Ötven-hatvan év fölött sokan eltűnődnek azon: hogyan lehet majd méltósággal megélni az időskort, derűsen tölteni a nyugdíjas éveket. Sokat tanulhatunk erről a kerületi idősek klubjainak tagjaitól, akik december 12-én azért gyűltek össze a K11-ben, hogy együtt ünnepeljék a közelgő karácsonyt.

Köszöntöt mondott Niedermüller Péter polgármester, aki azt is hangsúlyozta: fontos, hogy a szeretet ünnepén is gondoljunk azokra, akik egyedül vannak, és azokra a nélkülöző családokra is, akik ilyenkor sem tudják megajándékozni a gyerekeiket. Segítsünk nekik jó szóval, törődéssel.

Farkas Tünde a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ vezetője saját családi karácsonyairól is mesélt, s hozzátette: „Érezzük magunkat mi is egy nagy családnak Erzsébetvárosban, és a hit, a remény és a szeret töltse el a lelkünket a következő napokban.” Orsós Sándor, a nappali ellátás vezetője kollégáinak is megköszönte egész éves áldozatos munkájukat és a K11-nek, hogy lehetővő teszi ezeket a közös programokat.

Ezután a kerület öt nappali klubjának produkcióira került sor, fantasztikus irodalmi és zenés előadásokkal ajándékozták meg egymást. A Dohány utcai klub tagjai még az angyalkás jelmezeiket is maguk varrták, a Dózsa György úti klubosok pedig télapónak és rénszarvasoknak beöltözve arattak hatalmas sikert. A klubok egy-egy tagja meggyújtott egy gyertyát az adventi koszorún.

Hagyomány az is, hogy fiatalok is részt vesznek az idősek rendezvényein: ezúttal a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola két diákja gitározott gyönyörűen.

Orsós Sándor sokoldalú tehetségét sem először csodáltuk meg: szívmelengető karácsonyi dalokat énekelt, s a munkatársaiból alakult kórus kísérte őt a színpadon. Majd állófogadáson látták vendégül a szépkorúakat, a bejgli és a forralt bor zamatai tették még emlékezetesebbé az ünnepet.

Még több hír a Belvárosból

Péntek este fél 6-kor kezdődik a buli a Horánszky utca 13. szám alatt.
„Nagyon sok olyan terület van, ahol a civil szervezeteink nélkül igazán létezni sem tudnánk: ilyen a szociális ellátás területe, az oktatás, a kultúra, a művészeti élet” – fogalmazott köszöntőjében...
A kerület több helyszínén is várható február második felében fakivágás. A munkálatokat minden esetben favizsgálat előzte meg, ami megállapította, hogy a növények rossz állapotban vannak, nem...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 05. kerületben a hivatal elnöke által 2025-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek...
Januártól, februártól, de még júliustól is lesznek változások az adózásban, bár van, ami csak 2026-ban lép életbe. Nem árt számba venni a legfontosabbakat.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 18/2023. (XII.7.) évi önkormányzati költségvetésben...
Kertészeti tippek és tanácsok a Füvészkert főkertészétől Konyhakert a balkonon: szüretelés a másodikról Egy kiskert, sok gyümölcsössel, piros rózsával, illatos fűszernövényekkel, sokunknak csak álom...
„Ahol az ember otthona, ott van a szíve is” Beszélgetés Kállai Kiss Ernő klarinétművésszel, Józsefváros díszpolgárával Immár Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművészt is...
Senki sem sérült meg Elektromos kapcsolószekrény égett 2019. április 10. szerda Kigyulladt az elektromos kapcsolószekrény szerdára virradóan egy Práter utcai lakásban. A tűzoltók porral oltóval...
„A Pál utcai fiúk nyomában” Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc regényéhez A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában, melyet...
A diákolimpia keretében évente rendeznek országos floorball versenyt különböző korcsoportokban. Az első-második osztályos lányok döntőjére április 9-én került sor a Vajda Péter Általános és...
Tisztelet és főhajtás Eötvös Lórándra emlékeztek a Fiumei úti Sírkertben A felsőoktatást megújító tudósra, a torziós inga feltalálójára, Eötvös Lórándra emlékeztek halálának 100. évfordulója...
A tűzoltók eloltották a lángokat Égett egy autó a Koszorú utcában 2019. április 08. hétfõ Kigyulladt egy személyautó a Koszorú utcában – adta hírül április 8-án a katasztrófavédelem VÉSZ nevű...
Alapításának 180. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, azaz a Bókay-klinika. Az ünnep alkalmából jubileumi kiállítást szerveztek az egyetem Központi...
A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület április 13-ig Teleptakarítást hirdet minden, a lakókörnyezetére érzékeny telepi lakótárs részvételével. Ennek során megtisztítják, rendbe teszik a házak...
Nemsokára itt a beiratkozás az általános iskolába. A Losonci Téri Általános Iskola egy hónapja meghirdette Álomsuli programját, melyben a kerület óvodásai lerajzolták, hogy milyennek képzelik el az...
Beszélgetés Mihály Gábor szobrászművésszel Aki kezének engedelmeskedik az anyag A Százados úti művésztelep több mint egy évszázada ad otthont képzőművészek generációinak. Itt él és alkot a hetvenes...
V. Körzeti Rendész Café Közösen a szebb, élhetőbb Magdolna negyedért Időről időre a város vezetése összehívja a kerület lakóival napi kapcsolatban álló személyeket – önkormányzati képviselőket,...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.