Ötödik, egyben évadzáró beszélgetéséhez érkezett a PesthidegkútON közéleti beszélgetéssorozat.
Őrsi Gergely polgármester és a Klebelsberg Kultúrkúria közönsége ezúttal a WMN online magazin alapító-főszerkesztőjét, az író, újságíró D. Tóth Krisztát ismerhette meg közelebbről.
D. Tóth Kriszta elmesélte, hogy már legalább húsz lakóhelye volt, és mind közül a jelenlegi, II. kerületi a második legkedvesebb számára – a dobogós természetesen a szülőház Kaposváron, ahol tizennyolc éves koráig élt. Máriaremetén megtalálta a vidéket a városban, ismeri a közösséget, vannak kedves helyei; az ismeretlenek ismerőssége adja az otthonosság érzetét. A Kaposváron töltött évek alatt gyakran vitték szülei és tanárai az akkor legendás társulattal rendelkező és ikonikus előadásokat színre vivő színházba, amit óriási ajándéknak tekint, és ami egész életére hatással volt. Színészi babérokra sosem vágyott, mert mint fogalmazott, csak önmaga tud lenni. Édesanyja ugyanakkor nagyon szeretett volna a világot jelentő deszkákra lépni, ami neki nem, nagynénjének (édesanyja nővérének), Kútvölgyi Erzsébetnek azonban megadatott. A mamának a katedra lett a színpada, ahol olyan sikeresen szerepelt, hogy tanítványai a mai napig, évekkel halála után is emlegetik.
Krisztára mindig is jellemző volt a kíváncsiság, szerette az embereket, szívesen beszélgetett, így újságírónak készült, és elhivatottságát amerikai ösztöndíja csak megerősítette. Itthon az ELTE angol–média szakát végezte el, de még egyetemistaként 1997-ben, amikor megalakultak a kereskedelmi televíziók, a TV3-hoz hívták szerkesztő-riporternek, majd 1999 júniusától az RTL Klubnál volt szerkesztő-riporter és műsorvezető. Erről az időszakról azt vallotta, hogy túl korán került képernyőre, nem állt még készen erre a feladatra.
Szóba került a tíz éven keresztül futó és most elköszönő műsora, az Elviszlek magammal, amelyben Kriszta sofőrként az autóban beszélgetett közismert utasaival. „Sok kritikát kaptam ezzel kapcsolatban is: volt, aki számolta, hányszor nézek a tükörbe, más pedig csak annyit írt, hogy Kadarkai sokkal jobb…” A kritikákról általában elmondta, még mindig jellemző, hogy a nők sokkal több negatív megjegyzést kapnak – főleg a külsejükre –, mint a férfiak. „Az lenne normális, ha senkit sem érne bántás női vagy férfi mivolta miatt, illetve ha nem kapna megjegyzést olyan dologra, amit fél percen belül nem tud megváltoztatni. Mert egy elkent rúzst le lehet gyorsan törölni, és jó, ha erre felhívják a figyelmünket, de egy bőrhibát vagy más, nem túl szerencsés testi adottságot nem szép dolog szóvá tenni – szólni akkor kell, ha valaki rosszat tesz, korrupt, lop, csal, hazudik.”
Őrsi Gergely a WMN online magazinról is kérdezte az újságírót, ami létét alapítója hiányérzetének köszönheti: „Az akkori női magazinok nem igazán szólítottak meg, mert úgy éreztem, a nők ennél sokkal izgalmasabbak, többrétegűek. A női létet sok tabu övezi, ezeket szerettem volna feloldani.” A tíz éve alapított WMN hamar népszerű lett, a közönség rögtön reagált rá, a megjelenését követő harmadik napon pedig már az Index is idézte. Ez mutatta Kriszta szerint, hogy valóban szükség volt erre a női fókuszú, azóta is független magazinra. „A WMN-nek felszabadító hatása volt, kiderült, hogy a nők is okosak, és sok minden érdekli őket a recepteken és divaton túl. Az olvasók egyharmada férfi, mert az ügyek, amelyekről írunk (egészségügy, oktatás, gyermekvédelem stb.) közös ügyek.”
A női egyenjogúság kapcsán a polgármester mesélt a kerület kezdeményezéseiről, a most induló női közösségi gyűlésről, valamint arról, hogy névtelen közterületeket lakossági ajánlatra híres nőkről neveztek el. D. Tóth Kriszta megerősítette, hogy a nőket általában kevésbé érdeklik a közügyek és a politika, amit nem tart helyesnek, mert „ha te nem foglalkozol ezekkel a kérdésekkel, akkor mások döntenek majd a fejed felett”. Szerinte a rendszerváltáskor nagy esélyt kaptunk, amivel nem tudtunk élni, és a legnagyobb bűnnek a mára kialakult társadalmi megosztottságot nevezte.
Meglátása szerint a média is sokat változott az elmúlt harminc-harmincöt év alatt: „Izgalmas volt a kilencvenes években újságíróként dolgozni. Sok mindent ígért a szakma, és sok mindenben hittünk: az igazságban, a szabadságban, a függetlenségben. Ma már sokszor azt sem lehet eldönteni, hogy ami elénk kerül, az álhír vagy valódi. Ömlik ránk a tartalom, de mindenki csak a saját igazságát akarja viszontlátni, és ez nem jó se a szakmának, se az olvasóknak.”
Kriszta azt is elárulta, hogy három hónapra alkotói szabadságra megy, mert egy új könyvön szeretne dolgozni. „Van egy történet a fejemben, de még nem volt időm az írásra. Az írás első fázisa nálam a halogatás – ilyenkor van a legnagyobb rend és tisztaság az otthonomban, mert az írásnál minden mást szívesebben csinálok” – vallotta sajátos munkamódszeréről.
Péter Zsuzsanna
