Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a budapestiek dönthetnek arról, milyen fejlesztések megvalósítására fordítson a Fővárosi Önkormányzat egymilliárd forintot. A harmadszorra életre hívott fővárosi közösségi költségvetés programban idén minden eddiginél több ötletre adhatjuk le a voksunkat, köztük négy IV. kerületi fejlesztésre is.

 

 

Budapest városvezetése elkötelezett a nyitott döntéshozatal és a lakosság minél nagyobb fokú bevonása, aktiválása mellett. Egyre több dologban mondhatjuk el véleményünket, vagy lehet közvetlen ráhatásunk egy-egy fejlesztésre. Erre ad például lehetőséget a közösségi költségvetés szavazása, melyhez hasonló kezdeményezés már több mint tíz éve létezik számos európai nagyvárosban, például Madridban, Párizsban, Amszterdamban, Barcelonában és Varsóban is. Mindenhol, ahol elindult, egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Az elmúlt három év alatt egyre több olyan fejlesztés valósult meg Budapesten, melyek ötlete a városlakóktól származik, és megvalósításukra is ők adták le a szükséges szavazatokat: ezek közé tartoznak például a kutyaitatóval is ellátott ivókutak, a több mint kilencven helyszínen felállított új kerékpártámaszok, az óbudai legális graffiti fal, az idősotthonokban tartott állatterápiás foglalkozások, az ingyenes sportlehetőségek fővárosi sportlétesítményekben, az Üllői úton és a Váci úton kialakított védett kerékpársáv. Hamarosan pedig elkészül a rekreációs funkciókkal bővített Szent István park, a Mester utca növénykazettás zöldítése, új legális street art akciók indulnak és Duna-parti ülőkockák is épülnek.

Az idei fővárosi közösségi költségvetésről szeptember 30-ig dönthetünk. Szavazni minden Budapesten élő vagy dolgozó/tanuló, 16. életévét betöltött magánszemély tud, aki regisztrál az otlet.budapest.hu oldalon vagy felkeresi személyesen valamelyik szavazópontot a városban, a határidő lejártáig. Személyesen a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárakban, a Főpolgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálati Irodájában, az Idősek Információs Pontján, és utcai kitelepüléseink alkalmával lehet szavazni.

Szavazatot öt kategóriában lehet leadni − Esélyteremtő-, Nyitott- és Zöld Budapest, valamint Helyi nagy- és Helyi kis ötletek −, kategóriánként egyet, de akkor is érvényes a szavazat, ha nem választunk minden kategóriában ötletet. Az online és offline beérkezett szavazatok összesítését követően kategóriánként a legtöbb szavazatot kapott ötletek valósulhatnak meg a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.

 

A négy újpesti, káposztásmegyeri fejlesztési ötlet, melyre szavazhatunk:

Helyi nagy ötletek:

A Pozsonyi utcai lakótelep zöldfelületeinek pihenőparkká, sportparkká alakítása (120 millió forint)

A Pozsonyi utcai lakótelep zöldfelületeinek fejlesztése lakossági egyeztetéssel, sportfunkciók telepítésével. 

Futókör és fitneszpark Káposztásmegyeren (120 millió forint)

Futópálya és fitneszpark létesítése a káposztásmegyeri lakótelepen. 

 

Helyi kis ötletek:

Erdei fejlesztő tornapálya létrehozása a Népszigeten (50 millió forint)

Természetközeli tornapálya, játszótér kialakítása – lehetőleg a Népszigeten –, ami szenzomotoros tornával fejlesztené azokat a gyerekeket, akiknek a mozgás- vagy idegrendszeri fejlődése segítségre szorul. 

Zöld villamosmegállók a 14-es vonalán (50 millió forint)

A napsütésnek leginkább kitett megállókban akár a megállóra, akár önálló rácsozatra futtatott növényekkel történő árnyékolás az Angyalföld kocsiszín és a Rákospalota-Újpest vasútállomás megállók között.

 

(ujpestmedia.hu)

Még több hír Észak-Pestről

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.
Társadalmi egyeztetés a szilveszteri tűzijátékozás szabályozásával kapcsolatban.
Történetének legnagyobb közlekedési és zöldfejlesztését hajtja végre a következő két évben a XIII. kerületi önkormányzat. Teljesen megújul ugyanis a Marina Part mellett vezető csaknem 12 ezer...
Az iskola első évfolyamára a következő tanévre a tanköteles tanulókat 2025. április 10-11-én kell beíratni. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
A díjjal Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket ismeri el, akik az újpestiek egészségéért dolgoznak. A javaslatokat április 24-ig várják.
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta. A társaság a 2025. január elseje óta érvényben lévő tarifákat befagyasztja, ezzel is támogatva az áremelkedés elleni küzdelmet.
Az érintettek írásban kapnak értesítést. Budapest XV. Kerület Önkormányzata a 2025. évi lakossági önerős járdafelújítási pályázatát 2025. április 7. 8:00 órakor lezárta, tekintettel arra, hogy a...
Felhívjuk a XV. kerületi lakosság figyelmét, hogy a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata által ismét lehetőség nyílik kerékpártárolók bérlésére.
Gázolaj ömlött a Rákos-patakba a Csömöri út és a Rákospatak utca kereszteződésében, a gyors közbelépésnek köszönhetően a szennyeződést maradéktalanul sikerült eltávolítani a vízből.
Újpest Önkormányzatának testületi ülésén nagyobb vitát kavart a „Megyeri Csárda ügye”, mely annak elővásárlási jogáról szólt.
Idén is működik zajügyelet városrészünkben. Ingyenes számát hétvégéken lehet hívni, a bejelentések nyomán végzett vizsgálat nem jár költséggel a bejelentő számára.
A vízmérők cseréjéről a tulajdonosnak, vagyis a felhasználónak kell gondoskodnia, ezt pedig nem érdemes sokáig halogatni, az év második felében ugyanis rendszerint megnő az időpontokra várakozók...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.