A két gárda egymás elleni mérkőzéseinek történelme – főleg az 1990-es, és a 2000-es években – tele van emlékezetes csatákkal, amelyek többször is a bajnoki címről döntöttek.
A Hajdú-bihari Napló ezúttal Szatmári Csabát, a Loki korábbi kőkemény balhátvédjét hívta egy kis nosztalgiázásra. A Szacsa becenévre hallgató egykori védő nem tagadta, az Ferencváros elleni mérkőzések mindkét oldal számára kiemelten fontosak voltak.
– De nem csak nekünk, hanem szurkolók számára is – kiegészülve az Újpest elleni rangadókkal – az év mérkőzései voltak. Ezeken az összecsapásokon egy játékost sem kellett motiválni, alig vártuk, hogy eljöjjön a meccsnap. Mindig sok drukker volt ezeken a bajnokikon, a cívisvárosban általában telt ház várt minket remek hangulattal – idézte fel a Debrecenben 294 bajnokit lehúzó korábbi olimpiai válogatott. – Szerencsére rengeteg ilyen nagy derbin volt szerencsém játszani a Loki mezében, így már azért időnként összefolynak a 90-es és a 2000-es évek meccseinek emlékei.
Az biztos, hogy a fővárosban általában az FTC nyert, de az Oláh Gabin meg mi kaptuk el őket sokszor.
Ami így hirtelen beugrik az egy hazai pályán elért 6–1 1999-ből, szegény Nagy Norbert rúgta a zöldek szépítő gólját. Egy évvel később Bagoly Gabi, Siklósi Csabi és Bajzát Peti találataival 3–0-ra páholtuk el őket itthon, akkor az elemekkel is meg kellett küzdenünk, mert nagyon mély, sáros volt a pálya. Bevillan még az egy 5–0, amikor már félidőben hárommal mentünk. Idegenben nem ment ilyen jól a szekér, 1995-ben volt egy 3–3, a zöld-fehérek az aranyéremért mentek, vezettek is, de Arany Laci góljával, és Sándor Tobe duplájával fordítottunk. Még most is előttem van, hogy Simon Tiborék – már ő sincs ugye köztünk – nagyon ki voltak, hogy belerondítunk a terveikbe, de aztán csak kiegyenlítettek, és azzal behúzták a bajnoki címet. Azért időnként nyertünk is az Üllőin, a legelső bajnoki siker éppen az én gólommal jött össze 1999 októberében. A második félidőben Pető Zoli futott fel a bal oldalon, beívelt, Jagodics Zoltán pedig pont hozzám fejelte ki a labdát, akit utána átjátszottam, és estemben spiccel kapura lőttem, de Szűcs Lajos ekkor még hárított, ám a kipattanó ismét hozzám került, és gyakorlatilag a földön félfordulattal jobb lábbal a hosszúba továbbítottam a labdát. Fekete Róbert remekül védett azon a meccsen, már az első percben ziccert fogott, az ő teljesítménye nagyon kellett a sikerhez – elevenítette fel Szatmári Csaba.
Bizonyára sok debreceni drukker emlékszik a 2003. májusi idegenbeli 0–0-ra, amikor a Szentes Lázárt, a DVSC akkori vezetőedzőjét a lefújás után hátulról letaglózta egy a pályára befutott ferencvárosi „kemény legény”, valamint több piros-fehér mezes futballistát is inzultáltak fővárosiak „szurkolói”. Ezekből kiindulva azt is gondolhatnánk, hogy a két csapat tagjai is rossz viszonyt ápoltak, főleg a bajnoki címekről döntő csatározások alkalmával, ám ez nem így volt.
Egy kis keménységért senki nem ment a szomszédba, de tiszteltük egymást.
Simon Tibor, Keller József, Telek András, Balogh Zoltán, Szűcs Mihály, ők még valóban Fradi-szívű játékosok voltak, akik a pályán mindent megtettek a csapatukért, de azon kívül normálisak voltak. Az őket követő generációt – Hrutka János, Lisztes Krisztián, Dragóner Attila, Mátyus János, szegény Zavadszky Gábor – már az olimpiai válogatottból is ismertük. Velük azért frocliztuk egymást az összecsapások előtt, de sosem léptünk át egy határt, megmaradtunk a humornál – ecsetelte, a jelenleg a borsodi megyei első osztály tabelláját vezető Cigánd edzőjeként tevékenykedő Szatmári Csaba, aki szerint amennyiben nem feltartott kézzel lép a hétvégén pályára a Loki, jó eredményt érhet el.
MSZ
(haon.hu)
