Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított ARTtransfer-díj elnyerésére.

A díjat 2020-ban azon vizuális művészetek területén tevékenykedő művészek, szakemberek és civilek számára nyitjuk meg, akik a közösségi művészet területén tevékenykednek, különös tekintettel a járványhelyzet kapcsán felmerülő nehézségek megoldására tett erőfeszítések értékelésére.
 
Kiket várunk
Olyan szervezetek vagy magánszemélyek pályázatát várjuk, akik civil közösségekkel, de akár iskolai közösségekkel való együttműködésben aktívan használják a kortárs művészet eszközrendszerét a közérzet és az életminőség javítására, és akik a járványhelyzet következtében előtérbe kerülő online eszközök használatával vagy bármilyen kreatív módon hatékonyan tudták a közösségekkel való munkát folytatni és ezáltal tevékenységük lényegét megőrizni.
 
A jelentkezésnek tartalmaznia kell:
A pályázat fókuszában olyan jógyakorlat kerüljön bemutatásra, amely innovatív módon közelíti meg az online vagy egyéb alternatív terekbe szorult közösségi művészeti együttműködési projektek megvalósítását és megőrzi a közösségekkel való művészeti munka értékeit akkor is, ha személyes találkozás a közösség tagjaival a megszokott módokon nem lehetséges. Pályázati anyagként elfogadunk olyan kreatív terveket is, amelyek még nem kerültek megvalósításra, de megismerésük hasznára válhatna a közösségekkel dolgozó szervezeteknek és kollégáknak.
 
A benyújtott pályázati anyaggal kapcsolatban elvárás a jól strukturált szöveg, a világos koncepció: a közösség ügyeinek felvázolása, a célkitűzés, a munkafolyamat majd az eredmények bemutatása, összegzése, a problémák, nehézségek artikulálása, és a program lehetséges folytatása. A pályázat legyen lényegre törő és tartalmazzon weboldal linkeket (ahol ez lehetséges).
 
A jelentkezések beérkezési határideje: 2020. október 25. éjfél A pályázatok bemutatásának és a díj átadásának helyszíne: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. Időpontja: 2020. november 17.
 
A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban előzsűrizés történik. Ezt követően a kiválasztott pályamunkák egy nyilvános mini konferencián kerülnek bemutatásra, ahol a zsűri a pályázók tízperces prezentációi után, még ezen az eseményen hozza meg a döntését. Ha a járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé a személyes találkozást, akkor online térben történnek majd a beszélgetések a zsűri tagjaival. A Ludwig Múzeum a díjátadást követően elérhetővé teszi a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat a honlapján.
 
A díj összege: (bruttó) 300.000 Ft, azaz háromszázezer forint, melyet az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatása biztosítja.
 
A zsűri tagjai
Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója;
German Kinga, egyetemi docens (MOME);
Kassai Hajnal, az EMMI múzeumi főosztályának vezetője;
Sepsey Zsófia, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Oktatási Osztályának vezetője; Szabics Ágnes, képzőművész, művészetpedagógus;
Hemrik László, a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője és
Simon Andrea, a Ludwig Múzeum Nemzetközi Osztályának vezetője.
 
Minden további pályázati paraméter az arttransfer.ludwigmuseum.hu oldalon a Pályázati feltételek menüpont alatt található.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.