Mark Rimmell brit sztárdizájner lakásában tűz ütött ki február végén. A 91 éves ötvösművész-díszlettervezőnek sikerült kisebb sérülésekkel megmenekülnie a leégett otthonból. Múzeumra emlékeztető otthonában rengeteg saját alkotását őrizte, filmes kelléknek is használt ékszereinek jó részét kimenekítette. Jelenleg az önkormányzat által nyújtott átmeneti lakásban lakik.

„Elfogadtam egy dolgot, hogy egy nap megváltoztathatja az életemet. Ez nálam megtörtént” – mondta lapunknak a Döbrentei utcai lakástűzre utalva Mark Rimmell, nemzetközi hírű filmes enteriőrtervező, ékszerész, dizájner.

A művész több videóklipnek és hollywoodi filmnek (Aragon, Apám nevében, A jobb lábam, a Szerelem a kolera idején) volt a látványtervezője. Egy forgatás alkalmával szerette meg annyira Budapestet, hogy eladta londoni lakását és ideköltözött. Húsz éve lakott a Döbrentei úti ingatlanban. A kétezres évek vége felé abbahagyta a filmezést, elkezdett ékszerek készítésével foglalkozni, mint mondta azért, hogy aktív maradjon az elméje.

„Egy olyan lakásban éltem, amely telis-tele volt kincsekkel, amiket húsz év alatt készítettem, főként ékszerekkel és koronákkal. Valaki úgy hív, hogy „Budapest koronakészítője”.

A koronát a 2013-as World Top Model versenyre készítette, amit akkor Budapesten rendeztek, azóta folyamatosan készített modellversenyre koronákat.

„Kiderült, hogy tehetséges vagyok az ékszerkészítésben. Találtam egy kereskedőt a Gozsdu udvarban. Hat évig adtam ott el, nagyon jól ment. Sokan ki akarták állítani az ékszereimet, de én mindig nemet mondtam. Soha nem találtam olyan helyet, ami igazán tetszett volna, kivéve a Váci utcánál, ami egy szép kiállítóhely. Ott volt egy kiállításom, de nem adtam el egyetlen koronát sem. Nem terveztem soha semmit előre az életemben: nem akartam filmes lenni, belekerültem, nem terveztem az ékszerek készítését és a koronákét sem. De úgy gondolom, hogy bármit is csinálok, az az enyém.”

Elmesélte találkozását Marlon Brandoval és Charlie Chaplinnel, de sok világsztárral isbarátságba került az évek során. Köztük Judi Dench, Anthony Hopkins, Daniel Day-Lewis váltak közeli barátaivá. Mondhatjuk, hogy kicsivel megelőzte a nemzetközi filmes dömpinget, hiszen amióta itt él, egyre több nemzetközi film forog a magyar fővárosban.

„Budapest a filmgyártás központja lett. Most éppen Keanu Reeves dolgozik itt, de csaknem egy hónap múlva Kate Blanchett fog Magyarországon forgatni. Nagyon szeretik a filmesek és a sztárok ezt a várost. A barátom személyi asszisztense Kate Blanchettnek,

valószínűleg újra fogunk találkozni” – fogalmazott.

Jó néhány műtárgy megsérült, de némelyek megmaradtak a tűzben

Még várni kell a biztosítóra, hogy megállapítsa a tűz okát és azt, hogy mekkora kár keletkezett és mennyit térítenek meg. Mark sok bútora leégett, de több ékszere megmenekült, egyeseket tisztítani kellett. Mivel a sajtó megírta a tűzesetet, többen olvastak róla, és értékes tárgyairól.

„Egy fiatal tanulóval futottam össze a tragédia után, aki azzal szólított meg, hogy „Nem is tudtam, hogy egy ilyen híres emberrel élek egy házban!” Ismertebb lettem a tűz után a városban.”

A Döbrentei tér a legszebb panorámát jelenti számára

Böröcz László polgármester az eset után személyesen tájékozódott nála. „Nagyon jólesett ez a gesztus. Ő egy olyan politikus, aki nemcsak beszél, hanem tesz valamit és akcióba lép, ha szükséges” – mondta Rimmell úr, aki a Budavári Önkormányzattól kilenc hónapra kapott átmeneti otthont, ahová ismerősei segítették átköltöztetni.

 

Még több hír Budáról

Örömmel osztjuk meg, hogy sikeresen lezárult a gyűjtés a kárpátaljai és ukrán gyermekek balatoni táborozására. A kezdeményezés során mindössze egy hét alatt több mint 11 millió forint gyűlt össze,...
A népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) azonnali hatállyal megszüntette a fürdési tilalmat a Római-parti Plázson, így a közkedvelt part ismét látogatható.
Július 21-én dilatációjavítási munkálatok kezdődnek az Árpád híd Pest felé vezető oldalán a Margitszigeti lehajtónál. Forgalomkorlátozás éjszaka lesz, napközben teljes szélességében járható lesz a...
Fiatal jazz zenészekkel lép fel a Virág Benedek Házban Másik János augusztus 8-án, főként a saját dalaival, amelyek – ahogy ő fogalmaz – mindig metamorfózison mennek keresztül a társzenekar hatása...
Ötödik, egyben évadzáró beszélgetéséhez érkezett a PesthidegkútON közéleti beszélgetéssorozat.
A július 7-i vihar jelentős károkat okozott Óbuda több pontján: utakra dőlt fák, leszakadt ágak, megrongált épületek jelezték az időjárás erejét. A károk felszámolásába már aznap bekapcsolódott a...
Kedden este két helyszínen is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak kerületünkben – jelentette szerdán Böröcz László.
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési...
Folyik a viharkárok felmérése, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek, le kell zárni több területet is a szigeten. A polgármester és munkatársaink folyamatosan járták ma a kerületet,...
Kerületünk egyik legismertebb és legkedveltebb játszótere a Macis játszótér Szépvölgy és Nyék határán, amely egyúttal az egyik legrégebbi erdei játszóhelyünk is.
Együttműködési megállapodást írt alá a II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Életmód Orvostani Társasággal a Mozgás Receptre programhoz való csatlakozásról.
Jogszabályok írják elő, hogy meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását, ugyanakkor más gyomnövény is megkeserítheti az arra érzékeny emberek, sőt a négylábúak életét is.
A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén már harmadik alkalommal hirdeti meg „A kerület kedvenc fagylaltozója” pályázatát. Érdemes szavazni, hiszen a verseny végén ingyen gombócok várják a fagyirajongó...
A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.
A legmelegebb napok átvészelésének kulcsfogalma a víz. Akik tehetik, ilyenkor vízparti helyekre vagy strandokra vonulnak vissza, ám azok számára is a víz hozhat egyhülést, akik a városban...
A MÁV-csoport információja szerint, ahogy minden évben, úgy idén nyáron is vegyszeres gyomirtást végeznek a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a HÉV-vonalakon, a HÉV üzemi...
Éppen tíz éve nyitotta meg kapuját a Frankel Leó út 72. szám alatt egy nagyon barátságos és egészen különleges édességeket kínáló kis cukrászbolt, a Sütit akarok!, amely azóta várja válogatott...

A címlapról

Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.