „Amikor elkezdtem a Kesztyűgyárban a hiphop klubot, 8-10 gyerek jött, 12-13 évesek. Kétórás volt a történet. 20 perc után már tánc volt, egy kis boksz, egy kis bunyó, szaltó. Szóval nagyon nehéz volt velük foglalkozni, lekötni a figyelmüket, de hatalmas tehetségek vannak” – meséli Peppino.

Stúdió a semmiből


Egy ponton a két hiphopguru még nagyobbat álmodott: úgy gondolták alapítanának egy underground online rádiót, ami megtartja a szakkör alapjait, közben teret ad a magyar rapkultúrának. A rappelés mellett a stúdió technikai felépítéséről és a műsorkészítésről is tanulnak a gyerekek, ugyanis a FiDo Rap Rádió úgynevezett pop-up rádió, tehát minden egyes alkalommal felépítik nagyon egyszerű technikai eszközökből. A gyerekek az egész folyamatban részt vesznek, azaz gyakorlati tudást is szereznek.

„Ferivel nagyon jól kiegészítjük egymást: nekem lelkem van hozzá, meg vízióim, neki szak- és technikai tudása” – mondja Peppino a koncepció kidolgozásáról, aminek csak egyik eleme a tehetséggondozás, nagyon hangsúlyos a gyerekek jellemformálása is. „A hátrányos helyzetű fiatalok tele vannak erőszakkal, rossz, elferdült képpel. Mi meg akarjuk mutatni, hogy nem sikk a bűnöző életmód. Ez egy mentorprogramszerű tanító klub. A szívük szeretnénk lenni.”

„Az önkifejezés, a hiphop gyógyító ereje van középpontban”

– mondja Dávid Ferenc, majd hozzáteszi, hogy olyan értékeket​ szeretnének átadni a fiataloknak, amik az identitásképzés szempontjából elengedhetetlenek, ha rapperek szeretnének lenni.

Az egyes adásokhoz vendégeket is hívnak, akikről úgy gondolják, hiteles szereplői a magyar hiphop kultúrának. Az első adásban Mohamed Fatima arról beszélt, mit jelent rappernek lenni, mitől lehet egyfajta társadalmi küldetés a rappelés, miért fontos, hogy a valóság megjelenjen a szövegekben, és hogyan lehet úgy rappelni, hogy állítunk valamit?

Tervek, célok


Dávid Ferenc a távlati tervekről elmondta, a cél, hogy a rádió legyen a központja a józsefvárosi rap- és hiphop-életnek. Peppino pedig szeretne a srácoknak egy kisebb hiphopfesztivált rendezni, ahol a graffitizés és a rappelgetés mellett a drogprevenció is helyet kapna.

A FiDo Rap Rádió minden hétfő délután 17 és 19 óra között ezen a felületen érhető el.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.