Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Pesti balhé című látványos vígjáték lesz az első új magyar filmbemutató idén nyáron.

Lóth Balázs rendező az MTI-nek elmondta, hogy régóta nem volt új film, hiányzik az embereknek a közös filmnézés élménye.
    A Pesti balhé gyerekkori barátokról szól, akik hosszú évek után újra találkoznak. Annak idején sok közös balhéjuk volt, de azóta a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. A társaság egyik tagja, egy festő előáll egy őrült ötlettel: lopják be egy festményét egy közelgő neves aukcióra. Bizonyítani akar az apjának, barátai számára pedig becsületbeli üggyé válik, hogy ebben segítsenek neki.


    Inotay Ákos és Lóth Balázs ötletéből Kis-Szabó Márk zsánerfilmet írt, egy fordított képrablás történetét. "Nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ez a társaság kiáll a barátjáért. Ráadásul egy apa-fiú viszony is kibomlik a történetben és számomra ettől lett nagyon személyes a film" - mondta el az MTI-nek Elek Ferenc színművész, aki egy lúzer állatorvost játszik, de a történet egy pontján meglepő változáson esik át a karaktere.


    "Jászberényi Gábor alakítja a sikertelen festőt. Nagyvilági, műkincskereskedő apja (Hegedűs D. Géza) sem becsüli, ezért neki és a világnak is meg akarja bemutatni, hogy igenis ér valamit. Reviczky Gábor játssza azt a bűnözőt, aki valaha komoly balhékban vett részt és a képrablások doyenjének tartja magát, de mivel már kijött a gyakorlatból, ez számos kalamajkát okoz. Járai Máté orosz milliárdost, Crespo Rodrigo pedig a főhős, a nagymenő építész Marcel (Mészáros Béla) főnökét játssza. Marcel igazi csodagyereknek számított, de elkapta a gépszíj és a pénzcsinálás közben elvesztette játékos kreativitását. Ezzel a kalanddal azonban visszatalálhat régi énjéhez. Petrik Andrea elvakult környezetvédőt alakít, aki a békák megmentéséért fáradozik. Inotay Ákos, a nyugdíjas klubok szabadúszó Hamletje pedig komoly method actor, de ezt a világ nem is sejti. Szabó Simon egy picit mást játszik, mint a többi filmjében, de neki is jó kihívás volt ez a szerep" - mutatta be a szereplőket a rendező.


    A film felvételei tavaly zajlottak. "Volt olyan nap, amikor csak kimentünk a Mafilm udvarára és robbantottunk, zúztunk, füstöltünk, rakétát izzítottunk, lángba borítottunk egy kaszkadőrt. Ha ezeket is a forgatáshoz számítjuk, akkor 40 napig tartott. A helyszínek is nagyon változatosak voltak: Budapest egy új arcát akartuk megmutatni, olyan különleges helyeket, ahová ritkán jut be földi halandó".
    A film látványvilága Fekete Annát dicséri. "Felépített egy olyan hotelfolyosót, ami úgy nézett ki, mintha tényleg ott lettem volna az eredeti helyszínen. Utoljára ilyen élményem a Hellboy 2. forgatásán volt, amikor az etyeki stúdióba egy New York-i utcát varázsoltak" - mesélte Elek Ferenc.
    A Pesti balhé 500 millió forintból készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a szponzori pénzekkel együtt. A film producere Fülöp Péter és Hutlassa Barna, az executive producer Bartók Anna.


    A vígjáték operatőre, Balázs István Balázs volt. A filmhez 450 oldalas technikai forgatókönyv készült több ezer rajzzal, fotóval.
    Gulya Róbert a pandémia alatt írta a filmzenét, amelyet a karantén feloldása után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara egyetlen nap alatt játszott föl. A film könnyűzenei válogatása a Heaven Street Seven tagjának, Jappánnak köszönhető.
    A Pesti balhé július 30-tól látható a mozikban.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.