- Részletek
A Filharmónia Magyarország Budapesti bérletében, az Unikum új évadában még színesebb programokkal találkozhatnak a klasszikus zenét kedvelők. A középpontban ezúttal a művésznők állnak. A háromalkalmas bérlet páratlan koncertélménnyel és kuriózumokkal várja a közönséget. A bérlet egyik különlegessége abban rejlik, hogy nyitóhangversenye a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora Verseny kiemelt programja.
Szeptember 16-án a Concerto Budapest mellett a világhírű Olga Kern zongoraművésznőt köszönthetik, aki egyben a verseny zsűritagja is.
December 10-én egy igazi visszatérő játszik a zongorán! Maria João Pires ötéves korában adta első koncertjét, hétévesen már Mozart-zongoraversenyeket mutatott be nyilvánosan. A nemzetközi hírnevet 1970-ben szerezte meg, amikor Brüsszelben megnyerte Beethoven születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett zenei versenyt. Érdekesség, hogy a varázslatos zongoraművésznő 2017-ben bejelentette, abbahagyja a koncertezést. Most mégis az Unikum bérletben köszönthetik a Verbier Fesztivál rezidens kamarazenekarával, mely együttesnek Takács-Nagy Gábor a zeneigazgatója.
Végül az új évben még egy csodálatos hangversenyen vehetnek részt. 2022. február 17-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekart üdvözölhetik a Zeneakadémia színpadán.
Jegyek válthatók hamarosan a Filharmónia Magyarország irodájában, az ismert jegyirodákban, a hangverseny helyszínén, valamint online a www.jegymester.hu oldalon.
- Részletek
- mti.hu
A szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési feladatellátási helyen léptek szolgálatba iskolaőrök - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Jelezte: további helyszínekre is folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése.
- Részletek
- aquincumhotel.hu
Az Aquincum Hotel Budapest 1991. május elején nyitotta meg kapuit vendégei előtt, akkor még Thermal Hotel Aquincum néven. Ki gondolta volna akkor, hogy 30 évvel később hasonló kihívások elé néz majd: vagyis a majdnem teltházas szállodát az aktuális helyzet miatt szinte a nulláról kell megtölteni vendégekkel.
- Részletek
- mti.hu
A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, a cél, hogy 2030-ra a kerékpárutak hossza Magyarországon érje el a 15 ezer kilométert - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Biri-Balkány közti kerékpárút átadó ünnepségén szerdán.
- Részletek
- mti.hu
A Tisztítsuk meg az országot akció keretében, május végéig 12 500 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze az erdőkben az erdőgazdaságok - mondta az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
- Részletek
- mti.hu
A koronavírusnak köszönhetően rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést, bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el a belföldi e-kereskedelem az első 6 hónapban - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu szerdán közölt kutatásából.
- Részletek
- telex.hu
A legelő-ökoszisztémák kialakításához fontos lenne, hogy legyen Budapestnek egy vagy több nyája, mondta a Qubitnak Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze.
- Részletek
- mti.hu
Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.
- Részletek
- metropol.hu
- Részletek
- mti.hu
Újra csobog a budai Várban a Nemzeti Hauszmann Programban felújított Mátyás kútja, amelyet szerdán adtak át a nagyközönségnek a Hunyadi udvarban.
- Részletek
- mti.hu
Kannabiszültetvényt találtak a főváros XV. kerületében, egy természetvédelmi területen. A rendőrök elfogták az ültetvény gondozásával gyanúsítható 42 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.
- Részletek
- napi.hu
Július 5-től várhatóan szeptember közepéig a 7-es főút főút Székesfehérvár bevezető szakaszán megkezdődnek a kerékpáros aluljáró építési munkái, emiatt jelentős forgalmirend-változásra kell számítaniuk a közlekedőnek - adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)
- Részletek
- mti.hu
Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.
- Közel 30 ezer fiatalt segített munkatapasztalathoz a nyári diákmunka program
- Újabb tevékenységekkel hagy fel a Magyar Posta A Magyar Posta Zrt.
- A hírmegosztásban int óvatosságra az NMHH szeptemberi kampánya
- Eladja több mint egy tucat áruházát a Tesco Magyarországon
- Állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottat nevezett ki Karácsony Gergely-
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




