Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A 2026-os program: július 18-án „Oscar” 1991-ben készült amerikai vígjáték; július 25-én „Életrevalók” 2011-es francia filmdráma-vígjáték; augusztus 1-jén „A szív bajnokai” 2009-es amerikai filmdráma és augusztus 8-án „A tanú” 1969-ben készült magyar filmszatíra.

A mozielőadások – mint eddig minden évben –, idén is ingyenesek és este fél 9-kor kezdődnek. A parkolás ingyenes és mindkét parkoló használható! 

A vetítések látogatottsága Dél-Pest talán legszebb közparkjában évről évre növekszik. A jó filmek, a remek hangulat egyre több látogatót vonz nemcsak a kerületből, hanem a környező kerületekből, sőt Budáról is.

Jó szórakozást kívánunk a filmekhez!

Még több hír Kelet-Pestről

Két koreai sikerkönyv szerzője érkezik Budapestre. Egy telefonfülke, amelyben meghallhatjuk a halottak utolsó gondolatait és egy mosoda, ahol a ruhák helyett a fájdalmas emlékeket tisztítják ki.
A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt...
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek óvatosak a családtag nevében érkező, sürgős pénzkérést tartalmazó üzenetekkel, mivel azok csalás részei lehetnek.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. augusztus 24-e és 30-a között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A lomtalanítá st végző MOHU BUDAPEST Zrt. előzetes tájékoztatója értelmében kerületünkben idén a lomtalanítás várható időpontja: november 09. – november 20., a lomkikészítés első napja pedig...
Az Erzsébeligeti Színház július 20. és augusztus 16. között a látogatók előtt zárva tart.
A Rákosmente Kft. megbízásából növényvédelmi munkák kezdődnek a kerületben. A permetezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta a feladatot ellátó Lián Kertészeti Kft.:
Gyereknap az Erzsébet-ligetben Budapesten 2026. május 31-én 10 órától. Ez a csodás tavaszi nap a gyerekeké! Hagyományosan május utolsó vasárnapján ünnepeljük, sok-sok zenével, tánccal, játékkel és...
Kerületszerte egyre több helyen találkozhatunk zúgva repülő, hatalmas rovarokkal. Májustól lehet ugyanis számítani a tőrösdarazsak megjelenésére. Bár a méretes rovarok félelmetesnek tűnhetnek,...
A horvátországi Lovran önkormányzata a város védőszentje, Szent György ünnepnapján, április 24-én tartotta meg díszülését, melyre hivatalos volt kerületünk küldöttsége is Horváth Tamás polgármester...
A MÁV-HÉV tájékoztatása értelmében, 2026. április 13. (hétfő) napján vegyszeres gyomirtást végeznek a HÉV-vonalakon az esti órákban egy UNIMOG típusú járművel.
Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője. Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy...
Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben A Szakrendelő tájékoztatását...
Ünnepélyes zárórendezvényen mutatták be az RRF-1.1.1-22-2022-00001 azonosító számú, „Tudásmegosztás a bölcsődei nevelés kapacitásfejlesztésében” című kiemelt projekt eredményeit a Családbarát...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...
Az elmúlt időszakban több lakossági bejelentés is érkezett Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata részére azzal összefüggésben, hogy igen nagy és zavaró hatású a Pesti úton az M0...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...
A téli útviszonyok mindannyiunk számára jelentősen megnehezítik a közlekedést, ezért megosztunk néhány fontos információt a hóeltakarítással, síkosságmentesítéssel kapcsolatban. A téli útviszonyok...

Még több hír Dél-Pestről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...
Czinczás Róbert pesterzsébeti sportoló egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékáról. A veseátültetett versenyző története súlyos betegségről,...
Bősz Gábor XVIII. kerületi veseátültetett sportoló férfi egyéniben aranyérmet, férfi párosban pedig bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- játékán. A veseátültetett...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján 2026. július 1-jén (szerda) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást az ország egész területére.
Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.