A Vígszínház ügye igazi szomorújátékká vált az elmúlt hetekben. Egy végtelenül fájdalmas megtisztulási folyamat zajlik a művészeti életben, világszerte. Amit korábban hallgatásba burkolt eltűrés övezett, az mára tűrhetetlenné vált. Hogy így alakult – és jó, hogy így alakult -, az a jövőre nézve is kijelöli, milyen normák tiszteletben tartása lett elemi kötelessége minden színházi vezetőnek. Miként mostantól bármely társulat minden tagja számára lehetőségnél több, hogy azonnal felemelje hangját, ha bárki ezeket megsérti. Ezzel együtt is Eszenyi Enikőnek a Vígszínház vezetésébe fektetett energiáját, munkáját meg kell köszönnünk.
A közönségnek és a társulatnak pedig tartozunk azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyjuk bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. A hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázat helyett ezért tartom a legjobb döntésnek Rudolf Péter másfél évig tartó megbízását, aki első körben a szakmai bizottság többségének a bizalmát ugyan nem kapta meg, de a társulatét igen. És most az a legfontosabb, hogy béke legyen a Vígszínházban. Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését!
A parlament által néhány órája elfogadott törvénymódosítás kapcsán újra el kell mondanom: én a színháztörvényt egy rossz és káros jogszabálynak tartom, olyannak, ami utat nyithat a művészi szabadság és autonómia állami-politikai befolyásolásának, pedig az úgy lenne normális, ha nem a politika mondana véleményt a színházak művészetéről, hanem a színházak, a maguk művészi eszközeivel a politikáról. Ezt mondtam el tavaly decemberben a Madách téren tartott tüntetésen – véleményem nem változott.
A kormánnyal való megállapodás ettől még elkerülhetetlen kényszer. Kényszer, mert a várostól az itt megtermelt bevételek 97 százalékát elvonja az állam, és még erősebb kényszer most, amikor a koronavírus elleni védekezésre, például védőfelszerelések beszerzésére erőn felül kell költenünk, hiszen az emberéletek védelme nem lehet pénzkérdés. Ilyen helyzetben Budapest egész egyszerűen nem tudja saját forrásból finanszírozni mind a 12 színházát. Megállapodás, vagy egyes színházak bezárása – ebbe a dilemmába kényszerített bennünket a törvény.
Márpedig én színházat bezárni nem fogok, a politikailag és kulturálisan is sokszínű Budapestnek a sokszínű színházi élet megőrzendő értéke. Mindezek miatt mi olyan megállapodást kívánunk kötni a kormánnyal, amelynek keretében minden színház fenntartói joga a Fővárosi Önkormányzatnál marad, de tisztán önkormányzati forrásból azokat a színházainkat tudjuk finanszírozni, amelyek művészi szabadságát, autonómiáját különösen fenyegeti a politikai befolyás lehetősége. Ezért kerül tisztán fővárosi finanszírozásba Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a TRAFÓ, valamint a Szabad Tér. Továbbá biztosítanunk kell a független színházi társulatok működési és művészi autonómiáját is. Ezért olyan megállapodásra törekszünk, amely biztosítja a függetlenek támogatására szánt eddigi összeget úgy, hogy az azt elosztó kuratóriumot a főváros jelöli. Ez a kuratórium pedig nem lehet politikai, csakis tisztán szakmai grémium.
Ennyit a színházi ügyekről, és most vissza a járványveszély elleni védekezéshez."
A bejegyzés a követekző linken érhető el: