Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újra csobog a budai Várban a Nemzeti Hauszmann Programban felújított Mátyás kútja, amelyet szerdán adtak át a nagyközönségnek a Hunyadi udvarban.

Strobl Alajos lenyűgöző alkotása, a legismertebb magyar királynak emléket állító Mátyás kútja a reneszánsz udvari élet egyik kedvelt jelenetét, Mátyás király vadászatát jeleníti meg -  mondta el Fodor Gergely kormánybiztos a szerdai átadó eseményen Budapesten.     Felhívta a figyelmet a vadászat végét jelző kürtös szobrára, amelynek megalkotásáért még a szoborcsoport átadása előtt, 1901-ben a Műcsarnok kiállításán állami aranyéremben részesítették az alkotót.     Az alkotás túlélt ugyan két világháborút, de az elmúlt évszázadban soha nem esett át olyan rekonstrukción, mint most - hangsúlyozta a kormánybiztos. Hozzátette: visszakerültek a kutyák pórázai és pótolták Mátyás számszeríjának húrját is, amelyek az eredeti alkotásnak részei voltak.    

 "A budai Vár ikonikus díszkútja mostantól megszépülve, jellegzetes és szüntelen csobogással hirdeti Mátyás legendáját és Strobl Alajos megvalósult álmát" - mutatott rá.     

A kormánybiztos elmondta, hogy az utóbbi években új fejezet kezdődött a budai Vár történetében, a Nemzeti Hauszmann Program feladata, hogy a városrész visszanyerje a világörökséghez méltó rangját. Hozzátette: megújult a Karmelita épülete, a Főőrség, a Lovarda, zajlik a Csikós udvar zöldítése és akadálymentesítése. Dolgoznak a Budavári Palota déli összekötő szárnyának és a benne található Szent István-terem helyreállításán. Folyamatosan újítják a lépcsőket, sétányokat, kerteket, a várfalakat körbejárhatóvá teszik, jövőre pedig várhatóan elkészül a Halászó gyerekek kútja a Savoyai teraszon.     A következő évek feladata a József főhercegi palota, a Vöröskereszt egykori székháza és  a Honvéd Főparancsnokság  rekonstrukciója, valamint a Szent György tér teljes rendbetétele - mondta Fodor Gergely.  

   Az 1904-ben felavatott Mátyás kútja Strobl Alajos legkedvesebb alkotása volt, és élete egyik főművét jelentette - mondta Stróbl Mátyás, a kutat alkotó Strobl Alajos szobrász unokája a család képviseletében az eseményen.     Felidézte, hogy amikor Hauszmann megbízást kapott a Budavári Palota újjáépítésére, képzőművészek sorát, köztük Strobl Alajost is alkalmazta a palota díszítésére. Mátyás kútját 1904-ben helyezték a Hunyadi udvarba, a palota Zsigmond-kápolnájának északi oldalfalára.   Kitért arra is, hogy  Strobl Alajos nagyon szeretett állatokat mintázni. A szoborcsoportban tíz állatábrázolás van, amelyből nyolc könnyen megtalálható, a fővadász lándzsáján látható kettő vaddisznófej nehezebben - fűzte hozzá.     Stróbl Mátyás elmondta azt is, hogy létrehozták a Strobl Alajos Emlékhely Alapítványt azzal a céllal, hogy a mester neve ne merüljön feledésbe, és egy állandó emlékhelyet is szeretnének létesíteni.  

   A Hunyadi udvarban álló szökőkút egy sziklatömböt ábrázol, amelyből forrás tör elő. Legmagasabb pontján Mátyás áll vadászöltözetben, lábainál elejtett szarvas, körülötte kíséretének tagjai vadászkutyákkal. A csoport egyik oldalán, kezében sólyommal Marzio Galeotto itáliai humanista tudós, a másikon Szép Ilonka, Vörösmarty Mihály művének szereplője látható.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.