A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézete és a Hegyvidéki Önkormányzat minden évben meghirdeti az Árkay-pályázatot, illetve az Árkay-díjjal ismeri el a legjobbnak ítélt diplomamunkát. Utóbbin idén Mocselini Balázs munkáját díjazta a zsűri, míg a Böszörményi úti üres üzletek közösségi funkciókkal való megtöltésére érkezett négy pályázatot pedig kivétel nélkül kiválónak értékelte, közülük kettőt javasolt továbbgondolásra, megvalósításra.

Ahogyan a Kulturális Szalonban megtartott díjátadón elhangzott, mindig üdítő esemény a Hegyvidéki Önkormányzat számára maga a pályázat, valamint nagyra értékelik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és az itt tanulókkal kialakult több évtizedes együttműködést. „Nagy élmény találkozni a munkákkal, végigkísérni a folyamatot, ahogyan a jobbnál, jobb ötletek megvalósulnak és a csapatok a tablókon bemutatják a végső terveket” – hívta fel a figyelmet a jelenlévőket köszöntő Fonti Krisztina. Az alpolgármester kifejtette, hogy idén visszatértek a Böszörményi úthoz, hiszen erről már volt szó korábban a covid idején. Az akkori pályázók a rengeteg nehézség ellenére rengeteg nagyszerű ötletekkel ajándékozták meg az önkormányzatot és a kerületet. Három évvel ezelőtt arra kérték a momés diákokat mutassák meg, hogyan jelenítenék meg Hegyvidék főutcáján utcabútorok, grafikai elemek és QR kódos táblák segítségével a környék épített és kulturális értékeit.

„Most más volt a konkrét feladat, hiszen az üres helyiségek közösségi célú hasznosítására vártunk javaslatokat. Jó volt látni a fiatalok kreativitását és frissességét, ahogyan a megoldásokat keresték” – foglalta össze tapasztalatait Fonti Krisztina, majd egyenként is értékelte a pályamunkákat.

arkay_dij03

Elmondta, hogy mind a négy valós igényeket talált meg és ezekre az igényekre adott válaszokat. Ilyen a coworking iroda, ami tulajdonképpen kicsiben már létezik, hiszen a Kulturális Szalon kávézójába sokan jönnek egy laptoppal, hogy kellemes körülmények között végezzenek valamilyen online munkát. Ez is azt mutatja, mekkora szükség van manapság az ilyen közösségi helyekre, ahol akár több órán át lehet zavartalanul dolgozni.
Fonti Krisztina elárulta, hogy a különösen közel áll a szívéhez a növénytermesztés meghonosítása a Böszörményi úton. „Valami hasonló már működik, hiszen a javaslatomra elindult Böszi kert program nagy népszerűségnek örvend. A hallgatók javaslata azonban továbbmegy az elképzelésük szerint a növények elültetésétől egészen a hasznosításig, akár a befőzésig mindent egy helyen meg lehetne csinálni”. Hozzátette, hogy a növényekkel való foglalkozás egy nagyszerű dolog, amit mindenki számára elérhetővé kell tenni különösen a nagyvárosi környezetben. Ebből pedig nemcsak az egyén profitál, hanem az egész közösség, mert az együtt munkálkodás erősíti a társas kapcsolatokat. A konkrét ötlet további erénye, hogy a kialakításnak köszönhetően a 2/a alatti helyiség a Böszörményi út kapuja lenne.
Közel áll az önkormányzathoz a popup workshopok szervezése is, mert bár ilyen típusú foglalkozásoknak ad helyet a Kulturális Szalon is, de bőven lenne igény továbbiakra. Számos civil közösség valósíthatná meg így az elképzeléseit az új helyen. És negyediknek ott van a játékfunkció, ami magától értetődően közösségépítő tevékenység. „Felnőtt korban már sokkal ritkábban játszunk magunkban, sokkal inkább előnyben részesítjük a társas elfoglaltságokat. Az pedig egy remek gondolat, hogy a játék beköltözik a Böszörményi útra, az utcára, mert ezáltal a hegyvidékiek nagyobb táborát lehet bevonni ebbe a remek időtöltésbe.
Hapszné Tarcsfalvi Eszter elmondta, hogy a Városrendezési és főépítészi iroda készíti elő a pályázatokat. Az Árkay-díj a legjobbnak ítélt diplomamunka készítőjének jár, idén Mocselini Balázs érdemelte ki a Bosnyák téri vásárcsarnokba álmodott előtetőért, amely egy különleges építészeti gesztussal illeszkedik a jelenleg átalakuló városszövetbe.

