Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A lengyelek többsége szerint megfelelőek vagy megerősítendők a lengyel-magyar kapcsolatok, csak kilenc százalék gondolja úgy, hogy szűkíteni kellene őket - derült ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutató által készített, kedden ismertetett felmérésből.

 A mintegy kétszáz magyar és lengyel egyetemista részvételével a dél-lengyelországi Krasiczynben zajló 3. lengyel-magyar nyári egyetemen ismertetett, idei év eleji felmérés szerint a válaszadók 43 százaléka megfelelőnek, több mint 30 százalék pedig megerősítendőnek tartja a kétoldalú kapcsolatokat.
    A nyári egyetem szervezője, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet megrendelésére készített közvélemény-kutatást élő videobejelentkezésben értékelte Szabó Dávid, a Trimarium Geostratégiai Intézet igazgatója. Szerinte az adatok arról tanúskodnak, hogy megkezdődött a korábbi felmérésekben jelzett információs hiány kiküszöbölése. Szabó szerint ehhez hozzájárult a Felczak Intézet és magyarországi társintézménye, a Waclaw Felczak Alapítvány munkája.
    A kétoldalú együttműködés társadalmi támogatottságát Szabó abból a szempontból is rendkívül fontosnak minősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten a közép-európai országok közös európai fellépését szorgalmazta, mondván: "a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve", a térség nemzetei maguk szabhatják meg saját sorsukat. A CBOS felmérése mutatja, hogy a magyar és a lengyel kormány politikája, a magyar-lengyel együttműködés számára adva van a társadalmi támogatás, amelynek fejlesztésén azonban folyamatosan dolgozni kell - húzta alá Szabó.


    A krasiczyni pódiumbeszélgetésen részt vett Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki kiemelte az ifjúsági tanulmányi csereprogramok szerepét a kölcsönös megismerésben.
    "Bár a lengyel-magyar történelmi sorsközösség arra predesztinálna minket, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatokat, a mai magyar fiataloknak - eltérően az idősebb nemzedékektől - kevesebb élő kapcsolatuk van a lengyelekkel" - utalt Rácz a Századvég Alapítvány egyik tavalyi felmérésére.
    "Nem támaszkodhatunk kizárólag arra, hogy közös a múltunk, hanem a jelenben is minél aktívabban kell tenni azért, hogy közös jövőnk is legyen" - mutatott rá a helyettes államtitkár.
    Maciej Szymanowski, a Felczak Intézet igazgatója a CBOS felmérését ismertetve kiemelte, hogy alacsony a Magyarországra tanulmányi okokból, diákcsere vagy ösztöndíj keretében látogató lengyelek hányada (0,5 százalék). Mint mondta, a lengyelek nagy többsége (85,9 százalék) turisztikai céllal utazik Magyarországra.
    Kellemes meglepetésnek nevezte viszont, hogy a válaszadók magas hányada - 14 százaléka - családi, baráti, ismeretségi kapcsolatok révén személyes kapcsolatban van a magyarokkal.
    A felmérés szerint a lengyelek 29,6 százaléka járt már Magyarországon, viszont a fiatalok körében ez a mutató kevesebb mint 10 százalék.
    A válaszadók szemében Magyarország szabad (68,3 százalék) és demokratikus (65,1 százalék) ország - tűnik ki a CBOS felméréséből.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.