Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul, más-más színekben pompáznak az egyes terek.
Erzsébetváros egyik legszebbjének, a Rózsák terét tartják, amely a környékbeliek kedvenc pihenőhelye, s ahogy Takács Dániel főtájépítész mondja, szeretnék visszaadni régi szépségét. Ennek első üteme május végén fejeződött be. A tér arculatát a mai napig az Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplom határozza meg, s tavasszal a templom előtti ovális zöldfelületet újították fel, valamint a két oldalon a kapukig húzódó részen kicserélték a cserjéket, virágokat. A kiválasztott növények mellett szól, hogy jobban alkalmazkodnak a változó időjáráshoz, gyorsabban nőnek és a díszértékük is nagyobb. Az ovális tér két oldalán eddig gyepterület volt, de a félárnyékban sosem maradt meg. Most oda az árnyas körülményeket sokkal jobban bíró 2700 évelő virágot és 1900 cserjét ültettek. Az évelők közül első sorban tűzgyöngyvirágot, gólyaorrt, és árnyékliliomot, míg a cserjék közül somot, tiszafát, madárbirset, orbáncfűt és jázmin fajtákat ültettek. A templom előtti ovális téren eddig is a tér nevéhez illőn rózsák virágoztak, de a mahónia sáv eltakarta őket, ezért a kerületet több szakmai kritika is érte. Most ezt a sávot kivették és a helyére is rózsát ültettek, egészen pontosan 740 tövet.
A Madách tér 160 négyzetméteres virágágyásait is újragondolták a szakemberek, s ott a gyep is fejtörést okozott, hiszen fenntarthatatlan volt, az árnyékot sem bírta. Az öntözést átalakították csepegtető rendszerré, s tavaly a helyi klimatikus viszonyokat jobban tűrő évelő virágokat és 1100 cserjét ültettek. A tér érdekes adottsága, hogy míg a déli oldalon lévő ágyásokat alig, az északi oldali zöldfelületeket viszonylag sok napfény éri. A fajok kiválasztásakor ezen kívül a tér fáinak árnyékoló hatásait is figyelembe kellett venni. Nem is gondolnánk, mennyire összetett feladat egy ilyen kis terület gondos növényesítése. A kiültetett növénytövek most érnek be, május végén kinyíltak a virágok, így már látványban is gazdagodott a Madách tér.
A Lövölde téren is tetten érhető a változás, amit a főtájépítész úgy fogalmazott meg, hogy az egész kerületben újratervezték a növényválasztékot és egyúttal mindenütt több virágot, cserjét ültettek. Ez 4 ezer növényt jelent. A Lövölde téren régebben csak begónia virágzott 46 négyzetméteren, most nebáncsvirág, büdöske és díszcsalán is került az ágyásokba. Egyébként terítéken van a tér zöldfelületeinek bővítése is. A tér kétoldali kerítése mellett eddig nem ültettek növényeket, most azok is sorra kerülnek. Ehhez viszont szükség van a szegélyek rendezésére, felújítására, hogy a növények megfelelő termőtalajba kerülhessenek. A tér tavaly teljes öntözőrendszert kapott, cserjéket ültettek, amelyek már kezdtek kivirulni. A hóbogyók és a gyöngyvesszők friss, új hajtásokat hoztak, így azok a virágágyásokkal együtt már idén sokkal kellemesebbé teszik a tér hangulatát.
A Reformáció park is immár a szebbik arcát mutatja, az emlékmű melletti virágágyások megújultak. Tavaly még magvetéssel is próbálkoztak, s végül úgy döntöttek, hogy dinamikus és fajtagazdag egynyári növények kerülnek a földbe. A tavalyi magvetés tulajdonképpen kísérlet volt, amivel kapcsolatban sok pozitív és néhány negatív visszajelzés is érkezett. A végeredmény viszont mindenképpen pozitív volt, így elképzelhető, hogy ezt a növényesítési módot a későbbiekben alkalmazzák majd a kerület más részein is. Végül is 8 ezer virágtövet ültettek ki, a 8 fajtából érdemes megemlíteni az angyalfüzért, a verbénát, a bojtocskát és a záporvirágot.