mocselini_balazs02

Az Árkay-pályázaton az építészeti intézetbe járók mellett ezúttal az elméleti és grafikai intézetes hallgatók vehettek részt, belőlük álltak össze a munkacsoportok. Négy pályázat érkezett és mindegyik kiváló ötleteket tartalmaz, ezek közül a növényekkel foglalkozó és a játék koncepciót javasolta díjazásra a bírálóbizottság - hívta fel a figyelmet a főépítész kiemelve, hogy valamennyi ötletben megvan a fejlesztési potenciál, de ez a kettő reagál talán a legjobban a helyi adottságokra és a meglévő igényekre. Fontos volt a döntés során, hogy a lakók jól használhassák a tervezett funkciót, mert a közösségi tér akkor működik, ha az itt élőket ki tudja szolgálni.
Most elindul a továbbgondolkodás és remény van arra, hogy ezek az ötletek meg is valósulnak. Volt már erre nem is egy példa talán a legsikeresebb a Hegyvidék Galéria, ami szintén egy Árkay-pályázat eredménye, ráadásul az eredeti javaslatot szinte változtatás nélkül sikerült kialakítani. Ugyanígy, a Böszörmény útra korábban kiírt pályázat grafikai elemeit felhasználták a terület fejlesztése során.

Még több hír Budáról

A július 7-i vihar jelentős károkat okozott Óbuda több pontján: utakra dőlt fák, leszakadt ágak, megrongált épületek jelezték az időjárás erejét. A károk felszámolásába már aznap bekapcsolódott a...
Kedden este két helyszínen is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak kerületünkben – jelentette szerdán Böröcz László.
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési...
Folyik a viharkárok felmérése, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek, le kell zárni több területet is a szigeten. A polgármester és munkatársaink folyamatosan járták ma a kerületet,...
Kerületünk egyik legismertebb és legkedveltebb játszótere a Macis játszótér Szépvölgy és Nyék határán, amely egyúttal az egyik legrégebbi erdei játszóhelyünk is.
Együttműködési megállapodást írt alá a II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Életmód Orvostani Társasággal a Mozgás Receptre programhoz való csatlakozásról.
Jogszabályok írják elő, hogy meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását, ugyanakkor más gyomnövény is megkeserítheti az arra érzékeny emberek, sőt a négylábúak életét is.
A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén már harmadik alkalommal hirdeti meg „A kerület kedvenc fagylaltozója” pályázatát. Érdemes szavazni, hiszen a verseny végén ingyen gombócok várják a fagyirajongó...
A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.
A legmelegebb napok átvészelésének kulcsfogalma a víz. Akik tehetik, ilyenkor vízparti helyekre vagy strandokra vonulnak vissza, ám azok számára is a víz hozhat egyhülést, akik a városban...
A MÁV-csoport információja szerint, ahogy minden évben, úgy idén nyáron is vegyszeres gyomirtást végeznek a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a HÉV-vonalakon, a HÉV üzemi...
Éppen tíz éve nyitotta meg kapuját a Frankel Leó út 72. szám alatt egy nagyon barátságos és egészen különleges édességeket kínáló kis cukrászbolt, a Sütit akarok!, amely azóta várja válogatott...
Több I. kerületi Mol Bubi-gyűjtőállomás is gyakran biciklik nélkül árválkodik csúcsidőszakban. Ezért megkerestük a szolgáltató BKK-t, hogy hogyan lehetne javítani a feltöltöttségen. Arról is...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan június 24-én (kedd) 00.00 órától június 26....
Aggódva kísérem figyelemmel, hogy az Orbán-rezsim változatos eszközökkel miként próbálja ellehetetleníteni Budapest működését.
Június közepén a Budavári Rendészet és az I. kerületi Rendőrség munkatársai ismét közösen tartottak ellenőrzéseket a kerület több pontján, amelyek kiterjedtek az autós forgalom igazoltatására és a...
A Kobuci Kert szervezésében immáron hetedik éve megvalósuló Óbudai Világzenei Hét ismét különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.