Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden eddiginél több zeneszerző jelentkezett az idei Bartók Világversenyre, a határidőre 59 országból rekordszámú, 348 érvényes pályázat érkezett, a megmérettetés végeredménye a november 28-i gálán derül ki - közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kedden az MTI-vel.

 Idén vonósnégyesre írt műveikkel várja komponisták jelentkezését a Zeneakadémia. A napokban befejezett áttekintés szerint a világ 59 országából 326 pályázó 348 szerzeménnyel adott le érvényes jelentkezést, tizenegy versenyző 2-2, négyen 3-3, egy valaki pedig 4 kompozíciót nyújtott be. A versenyzők között 273 férfi és 53 nő van, a legfiatalabb mindössze 10 éves, a legidősebb a korhatáron belül maradva 40 éves.
    Állampolgárság szerint a legtöbb pályázó kínai, de előkelő helyen szerepel még az Amerikai Egyesült Államok, Magyarország, Dél-Korea és az Egyesült Királyság is - olvasható a közleményben.
    Mint írják, szeptember 5-ig a Fekete Gyula vezette előzsűri választja ki a 15 továbbjutó kompozíciót. A testület munkájában rajta kívül a Zeneakadémia négy további tanára vesz részt: Bella Máté, Serei Zsolt, Tornyai Péter és Vajda János.
    A 15 továbbjutó közül már a nemzetközi zsűri választ díjazottakat, a grémium elnöke Eötvös Péter zeneszerző-karmester; tagjai Unsuk Chin Németországban élő dél-koreai komponista; Chaya Czernowin izraeli-amerikai zeneszerző, a Harvard Egyetem tanára; Johannes Meissl osztrák hegedűművész, kamarazenész és tanár, a European Chamber Music Academy egyik művészeti vezetője, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese; valamint Fekete Gyula a Zeneakadémia képviseletében.
    A két zsűri elé a pályázók által megadott álnéven kerülnek a művek, a versenytitkárság szeptember 5. után csupán ezeket az álneveket hozza nyilvánosságra, így a megmérettetés továbbra is anonim marad. A 10 ezer euró összdíjazású verseny végeredménye a november 28-i díjkiosztó gálakoncerten derül ki, amelyen fiatal formációk adják majd elő a győztes műveket.
    A Zeneakadémia felkérését a Korossy Kvartett, a Kállai Kvartett és a Kökény Kvartett egyaránt elfogadta. A díjazott művek közül egyes kompozíciók a Bartók Világverseny jövő évi, vonósnégyesek számára rendezendő fordulójának repertoárján is szerepelnek majd.
    A részletes versenykiírás a www.bartokworldcompetition.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.