Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.

Igazán szórakoztató, sokszor kacagtató beszélgetést hallhatott a PesthidegkútOn elnevezésű beszélgetéssorozat nagyszámú közönsége május 22-én a Klebelsberg Kultúrkúriában. Őrsi Gergely és beszélgetőtársa, Kajdi Csaba – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek – alkalmi stand-up-párosként számos témát érintettek: volt szó ispánokról, papagájokról, a közösségi média különböző terepeiről, de a kerületi parkolásról és a kertészkedésről is.

Kajdi Csaba, akit egy szóval in­fluen­szer­ként nevezhetünk meg, Budán, egész pontosan a Szalonka úton nőtt fel. „A villának, ahol laktunk, egy óriási parkja volt, szinte olyan, mint egy arborétum. Hatalmas platánfák nőttek benne, rengeteg ezüstfenyő, gyöngyvirágdomb, peóniák mindenütt. Eredetileg a villa a képkeretezéssel foglalkozó, nagyon gazdag Hoffman családé volt, egy romantikus, eklektikus nyaralónak épült. A kertjét a II. világháború után felszabdalták: két oszlop a pergolából a szomszédé lett, hat meg a kerítésen innen maradt...” A kert és a növények szeretete máig megmaradt életében – a beszélgetés végén ajándékképpen egy magnóliát vehetett át a polgármestertől.

Cyla jelenleg büszke má­ria­re­me­tei­ként határozza meg magát, ami, ahogy nevetve fogalmazott, egyes barátai szerint már „valahol kinn a francban” van. Életének fontos helyszíne Franciaország is, ahova még a dédszülei emigráltak az 1930-as években, és ahol most is sok időt tölt ott élő édesanyjával. Felmenőinek rokonságába tartozott például Révai Ilka fotóművész (akit a Budai Polgár idei 3. lapszámában mi is bemutattunk), de a dédszülők környezetében a magyar irodalmi és művészeti élet számos nagysága is megfordult Czóbel Bélától a kivándorolt arisztokratákon át József Attiláig. Párizshoz köti Kajdi Csabát sikeres modellügynöksége is.

Őrsi Gergely a korábbi vendégekhez hasonlóan őt is megkérdezte, mi lehetne a II. kerület alternatív neve. „Buda” – szólt rövid gondolkodás után a válasz. Sok szó esett ennek kapcsán arról a Márai által is megfogalmazott budai „világnézetről”, a polgári étoszról, ami semmivel sem összehasonlítható értékét adta egykor és adja most is a kerületnek. Kajdi Csaba büszkén vallja, hogy ő magát is ilyen budai polgárnak tartja, ezt tekinti mércének – ami elsőre talán meglepőnek hangzik egy több száz ezres követőtáborral rendelkező, könnyed hangvételű influenszertől. Aki bizony nemcsak ezen az esten, hanem máskor is nagyon őszintén fogalmazza meg a véleményét, a pozitívat és a negatívat is. „Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, amit én gondolok. Én csak elmondom, hogy erről ez a véleményem, arról meg az, de nem kell velem egyetérteni” – mondta. De ahogy fogalmazott, azért is fogadta el a meghívást a beszélgetésre, mert a II. kerület a szíve csücske.

A több mint egy órás programon nagyon sokféle téma terítékre került. Felelevenítette például azt a rendszerváltás utáni időszakot, amikor mindenki egyéni vállalkozó lett: míg mások a budai házak garázsaiban csemegeboltot vagy kisállat-kereskedést nyitottak, ő a papagáj- és hörcsögtenyésztéssel próbálkozott, majd egy ideig csomagtartóból árulta a francia parfümöket az MDF-piacon... Manapság viszont inkább a Fény Utcai Piacra jár vásárlóként, és kedvenc árusairól Instagram-videókat is forgatott. Csatornáján elmondja kendőzetlenül a véleményét a magyar celebvilágról is, beszámol utazásairól és életének sokféle mozzanatáról, de ugyanakkor komoly társadalmi kérdésekben, történelmi témákban is állást foglal.

A jó hangulatú beszélgetés végén fordult a szereposztás: Kajdi Csaba faggatta Őrsi Gergelyt a kerület ügyes-bajos dolgairól – aki állta a sarat, és ugyanúgy megnevettette a közönséget, mint beszélgetőtársa. A PesthidegkútOn pedig folytatódik kerületünk neves lakóival a helyi identitásról, a történelmi és kulturális határokról.

Viczián Zsófia

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.