Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel meghirdetett versenyen.
A tavalyi év második felében, tizenegy héten át összesen tizenhárom hegyvidéki iskola teljesítette a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kihívását, azaz ennyi intézmény közössége gyalogolt vagy sportolt együttesen legalább annyit, mintha ötször körbejárta volna az Országos Kékkör 2550 kilométeres távját.
A kihívást teljesítő hazai oktatási intézmények közül, XII. kerületi iskolaként a Kós Károly és a Pannonia Sacra nyert sorsolás útján 1-1 millió forintos sportszervásárlási támogatást, illetve a Tamási Áron iskola jutott hozzá egy pingpongasztalhoz az Aktív Magyarország Program támogatásával. A Hegyvidéki Önkormányzat jóvoltából ugyanakkor egyetlen olyan kerületi intézmény sem maradt jutalom nélkül, amelyik teljesítette a kitűzött célt, így az Arany János, az ELTE Gyakorló, a Fekete István, a Gennaro Verolino, a Jókai Mór, a Kós Károly, Németvölgyi, a Pannonia Sacra, a Tamási Áron, a Virányos és a Zugligeti iskola, továbbá a Budai Technikum és Városmajori Gimnázium 300-300 ezer forintos utalványt kapott sporteszközök vásárlására.
„Büszkék vagyunk a XII. kerületi iskolákra, általuk a »Millió lépés az iskoládért« mozgalom a Hegyvidéken is kiteljesedhetett” – mondta el Fonti Krisztina alpolgármester abból az alkalomból, hogy a jutalmakat átadta a második fordulót eredményesen teljesítő intézmények igazgatóinak. Hozzátette, hogy az önkormányzat már az első fordulótól kezdve támogatja a programot, ami nemcsak, hogy széles körben népszerűsíti a mozgást, de komoly közösségépítő erővel is bír.
„Fontos, hogy a mozgás része legyen az életünknek” – jelentette ki az alpolgármester. Szerinte érdemes a gyaloglást a mindennapjaink részévé tenni, ami különösen hasznos, ha másfajta testmozgásra nem nagyon van időnk. „Én is olyan szerencsés vagyok, hogy gyalog járhatok dolgozni, a hétköznapjaimból kizárhatom az autót” – támasztotta alá személyes példájával az elmondottakat.
Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a mozgásprogramjukat korábban szervátültetetteknek hirdették meg. Miután a programot Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára felkarolta, az iskolák számára is meghirdették a mobiltelefonos applikációval teljesíthető kihívásaikat, ezek ugyanis azokat a gyerekeket is mozgásra késztetik, akik szeretnek „kütyüzni”, de mozogni nem annyira.
„Első körben körülbelül 50 ezer résztvevővel számoltunk, ehhez képest 200 ezer lett. A második fordulóban már 365 ezren csatlakoztak” – érzékeltette számadatokkal a program sikerét a szervezet elnöke. Kitért rá, hogy hamarosan (váratóan március végén, április elején) elindul a harmadik forduló is, „Válts zöldre!” szlogennel. Az újabb verseny keretében pluszpontokat lehet majd szerezni azért, ha a gyermek és a szülő gyalog vagy kerékpárral megy az iskolába, illetve a munkahelyére.