kultúra,
-
A hálózatok és a művészet kapcsolata
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész Burak Arikannal, és és a CAMP további két tagjával, Ashok Sukumarannal és Shaina Ananddal beszélget.
-
A mohácsi csata emléknapján bemutatják az ütközet kutatásának tudományos eredményeit
A mohácsi csata emléknapján, augusztus 29-én könyvbemutatót tartanak a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szervezésében a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. Az eseményen a "Mohács 1526-2026. Rekonstrukció és emlékezet" című kutatási programban megjelent könyvsorozat köteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők - tájékoztatta a BTK az MTI-t.
"A kutatási program három éve alatt megjelent számos tanulmány és kötet alapjaiban változtatja meg ismereteinket a csatáról és annak elő- és utóéletéről" - olvasható a kutatóközpont közleményében. -
Újra nyit a Ludwig Múzeum
Rejtett mintázatok című tárlattal nyit újra május 11-én a Ludwig Múzeum100 millió forint támogatás a nemzetközi piacra lépéshez
Budapest, 2020. december 8., kedd (MTI) - A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma idén is megjelentette a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának éves nagy pályázatát, amely hazai könnyűzenei produkciók nemzetközi jelenlétét ösztönzi - közölte az NKA kedden az MTI-vel.
A budapesti hajózás kétszáz évére emlékezik a Közlekedési Múzeum
A budapesti hajózás kétszáz évére emlékezik a Közlekedési Múzeum, a Vigadó tér közelében álló Kossuth Múzeumhajón szerdán megnyílt kiállítás a főváros és a hajós közlekedés kapcsolatának történetét követi végig az első próbálkozásoktól napjainkig - közölte a Közlekedési Múzeum szerdán az MTI-vel.
A főpolgármester Rudolf Pétert nevezte ki a Vígszínház élére-
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésben tette közzé a Vígszínház új igazgatójával kapcsolatos információt.
A főváros szembe megy a szakmai bizottsággal
A kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy dönt, hogy nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé - közölte kedden Gulyás Gergely.
A Hagyományok Háza pályázatot hirdet a klasszikus kis fekete ruhához illő népi kiegészítők készítésére
A Hagyományok Háza Nyitott Műhely pályázatot hirdet népi kézművesek, iparművészek és egyéni alkotók számára a klasszikus kis fekete alapruhához illő, a magyar népi fejviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők készítésére - tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t.
A Hősök terén mutat be kiállítást a MAOE
Csaknem 1700 művész alkotásait mutatja be tizenkét dobozban, Találkozások címmel a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) által a Hősök terén pénteken elhelyezett installáció.
A járvánnyal kapcsolatos történeteket gyűjtött össze a szegedi Móra-múzeum
A Móra Ferenc Múzeum a tavaszi karantén időszakában indította el új kezdeményezését, a koronavírus-történetek gyűjtését, melyekről elkészült az első gyorsjelentés - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense szerdán az MTI-t.
A körforgásos gazdaság a központi témája a Budapest Design Weeknek
A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
A Ludwig Múzeum pályázati felhívása
A kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj elnyerésére.
A magyar éremkészítés történetének állít emléket a BÁV Aukciósház új kiállítása
A magyar éremkészítés történetének állít emléket a BÁV Aukciósház szerdától látogatható új kiállítása, amelyen Magyarország legnagyobb, magánkézben lévő, éremkészítéshez használt szerszám-gyűjteményéből látható válogatás.
A magyar nyelvre kell építeni a jövőképet Matolcsy György szerint
A magyar nyelvre kell építeni a jövőképet Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint.
A Mester és Margaritát mutatják be szombaton az online sorozatban
A Mester és Margarita című opera-musical színpadi ősbemutatója látható szombaton az Opera Otthonra online közvetítéssorozatban.
A Múzeumkertben rendezik meg a PONT fesztivált
Koncertek, családi programok, zenei workshopok és filmek idézik meg a Kaukázus világát, valamint a magyar táncházmozgalom múltját és jelenét a PONT fesztiválon október 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
A Nemzeti Múzeum ezüstős kiadványai
Újabb online felületen váltak elérhetővé a Nemzeti Múzeum kiadványai. Ezüstvasárnaphoz közeledve a Seuso-kincs ezüst műtárgyairól szóló kiadványainkat ajánljuk az az olvasók figyelmébe.
A nők művészetben betöltött szerepét ünnepli a MANK
Több tartalommal is jelentkezik nőnap alkalmából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.: podcast és ismeretterjesztő cikksorozat is foglalkozik a nők művészetben betöltött szerepével.
A Pesti balhé című vígjáték lesz az első új magyar bemutató a mozikban
A Pesti balhé című látványos vígjáték lesz az első új magyar filmbemutató idén nyáron.
A Semmelweis Egyetem 250 éves történetét bemutató kiállítás nyílik a fővárosban
Szombaton nyílik meg a Semmelweis Egyetem 250 éves történetét bemutató kiállítás a fővárosban, az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban látható tárlaton az orvostörténeti relikviák között helyet kapott többek között egy röntgengép a 20. század elejéről, az orvosi kar osztályozási könyve Semmelweis Ignác nevével, Lenhossék József ikerszörny-preparátuma és Hőgyes Endre állatkísérletekhez tervezett nyúlpadja is - tudatták a szervezők pénteken az MTI-vel.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

