magyar vállalatok
-
31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál
Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetően Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti - mondta a pénzügyminiszter kedden a Facebookra feltöltött videójában.
-
350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra
Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán.
-
A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de "a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják".
-
A válság miatt az állami vállalatok hosszú távú stratégiáját kell átdolgozni
A koronavírus-járvány okozta válság miatt az állami vállalatok hosszú távú stratégiáját kell átdolgozni - mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
-
Erősíteni kell a magyar tulajdonú vállalkozásokat
Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben.
-
Magyar vállalatok külföldi termelőkapacitásának létrehozását segíti a kormány
Magyar vállalatok külföldi termelőkapacitásának létrehozását segíti a kormány 23 milliárd forinttal - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) exportnövelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
-
Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új uniós fejlesztési időszak forrásait
Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.
-
Meg kell védeni a vállalatokat az ellenséges külföldi felvásárlástól
Meg kell védeni a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól, a kormány többek között ehhez is felhatalmazást kér a most indult nemzeti konzultáción - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megduplázza a kormány a beruházás-támogató program keretösszegét
Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Megduplázzák a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét
Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét - jelentette be Varga Mihály csütörtökön.
Több mint 10 ezer milliárdos árbevételű magyarországi cég van
Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot; ezek közül pedig majdnem 7000 olyan, amelyek teljesen magyar érdekeltségbe tartoznak - közölte az Opten Kft. kedden az MTI-vel.
Több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg a beruházó vállalkozások
A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett, 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.
Több mint 300 milliárd forintnyi beruházást terveznek a magyar vállalatok
A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály Facebook-oldalán közzétett videonyilatkozatában.
Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig a munkahelyvédelmi bértámogatásra
Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelyet eddig 170 ezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Fóton.
Új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön
A világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön - mondta a külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból, hogy szerdán 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról.
Újabb 20 milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira
A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a Piaci KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Újabb 61 milliárd forintos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre
Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak
Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
Újabb vállalatokhoz érkeznek Honvédelmi Irányító Törzsek
Tegnaptól 93-ra nőtt azon vállalatok köre, amelyeknél a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport döntésének eredményeként Honvédelmi Irányító Törzsek segítik a biztonságos és zavartalan működést az ország ellátásbiztonságának érdekében.
Vevőket hozhatna a magyar vállalkozásoknak egy ingyenes marketingeszköz
A Google Cégem az első kapcsolatfelvételi pont lehetne, de kevesen tudják profin kezelni
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

