Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon. Szeptember 10-én a Magyar Tudományos Akadémián gyűltek össze az Országos Mentális Egészség Hálózat néven indult kezdeményezés szakemberei, akik rövidesen írásban is benyújtják javaslataikat a kormány számára.

Szakemberhiány, a megelőzés elégtelensége, ellátási egyenlőtlenségek, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai kapacitások hiánya, korlátozott hozzáférés a pszichoterápiához, az ágazatközi koordináció nehézségei – egymással összefüggő, rendszerszintű problémákkal néz szembe a magyar mentális egészségügyi ellátás. Ezen szeretne változtatni az Országos Mentális Egészség Hálózat (OMEH), amelynek szakemberei Kovács Ilona, az MTA főtitkárhelyettesének meghívására érkeztek az Akadémia székházába szeptember 10-én, hogy egy akadémiai témanapon folytassák júniusban megkezdett munkájukat.

A konferencia elején Unoka Zsolt, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának főorvosa, a kezdeményezés egyik elindítója foglalta össze a hazai mentális ellátás helyzetét.  Mondanivalóját egy előzetes, június 30-án megtartott szakmai fórum eredményeire alapozta, amelyen mintegy ezer szakember, érintett, hozzátartozó, döntéshozó vett részt.

Unoka Zsolt elmondta: az egyik legfontosabb probléma a segítség folytonosságának megbomlása. Sok esetben már csak krízishelyzetben lehet támogatáshoz jutni, sok ember sokáig nem kap ellátást. Nincsenek egyértelmű betegutak, a betegek sok esetben csak bukdácsolnak a rendszerben, egyénileg kell kiépíteniük a betegutakat, így később jutnak segítséghez. Sokszor csak az ismeretségi körükön múlik, hová kerülnek. Ez viszont sokszor szinttévesztést jelent, nem a megfelelő pontok kapcsolódnak be az ellátásba, és nagyon alacsony fokú van az intézmények közötti együttműködés is.

Óriásiak a területi és társadalmi különbségek az ellátásban. A szakember példaként a serdülő pszichiátriai ellátást említette, ami a megyék felében nem megoldott. Az egész rendszerben súlyos finanszírozási problémák vannak, és a források nagy részéből az akut, illetve fekvőbeteg ellátást támogatják, így kevesebb jut a megelőzésre, a járóbeteg-ellátásra és a rehabilitációra. Az osztályokról kikerülve nehéz helyzetben van sok beteg, hónapokat kell várniuk időpontokra a pszichiátriai gondozókban, a magánellátás pedig csak keveseknek elérhető.

Unoka Zsolt hangsúlyozta: bár vannak nagyon jó gyakorlatok Magyarországon, de csak foltokban, nem országosan. A mentális ellátási rendszer fő problémája a minden szempontból jellemző széttöredezettség. A szakmai folyamat egyes lépcsői – megelőzés, alapellátás, szakellátás, kríziskezelés, rehabilitáció – között nincsenek rendszerszintű kapcsolatok, a betegek családjai és az ellátásban részt vevő szakemberek is túlterhelődnek. Országosan szervezett ellátásra és prevencióra, reaktív kríziskezelés helyett a rendszerbe való korai belépésre és lépcsőzetes segítségre, szervezett betegutakra van szükség – mondta Unoka Zsolt.

A konferencia résztvevői ezután öt kerekasztal-beszélgetés során vették végig a legfontosabb problémákat és megoldási lehetőségeket. A közel 7 órás szakértői vita célja közös, szakmailag megalapozott kiindulópont létrehozása, a megvalósítás szakmai, jogi, finanszírozási, humánerőforrás- és intézményi feltételeinek feltárása volt. A tanácskozás videofelvétele az MTA Youtube csatornáján teljes egészében megnézhető.

Az Országos Mentális Egészség Hálózat munkája szeptember 24-én folytatódik egy munkaüléssel, a kormány részére készülő MTA–OMEH fehér könyv szakmai előkészítésével.

Az MTA májusban megválasztott elnöke, Pósfai Mihály azzal a céllal indította el az akadémiai témanapokat, hogy a köztestület tagjai és további szakértők társadalmi szempontból kiemelkedően fontos kérdéseket vitassanak meg, majd tegyenek írásbeli javaslatokat a döntéshozók számára.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.