Alkotmányossági panasz elfogadása, útépítési pályázat benyújtása, étkezési díj emelése – ezekről is döntöttek a képviselők a testület idei első ülésén.

Határozott még a grémium a városvezetés önkormányzati törvény szerinti illetményének a módosításáról, a mikromobilitási járművek kulturált tárolását szolgáló megállapodáshoz való csatlakozásról és közterület elnevezésről is.

A Képviselő-testület megismerte és jóváhagyja a Csömöri út 13–19., a Bosnyák utca 48–56., a Bosnyák utca 54–56., a Rákospatak utca 12–28., illetve az Ajtósi Dürer sor – Zichy Géza utca – Abonyi utca által határolt területekre vonatkozó alkotmányjogi panaszbeadványok tartalmát és felhatalmazta a polgármestert a szükséges dokumentumok aláírására és benyújtására.

Fél éven belül lehet döntés

A testület decemberben döntött arról, hogy kéri az Alkotmánybíróságtól a Bosnyák téri, illetve a Dürer kerti ingatlanfejlesztés kiemelt beruházási státuszának megszüntetését, mert a kormány a beruházásokat ok nélkül nyilvánította kiemeltté, és ezzel megfosztotta az önkormányzatot a területekre vonatkozóan szabályozási jogától. A kormányrendelet mindkét esetben a hatályos szabályozástól eltérő beépítési mértéket, építési magasságot és a közlekedésszervezési paramétereket tesz lehetővé. Emellett a beruházásokra olyan sajátos építési szabályokat engedélyez, amelyekre nem vonatkoznak az  Országos Településrendezési és Építési Követelmények és a településrendezési terv sem.

Dr. Litresits András ügyvéd, az Alkotmánybírósági panasz készítője az előterjesztés szóbeli kiegészítőjében elmondta: az észrevétel érvei között szerepel az egészséges élethez való jog és a beruházás okozta életminőség romlás, illetve, hogy Zuglóban több olyan kormányrendelet van érvényben, amely megfosztja az önkormányzatot az önrendelkezés jogától. Az ügyvéd hozzátette: döntés három–hat hónapon belül várható, azonban a végeredmény a hasonló ügyek tapasztalatai alapján nem ad okot a bizakodásra.

Várnai László képviselő (Civil Zugló Egyesület) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Dürer kertben egy fővárosi védelem alatt álló épület bontása folyik, ami sürgős intézkedést igényel.

Horváth Csaba polgármester képviselői kérdésekre reagálva úgy vélte, a Bosnyák téri területrendezési szerződésre hatással lehet az Alkotmányossági panasz, de ez a zuglóiak érdekében tett önvédelmi lépés. Az önkormányzat továbbra is törekszik a beruházóval való megállapodásra.

Victora Zsolt képviselő (MKKP) azt javasolta, a városvezetés tudakolja meg a befektetőtől, hogy az önkormányzat mennyiért vásárolhatná vissza a másfél évtizede eladott telket. Horváth Csaba polgármester (MSZP) jelezte, a vételár az egykori eladási ár többszöröse lenne, ami belátható időn belül nem áll az önkormányzat rendelkezésére.

Útépítési pályázat a földút felszámolására

A képviselő-testület úgy döntött, hogy Zugló is csatlakozik a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben elfogadott, kölcsönözhető mikromobilitási járművek (főképpen az elektromos rollerek) közterületi elhelyezésének egységes szabályozását szolgáló együttműködési megállapodáshoz. A konvenció célja, hogy a Fővárosi Önkormányzat és az érintett kerületi önkormányzatok összehangoltan hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek biztosíthatják, hogy az elmúlt években Budapesten is elterjedt mikromobilitási járművek elfogadható módon kerüljenek tárolásra.

Rózsa András alpolgármester (Momentum) kiemelte: az egyre jobban elterjedő elektromos közlekedési eszközök tárolása miatt rendszeresek a lakossági panaszok. A kulturált elhelyezés érdekében városszerte felfestett mikromobilitási pontokat hoznak létre. A GPS követéssel működő elektromos rollerokat igénybevevők a tervek szerint, csak ezeken a helyeken szakíthatják majd meg a fizetést.

A testület ahhoz is hozzájárult, hogy a Zuglóba az intézményi étkeztetést biztosító a Hungast 14 Kft. februártól 5 százalékkal emelje szolgáltatási díját.

Várnai László arra hívta fel képviselőtársai figyelmét, hogy a Hungast Kft. szerződése augusztusba lejár, annak további meghosszabbítása helyett az önkormányzat az étkeztetésre írjon ki közbeszerzési pályázatot.

Horváth Csaba polgármester azt mondta, a Hungast Kft. a közelmúltbeli egyszeri emelése után most újabb 10 százalékos áremelést kért, de az egyeztetés során elfogadta az önkormányzat által javasolt 5 százalékos díjnövelést. Várnai László felvetésére reagálva a polgármester kiemelte, a szerződést nem lehet meghosszabbítani, az étkeztetésre Európai Uniós pályázatot kell kiírni.

