Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar éremkészítés történetének állít emléket a BÁV Aukciósház szerdától látogatható új kiállítása, amelyen Magyarország legnagyobb, magánkézben lévő, éremkészítéshez használt szerszám-gyűjteményéből látható válogatás.

    A művészettörténeti és numizmatikai szempontból legizgalmasabb darabokból összeállított Az érem két oldala - Verőtövek gyűjteménye Körmöcbányától Budapestig című kiállítás ingyenesen tekinthető meg augusztus 4. és 28. között a BÁV Aukciósházban - olvasható a BÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében.
    Mint írják, a korábban soha nem látható válogatás kivételesen nem az érméken, hanem a készítésükhöz szükséges szerszámokon, a verőtöveken keresztül mutatja be a pénz- és éremkészítés nehézségekkel és művészi alkotásokkal teli történetét.
    Az acélból készült verőtövek felhasználásával készítették és készítik jelenleg is a különféle érmeket, jelvényeket és kitüntetéseket. Az éremveréshez - a kalapácson kívül - két szerszámot használtak: egy alsó és egy felső verőtövet, ezekbe vésték az érem negatívját. Az alsó verőtő felületére helyezték a veretlen éremlapkát, majd erre került a henger alakú felső verőtő, és a mester a felső verőtőre mért kalapácsütéssel sajtolta bele az éremképet.
    Mint a közleményben kiemelik, az egyedülálló gyűjtemény története egészen 1328-ig nyúlik vissza, amikor Körmöcbányán megalapították a Magyar Királyság legjelentősebb pénzverdéjét. Többek között itt készült Mátyás király madonnás aranyforintja is. 1918-ban, az első világháború harcai elől a verde teljes berendezését és a nemesfémtartalékot is Budapestre menekítették.
    A Magyar Királyi Állami Pénzverőt végül az Üllői út - Könyves Kálmán körút sarkán ma is álló épületben rendezték be, ahol egészen a rendszerváltásig működött. A verde a forint érmék mellett gyártott külföldi megrendelésre is pénzeket, jelentős volt az emlékérem- és ékszerkészítés, de itt folyt a különféle kitüntetések és jelvények gyártása is.
    A rendszerváltást követően a cég kettévált, a forint hivatalos gyártója Magyar Pénzverő Zrt. néven működött tovább a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában. Míg az emlékérem-, kitüntetés-, jelvény- és ékszerkészítési üzletág az 1990-es években magánkézbe került. A szétválásnál az évszázadok alatt felhalmozódott verőszerszám-gyűjteményt, a tevékenységi kör alapján, szintén kétfelé osztották.
    A kiállítás alapjául szolgáló mintegy 25 ezer darabot számláló, legfőképpen emlékérmek, kitüntetések gyártásához készült verőtöveket jelenleg is az egykori Pénzverde épületben őrzik. A gyűjtemény jelentőségét mutatja, hogy egy része, 5 ezer 500 műtárgy állami védettség alatt áll.
    A közleményben Fertőszögi Péter művészettörténészt, a BÁV művészeti igazgatóját is idézik, aki kiemelte: a sok-sok milliárdos értéket képviselő gyűjteményből a kiállításra a történeti, numizmatikai és művészettörténeti szempontból legkiemelkedőbb, csaknem 70 darab verőtőkét válogatták ki.
    A kiállításon bemutatott, a 18. századtól napjainkig datált válogatás mind témájában, mind az alkotók szempontjából is változatos. Az egyik legkorábbi darab a Karl Joseph Hoffmann által vésett, a gyulafehérvári erőd 1714-es alapítására készült verőtő, amelynek egyik oldalán harci öltözetben Pallasz Athéné, hátlapján pedig a hétágú csillagot formázó erőd, Közép-Európa legnagyobb vára látható. Kivételes darab a Szabadelvű Pártnak készült verőtő, amely Tisza Kálmánt ábrázolja miniszterelnöksége 10 éves évfordulóján, 1885-ből - áll a közleményben.
    Mint írják, különleges és történeti szempontból is jelentős a kitüntetések anyaga, amelyek közül kiemelkedik a Szent István Rend és Szent Korona Rend verőtövei mellett a Corvin-lánc és Díszjelvény számos verőszerszáma, illetve a különös sorsú 1956-os Nemzetőr-jelvény verőtöve, amelynek kibocsátásáról 1956. október 31-én döntöttek.
    A kiállításról további információk a www.bav-art.hu/esemenyek/kiallitas címen érhető el.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.