Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A határidő jogvesztő, az utána érkezett kérelmek nem teljesíthetők. A kedvezmény pár perc alatt igényelhető, legegyszerűbben a NAV-Mobil alkalmazásban – fűzték hozzá.

A hivatal közlése szerint eddig 36 ezren éltek az automatikus pótlékmentes részletfizetés lehetőségével, ebből 30 ezren a NAV mobilalkalmazásában, a NAV-Mobilban. A hivatal mobilappjában benyújtott kérelmeket automatikusan – emberi közbeavatkozás nélkül – bírálja el a NAV, így az alkalmazásban percek alatt megjelennek az engedélyezett részletfizetés adatai.

A döntést tartalmazó határozatot jellemzően még aznap kézbesítik az ügyfél tárhelyére.
A NAV-Mobil – push üzenetben – figyelmeztet a részletfizetés előtti napon, hogy másnap esedékes a fizetés, amit legkönnyebben szintén az adóhivatal applikációjában lehet rendezni. A részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe, a likviditási problémával küzdő gazdálkodók fizetési könnyítést kérhetnek.

A NAV-Mobil a Google Play és App Store alkalmazásáruházakból tölthető le, és azon túl, hogy itt lehet a legegyszerűbben megfizetni a gépjárműadót, illetve ha szükséges, kérni az öthavi automatikusan járó részletfizetést, ellenőrizhető az adószámla, lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, és sok más hasznos információ, kalkulátor, adatbázis is elérhető – ajánlotta az adóhatóság.

Bár az automatikus, pótlékmentes részletfizetési kérelmet a legegyszerűbb a NAV-Mobilban igényelni, de be lehet nyújtani elektronikusan vagy papíralapon is.
Elektronikusan a FAM01 űrlapon vagy az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás használatával az AUTRESZ űrlapon lehet beküldeni. A papíralapú kérelmet levélben, vagy formanyomtatványon is el lehet juttatni a NAV-hoz – ismertették.

A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
Ilyenkor az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni a közlemény rovatban, nem a rendszámot – figyelmeztetett a hatóság!

A kérelem benyújtható még az AUTRESZ-nyomtatványon is, ennek részletei a 30.2. számú információs füzetben olvashatók – fűzték hozzá.

A Budapest rovat további hírei

A tudatos fogyasztói döntések szerepe egyre hangsúlyosabbá válik – különösen azoknál a termékeknél, amelyek népszerűek a természetes eredetű összetevők iránt érdeklődők körében is.
Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly gazdasági potenciált is rejt. Az Európai Űrügynökség és a NASA jelentései szerint az űripari befektetések többszörösen...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...

A címlapról

Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.