- Részletek
- mti.hu
Kivonja a forgalomból a BKV a belga Van Hool cég A300-as buszát, vasárnap lehet utoljára utazni ezen a típuson.
- Részletek
- mti.hu
A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett, 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.
- Részletek
- mti.hu
Annak érdekében, hogy növekedjen Magyarország vonzereje, folytatni kell a közúthálózat fejlesztését - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor átadta a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávos szakaszát.
- Részletek
- mti.hu
A digitalizáció, a hidrogéntechnológia és a körforgásos gazdaság volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Thomas Schmidt szász tartományi regionális fejlesztésért felelős miniszter találkozójának fő témája kedden Budapesten. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a kis- és középvállalkozói és a felsőoktatási együttműködésben, az elektromobilitás fejlesztésében is érdemes elmélyíteni - tudatta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
- Részletek
- mti.hu
Átadták az Országos Meteorológiai Szolgálat automata rádiószonda berendezését kedden Budapesten a Marczell György Főobszervatóriumban.
- Részletek
- mti.hu
Minden eddiginél több zeneszerző jelentkezett az idei Bartók Világversenyre, a határidőre 59 országból rekordszámú, 348 érvényes pályázat érkezett, a megmérettetés végeredménye a november 28-i gálán derül ki - közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kedden az MTI-vel.
- Részletek
- er
50 év korkülönbség: unokáival együtt nyitott kisboltot a vállalkozó nagymama
- Részletek
- mti.hu
A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés. Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul - közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
- Részletek
- mti.hu
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálaton ellenőrzött 21 különböző színes ceruza, tempera, krepp papír, színes rajzlap és fűzőlap mindegyike megfelelt az előírásoknak - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
- Részletek
- mti.hu
A magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum, amelynek Fegyvertörténeti Látványraktára június 1-jéig ingyenesen, egyénileg is megtekinthető lesz.
- Részletek
- mti.hu
A lengyelek többsége szerint megfelelőek vagy megerősítendők a lengyel-magyar kapcsolatok, csak kilenc százalék gondolja úgy, hogy szűkíteni kellene őket - derült ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutató által készített, kedden ismertetett felmérésből.
- Részletek
- civilhetes.net
A szerdai ülésen hozza meg azokat az új, szigorú járványügyi szabályokat a kormány, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a múlt héten.
- Részletek
- mti.hu
Csaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott térképet tett digitálisan szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Földabrosz néven induló digitális tartalomszolgáltatása.
- A körforgásos gazdaság a központi témája a Budapest Design Weeknek
- Egyre több pénz jut az oktatásra, javulnak a tanulói eredmények, nagyobb megbecsülést kapnak a pedagógusok
- „Szín és forma variációk a szukkulensek világában”
- Hazavágta a home office a fogainkat?
- Fővárosi Idősügyi Tanács felállításáról döntöttek a képviselők
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




