Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott Global Humane Certified minősítést.

A keddi budapesti sajtótájékoztatón Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kiemelte: óriási büszkeség a főváros számára, hogy az idén 160 éves Állatkert a tanúsítvány révén bekerült "a világ állatkertjeinek élvonalába" és hogy Közép-Kelet-Európából elsőként a budapesti intézmény kapta meg az elismerést.

Az állatvédelem nagyon fontos szempont a fővárosi vezetés számára - hangsúlyozta a főpolgármester.

"Az elmúlt időszakban megalkottuk a főváros állatvédelmi stratégiáját, és nyilvánvaló az, hogy az Állatkert az egyik legfontosabb szakmai partnerünk abban, hogy Budapest egész területén érvényesüljenek az állatvédelmi szempontok" - fogalmazott.

Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója elmondta: a jövőre 150 éves amerikai állatvédő szervezet, az American Humane Society korábban csak háziállatokkal foglalkozott állatjogi szempontból, tíz évvel ezelőtt azonban tevékenységük az állatkertek vizsgálatával is bővül.

Az idén a budapesti állatkertben zajlott audit során három szakember napokon keresztül megvizsgálta a Fővárosi Állat- és Növénykertben többek között az állattartás körülményeit, valamint az intézmény állatmentő tevékenységét is - ismertette a főigazgató.

A budapesti állatkert számára ez fontos visszajelzés az intézményben végzett munkáról, ugyanis a Global Humane Certified minősítés nagyon komoly elismerésnek számít - fogalmazott Sós Endre, hozzátéve, hogy minősítés felelősséget is jelent, hogy a magas szakmai színvonalat a jövőben is fenn tudja tartani az intézmény.

A Fővárosi Állat- és Növénykert mostantól öt évig használhatja a Global Humane Certified minősítést - tájékoztatott a főigazgató.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint

az elismerés megszerzéséhez a Fővárosi Állat- és Növénykert szigorú, független vizsgálaton vett részt, amelynek során felmérték az intézmény gondozásában lévő állatok jólétét. Az eljárás legfrissebb tudományos eredményekre és a legfrissebb szakmai jógyakorlatokra épül. A vizsgálat alapjait olyan elismert szakértők - állatorvosok, zoológusok, állatjóléti és etikai szakemberek - tudása határozza meg, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az állatok védelmében.

A független ellenőrzési folyamat a látogatók számára garancia, hogy az intézmény valóban magas színvonalon gondoskodik az állatokról - emelték ki.

Mint írták, a Global Humane Certified tanúsítványával jelenleg 20 ország több mint 80 állatkertje - Európában 5 ország 9 állatkertje - rendelkezik. Köztük van például az amerikai Brookfield Zoo Chicago és a Georgia Aquarium, a spanyolországi Oceanográfic Valencia, illetve a franciaországi Nausicaá is.

Az American Humane Society évente világszerte több mint egymilliárd állat esetében auditál.

A szervezet által kiadott Global Humane Certified az első olyan tanúsítási kezdeményezés, amely kizárólag a világ állatkertjeiben, akváriumaiban és természetvédelmi központjaiban élő állatok jóllétének ellenőrzését szolgálja.

A program szigorú, tudományos alapokon nyugvó és átfogó állatjóléti követelményeket alkalmaz. Ezeket egy független tudományos tanácsadó bizottság vizsgálja felül.

Az audit igazolja a követelményeknek megfelelő állatkertek és akváriumok helyes gyakorlatát, és bizonyosságot ad a látogatóknak arról, hogy az általuk felkeresett intézmény méltó a támogatásukra.

Az eljárás első lépése egy előzetes jelentkezési dokumentáció benyújtása volt, amelyet az állatok jóllétét értékelő helyszíni vizsgálat követett.

Az ellenőrzés során vizsgálták többek között az állatok elhelyezését, takarmányozását és vízellátását, a fényviszonyokat, a kifutók kialakítását, valamint az állatokkal foglalkozó munkatársak képzettségét is.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.