A grémium arról is döntött, hogy az önkormányzat részt vesz a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program 2022. évi I. ütemére kiírt pályázaton. A kerületvezetés az igényelt bruttó 47,1 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból a Ráskay Lea utca 8–12., a Zászlós utca 52–60. és a Holics utca Németpróna utca – Szegvári utca közötti szakaszán kíván szilárd közútburkolatot létesíteni. Az igényelhető támogatás felső határa folyóméterenként bruttó 300 000 forint. Amennyiben a beruházás megvalósításához a dotáció nem elegendő a többletforrást a kerületnek kell biztosítani. A támogatás elnyerése esetén Zuglóban összesen újabb 157 folyóméter földút kaphat szilárd burkolatot.

Illetmény módosítás

A képviselő-testület az önkormányzati törvény módosítását figyelembe véve határozott a polgármester, az alpolgármesterek illetményéről, illetve a minimálbér növekedése miatt a képviselők javadalmazásának az emeléséről. A jogszabályváltozás értelmében január 1-től Horváth Csaba polgármester havi illetménye kötelezően 1 300 000 forintra, havi költségtérítése pedig 195 000 forintra változott.  A törvényi szabályozás alapján Hajdú Flórián, Horváth Zsolt, Rózsa András és Szabó Rebeka alpolgármester illetménye havi 1 170 000 forintra, havi költségtérítése pedig 175 000 forintra emelkedett.

Miután januártól Magyarországon a bruttó minimálbér 200 000, míg a garantált bérminimum bruttó 260 000 forint lett a bérnövekedés követésére a képviselők havi tiszteletdíja az eddigi 90 000 forintról 180 000 forintra nőtt.

Pécsi Diána képviselő (MSZP), a Gazdasági Bizottság elnöke úgy vélte, az illetményemeléssel kapcsolatos döntést célszerűbb lett volna a 2022-es költségvetés elfogadása után meghozni.

A képviselők támogatták, hogy a Műcsarnok mögött a Dózsa György utat és a városligeti Olof Palme sétányát összekötő, mintegy 100 méter hosszúságú névtelen közterület a „Verona angyalai sétány” nevet vegye fel a 2017. január 20-án történt veronai buszbaleset áldozatainak emlékére. Az említett útszakasz menti füves területen a 18 áldozatot követelő baleset első évfordulója alkalmából a Városliget Zrt. engedélyével egy gravírozott emlékkő került elhelyezésre.

A grémium vállalta azt is, hogy február végéig 5,3 millió forint támogatást nyújt a kerületi rendőrkapitányságnak a zuglói térfigyelő rendszer kamerakép-figyelésének biztosítására.

(zuglo.hu)

Még több hír Észak-Pestről

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.
Társadalmi egyeztetés a szilveszteri tűzijátékozás szabályozásával kapcsolatban.
Történetének legnagyobb közlekedési és zöldfejlesztését hajtja végre a következő két évben a XIII. kerületi önkormányzat. Teljesen megújul ugyanis a Marina Part mellett vezető csaknem 12 ezer...
Az iskola első évfolyamára a következő tanévre a tanköteles tanulókat 2025. április 10-11-én kell beíratni. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
A díjjal Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket ismeri el, akik az újpestiek egészségéért dolgoznak. A javaslatokat április 24-ig várják.
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta. A társaság a 2025. január elseje óta érvényben lévő tarifákat befagyasztja, ezzel is támogatva az áremelkedés elleni küzdelmet.
Az érintettek írásban kapnak értesítést. Budapest XV. Kerület Önkormányzata a 2025. évi lakossági önerős járdafelújítási pályázatát 2025. április 7. 8:00 órakor lezárta, tekintettel arra, hogy a...
Felhívjuk a XV. kerületi lakosság figyelmét, hogy a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata által ismét lehetőség nyílik kerékpártárolók bérlésére.
Gázolaj ömlött a Rákos-patakba a Csömöri út és a Rákospatak utca kereszteződésében, a gyors közbelépésnek köszönhetően a szennyeződést maradéktalanul sikerült eltávolítani a vízből.
Újpest Önkormányzatának testületi ülésén nagyobb vitát kavart a „Megyeri Csárda ügye”, mely annak elővásárlási jogáról szólt.
Idén is működik zajügyelet városrészünkben. Ingyenes számát hétvégéken lehet hívni, a bejelentések nyomán végzett vizsgálat nem jár költséggel a bejelentő számára.
A vízmérők cseréjéről a tulajdonosnak, vagyis a felhasználónak kell gondoskodnia, ezt pedig nem érdemes sokáig halogatni, az év második felében ugyanis rendszerint megnő az időpontokra várakozók...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.