Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A körforgásos gazdaság bölcsőtől a bölcsőig kíséri a terméket, az erre való átállás a gazdaság minden ágazatát érinti - hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára videoüzenetében.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy a körforgásos anyaghasználati arány az EUROSTAT legutóbbi adatai alapján Magyarországon kicsit kevesebb mint 7 százalék, ami jelzi, hogy szükség van meg a fejlődésre. A tárca célja a körforgásos gazdaságra való átálláshoz kapcsolódó innováció, újszerű és kreatív ötletek megvalósulásának támogatása.
    Kiemelte, hogy az ITM legújabb, Hasznosítsuk újra, használjuk többször elnevezésű fotópályázata is ezt a célt szolgálja, a pályázatra december 1-ig lehet jelentkezni.
    Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője azt mondta, hogy az ügynökség immár harmadik alkalommal szakmai partnere a rendezvénynek. A szakmai partnerség célja egy innovatív, jövőbe mutató rendezvény létrehozása a sza

kma és a dizájn iránt érzékeny közönség számára, hogy korlátok nélkül valósulhasson meg a tervezők, a forgalmazók, a gyártók és a potenciális vásárlók közötti információáramlás.
    Kiemelte: az iparág megerősítése szempontjából nagyon fontos, hogy az ügynökség megismertesse a nagyközönséggel a magyar dizájnt átfogó és átható "időtlen kreativitást" és felhívják a figyelmet a tervezők kreativitására.
    Az ügynökség Budapesten és terveik szerint Győrben és Veszprémben szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, valamint 360. Design Budapest néven fizikai és digitális platformot is indít - olvasható az esemény közleményben.
    A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.
    Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke azt mondta, hogy a hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is. A résztvevőket ez a bemutatkozási lehetőség segíti abban, hogy a széles nyilvánosság is megismerje a dizájn és az innováció mindennapi életünkre gyakorolt hatását - hangsúlyozta az elnök.


    Osvárt Judit, a programsorozat szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is két fő programtípusból épül fel: a saját fejlesztésű tartalmakból és programokból, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Weekhez csatlakozó programokból. A külsős jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács által kijelölt zsűri választja ki a rendezvény résztvevőit. Idén is az eseményen adják át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat.
    Idén rendhagyó online sorozat formájában tartják a Nyitott Stúdiók programot is, amely a magyar dizájnerek, dizájnstúdiók műhelyébe enged betekintést. Videósorozat keretében olyan egyedi, kreatív megoldásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek a koronavírus-járvány következtében születtek.
    Ugyancsak kisfilmeken keresztül mutatnak be olyan vállalkozásokat, kezdeményezéseket, amelyek esetében stratégiai szerepet játszik a körforgásos gazdaság.
    Osvárt Judit hangsúlyozta: a koronavírus vis maior témája mellett és ahhoz részben kapcsolódva jelenleg a világ legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt aspektusa az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.