Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az izraeli delegáció látogatása miatt több helyen is forgalmi változásokra kell számítani a fővárosban vasárnapig, a korlátozások jelentősen befolyásolják a közösségi közlekedést is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a lezárások miatt hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. Ajánlják a 2-es, a 3-as és a 4-es metró igénybevételét is.

Azt írták: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint

pénteken várhatóan 11 és 14 óra között szakaszosan és időszakosan lezárják a Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Üllői út útvonalat.
Előreláthatóan 16.30 és 19.30 óra között körülbelül 20-25 percre lezárják a József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Apród utca – Attila út – Palota út – Dísz tér, továbbá várhatóan 19.30 és 22.30 óra között szakaszosan és időszakosan a budai Vár – Palota út – Krisztina körút/Attila út – Apród utca – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchényi István tér – József Attila utca útvonalat.

Szombaton a tervek szerint 16 és 18 óra között körülbelül

30 percre lezárják a Clark Ádám tér és a Döbrentei tér között a Lánchíd utcát.
Vasárnap várhatóan 10 óra és 12.10 óra között 10-15 perces szakaszos és időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác út – M3-as autópálya kivezető szakasza – M0-s autóút – M4-es autóút útvonalon, míg 12 és 13 óra között a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton körülbelül 25-40 perces forgalomkorlátozás lesz érvényben.

A BKK a korlátozások miatti közösségi közlekedést érintő változások közül kiemelte, hogy pénteken az Id. Antall József rakpart, valamint a Széchenyi István rakpart és a Kossuth Lajos tér lezárásakor a 2-es, a 2B és a 23-as villamosok a dél-pesti végállomásoktól csak a Boráros térig, a Jászai Mari tértől csak a Széchenyi térig járnak.

A Széchenyi István tér – Ludovika útvonal pénteki zárásakor a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 100E, a 105-ös, a 178-as, a 210-es, valamint a 216-os autóbusz, a 72-es trolibusz, továbbá a 47-es és 49-es villamos módosított útvonalon közlekedik, a 83-as trolibusz pedig nem jár.

Pénteken és szombaton a Széchenyi István tér – budai Vár útvonal forgalomkorlátozásakor a 19-es villamos Óbudáról a Batthyány térig, Kelenföldről a Döbrentei térig közlekedik, emellett a 41-es és az 56A villamos, az 5-ös, a 105-ös, a 178-as és a 210-es autóbusz más útvonalon jár, a 16-os és a 216-os busz, továbbá a Budavári Sikló pedig nem közlekedik.

A Széchenyi István tér és az M3-as autópálya kivezető szakasza közötti útvonal korlátozásakor vasárnap

az érintett keresztirányú járatok megvárják a menet elhaladását.
Az 1-es metrót, a kisföldalattit várhatóan 10:30-tól leállítják, az állomásokat lezárják, és a metróközlekedés csak rendőrségi engedéllyel indul majd újra.

Közölték továbbá, hogy

vasárnap a 74-es trolibusz, a 16-os, a 105-ös, a 178-as, a 200E, a 210B és a 216-os autóbusz útvonala is módosul.
A közúti lezárásokról részletes információk a rendőrség honlapján, a police.hu weboldalon találhatók, az utazások tervezéséhez a szolgáltató a BudapestGO-alkalmazást javasolja.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.