Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője.


Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője.  

Az ünnepelt felesége társaságában – akit tavaly üdvözölhettünk ugyanebből az alkalomból – örömmel fogadta Rákosmente Önkormányzatának ajándékát, valamint a két díszoklevelet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Tamás polgármester kézjegyével látott el.

Sándor bácsi életének nagy részét „katonás rendben” élte, hiszen a Magyar Honvédség szolnoki Légierő Parancsnokságán szolgált, ahonnan alezredeseként vonult nyugdíjba. Rákoscsabán született, testvérével együtt itt töltötte gyermekéveit. Tanulmányait Szolnokon, a Kilián Repülő Tiszti Iskolában végezte. Hivatása izgalmas, ugyanakkor nagy felelősséggel járó feladat volt, de a szolnoki évekre ma is szívesen emlékezik vissza.

A tiszti iskola befejezése után, 1956-ban megnősült, feleségével idén ünneplik házasságuk 70. évfordulóját. Családjuk öröme leányukban, unokájukban és az egy éves dédunokában teljesedik ki, akik mindennapjaikat szeretettel és boldogsággal töltik meg.

„Szolnokon szép otthonunk volt, de életünk úgy alakult, hogy huszonöt évvel ezelőtt visszaköltözünk Rákosmentére. Itt is nagyon jól érezzük magunkat, kedves, segítőkész szomszédok vesznek körül bennünket. Nyolcvanéves koromig aktív közösségi életet éltem, Szolnokon a honvédség nyugdíjas klubját is én vezettem. Feleségemmel sokat utaztunk, repülővel és autóval egyaránt. Mindig  szerettem vezetni, nehéz volt lemondani róla, de sajnos a betegség már nem teszi lehetővé. Egyszer mindennek eljön az ideje...” – mesélte.

Arra a kérdésre, mi lehet a hosszú élet titka, szerényen így válaszolt: „Szép és tartalmas életünk volt. Mindig igyekeztem becsülettel, legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat, ami a mai napig jó érzéssel tölt el.”

Isten éltesse még sokáig a kedves házaspárt szeretetben, egészségben családjuk körében. 

Még több hír Kelet-Pestről

Két koreai sikerkönyv szerzője érkezik Budapestre. Egy telefonfülke, amelyben meghallhatjuk a halottak utolsó gondolatait és egy mosoda, ahol a ruhák helyett a fájdalmas emlékeket tisztítják ki.
A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt...
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek óvatosak a családtag nevében érkező, sürgős pénzkérést tartalmazó üzenetekkel, mivel azok csalás részei lehetnek.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. augusztus 24-e és 30-a között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A lomtalanítá st végző MOHU BUDAPEST Zrt. előzetes tájékoztatója értelmében kerületünkben idén a lomtalanítás várható időpontja: november 09. – november 20., a lomkikészítés első napja pedig...
Az Erzsébeligeti Színház július 20. és augusztus 16. között a látogatók előtt zárva tart.
A Rákosmente Kft. megbízásából növényvédelmi munkák kezdődnek a kerületben. A permetezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta a feladatot ellátó Lián Kertészeti Kft.:
Gyereknap az Erzsébet-ligetben Budapesten 2026. május 31-én 10 órától. Ez a csodás tavaszi nap a gyerekeké! Hagyományosan május utolsó vasárnapján ünnepeljük, sok-sok zenével, tánccal, játékkel és...
Kerületszerte egyre több helyen találkozhatunk zúgva repülő, hatalmas rovarokkal. Májustól lehet ugyanis számítani a tőrösdarazsak megjelenésére. Bár a méretes rovarok félelmetesnek tűnhetnek,...
A horvátországi Lovran önkormányzata a város védőszentje, Szent György ünnepnapján, április 24-én tartotta meg díszülését, melyre hivatalos volt kerületünk küldöttsége is Horváth Tamás polgármester...
A MÁV-HÉV tájékoztatása értelmében, 2026. április 13. (hétfő) napján vegyszeres gyomirtást végeznek a HÉV-vonalakon az esti órákban egy UNIMOG típusú járművel.
Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője. Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy...
Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben A Szakrendelő tájékoztatását...
Ünnepélyes zárórendezvényen mutatták be az RRF-1.1.1-22-2022-00001 azonosító számú, „Tudásmegosztás a bölcsődei nevelés kapacitásfejlesztésében” című kiemelt projekt eredményeit a Családbarát...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...
Az elmúlt időszakban több lakossági bejelentés is érkezett Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata részére azzal összefüggésben, hogy igen nagy és zavaró hatású a Pesti úton az M0...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...
A téli útviszonyok mindannyiunk számára jelentősen megnehezítik a közlekedést, ezért megosztunk néhány fontos információt a hóeltakarítással, síkosságmentesítéssel kapcsolatban. A téli útviszonyok...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.