Családi rendezvényre várták a kispestieket vasárnap Wekerletelepen. A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület szervezte a pikniket, melyet félmillió forinttal támogatott az önkormányzat.
Kispest polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy Wekerletelep nemcsak különleges építészeti együtteséről híres, aminek csodájára járnak, hanem arról is, hogy olyan közösséget sikerült itt építeni a civil szervezetekkel, önkéntesekkel, amely szintén egyedülálló az országban. Gajda Péter külön megköszönte a Magyar Kollégiumnak, a Wekerlei Társaskörnek és az önkénteseknek a nagyszerű programokat.
Holicsné Gémes Boróka önkéntes főrendezőtől megtudtuk, a program összeállításakor a találkozásokra helyezték a hangsúlyt, alapvetően gyerekeknek, családoknak szóltak a programok. „Azt szerettük volna elérni, hogy az emberek jól érezzék magukat, és a járvány okozta nehézségek után jó hangulatú együttlét legyen itt” – hangsúlyozta. Elmondta, a rendezvéényt a wekerlei önkéntesek hozták létre, a Magyar Kollégium szervezésében, együttműködve a Wekerlei Társaskörrel, az Átalakuló Wekerlével és a Wekerlei Kultúrházzal.
A piknik felvezető eseményét szombaton tartották: a Kispestről elköltöző Urmai László búcsúkiállítása nyílt meg a Wekerlei Társaskör pincegalériájában. A vasárnapi családi és közösségi nap programjában szerepelt a hagyományos domb körüli „Meseút”, rendeztek helytörténeti lovaskocsikázást, sütisütő versenyt, különböző gyerekelőadásokat, voltak sport-, tánc-, zenei és művészeti bemutatók, zöld programok, kézműves foglalkozások. Fontos szerepet kapott a (re)pohár, a szemléletformálás és a hulladékcsökkentés jegyében ebbe lehetett kérni az italokat.
(uj.kispest.hu/hirek)