Dr. Bodroghelyi László húsz év után távozik a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgatói posztjáról. Két évtized Maros utcai tapasztalat alapján megszámlálhatatlan pácienssel találkozott, kevesen vannak Budaváron, akik több kerületit ismernek, mint ő. A pályáját mentőorvosként kezdő szakemberrel a rendelőintézetben végbement változásokról, az életmódváltás hatásairól, az egészségmegőrzés fontosságáról beszélgettünk.
– Miért alakult úgy, hogy az I. kerületieknek a XII. kerületben van az orvosi szakrendelőjük?
– A Maros utcai rendelőintézet valaha a János Kórház részeként működött, így ennek ellátási területeként a budaváriak is ide jártak már a második világháború vége óta, közös orvosi ügyelet, közös fogászati rendelés volt. De az egyszerű körülmények, a felújítások elmaradása miatt viszont odáig jutottak a dolgok, hogy a kilencvenes évek elején be is akarták zárni. De Katona Tamás polgármester úgy döntött, hogy megmenti, így az I. kerület járó beteg szakellátását – mint nem kötelező önkormányzati feladatot – felvállalja, így átveszi kerületi szakrendelőnek. Így történt, hogy az I. kerület szakrendelője a XII. kerület területén van. Ez az adottság, és az, hogy a XII. kerületnek nem volt önálló járóbeteg-szakrendelője, hogy a két kerület közösen működtette a felnőtt háziorvosi ügyeletet, valamint hogy volt egy közös felnőtt fogászati rendelője, szoros együttműködést eredményezett. Így „természetes” volt, hogy ha belefér a kapacitásba, az I. kerület szakrendelőjeként ellátjuk a XII. kerületben élőket is.
– Mentőorvosként kezdte pályáját. Emlékszik első munkanapjára?
– Persze, hogy emlékszem. Nagyon izgultam, ma is élénken emlékszem két esetre az első szolgálatomból. Már hatodévesként kivonuló mentőtisztként dolgoztam. Végül az orvosi diploma megszerzése után ott is ragadtam az OMSZ-nél. Nagyon szerettem, megszereztem az oxyológia szakvizsgát is. (sürgősségi orvostan – a szerk.). Ezt követően az azóta már bezárt Szobi utcai Mentőkórház belgyógyászatán nagyon sok tapasztalatot szereztem, jó szakmai iskola volt, jó főnökökkel. Dr. Lamboy László főorvos úr embersége, szakmaisága, műveltsége sokat jelentett, a kezdő orvosokat is partnernek tekintette, szeretettel és empátiával kezelt mindenkit. Nemcsak nagyon jó szakmai műhely, de a mai napig összetartó közösség is kovácsolódott össze ebben a kis kórházban. Leszakvizsgáztam belgyógyászatból, de évek múltával látszott, hogy a Mentőkórházat meg fogják szüntetni. Ezért 1998-ban a Csalogány utcai rendelőben felnőtt háziorvosként kezdtem dolgozni. Tulajdonképpen hazajöttem, mert egész életem a Vízivároshoz kötődik, a második kerületi részén születtem, 31 éve költöztünk a város rész I. kerületi oldalára, azaz mindig is itt éltünk. Később a Csalogány utcai háziorvosi rendelőben ellátott háziorvosi munka mellett kezdtem dolgozni a Maros rendelő alapellátási főigazgató-helyetteseként.
– Hogyan nézett ki akkor a rendelőintézet, milyen viszonyok fogadták?
– Elődöm, dr. Kovách Gergely egy leharcolt rendelőintézetet vett át, de már ő is sokat újított rajta. Amit ő elkezdett, azt folytattam. De egy működő szakrendelőben csak részletekben lehetett elképzelni a felújítást. Így az évek során fokozatosan korszerűsítettük, komfortosítottuk a szakrendelőt. Európai uniós energetikai pályázat eredményeképpen tudtunk nyílászárókat és kazánt cserélni. Folyamatosan meg tudjuk újítani az eszköz igényes szakmák eszközparkját, így például digitális röntgennel dolgozunk, és korszerű, jó képet adó ultrahangkészülékek állnak orvosaink rendelkezésére. Az „Egészséges Budapest Program” adta lehetőséggel élve használhatóvá tettük az alagsort, ahol a korábbinál tágasabb vérvételi labort és nem utolsó sorban tágas, világos váróhelyiséget alakítottunk ki, de egyéb értékes helyiségeket is nyertünk.
– Sokszor elhangzik, hogy a városban élők életminősége, alap- és szakellátáshoz való hozzáférése jobb. Milyen a kerületiek általános egészségi állapota a magyar átlaghoz képest?
– A betegforgalmi adatainkból erre nem lehet valid adatot nyerni. Sokat mondják, hogy elöregedett a kerület, ebben van is igazság, de a benyomásom mégis az, hogy az emberek mobilitása megnőtt, ide-oda költöznek. Így sok fiatallal, családossal is találkozom, akik lehet, hogy csak ideiglenesen, albérletben laknak itt, sokszor nem is jelennek meg a lakosságszámban. Az egészségügyi ellátás tekintetében viszont állunk a rendelkezésükre.
– Évtizedek óta abban jár elöl hazánk a statisztikákban, hogy a szív- és érrendszeri betegségek, és a rák a fő halál ok. Miért alakult ez így, és hogyan lehetne jobb a helyzet?
– Fontos a megelőzés illetve a korai diagnózis és kezelés. A megelőzésben fontos az egészséges életmód. Mit eszünk, mit iszunk, mennyit mozgunk, dohányzunk-e, mennyi stressz ér minket. Ez utóbbitól persze nem tudjuk függetleníteni magunkat, mert az élet velejárója. De az nem mindegy, hogy miként dolgozzuk fel. Sok súlyfelesleggel küzdő páciensem van, és szerencsére vannak, akik képesek voltak 180 fokos fordulatot tenni az életükben, és változtatni. Ők büszkék lehetnek magukra, sőt engem is mint orvost büszkeséggel töltenek el. Szerencsére már van kultúrája a testmozgásnak. Fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, de „mellékhatásként” komoly betegség-megelőzési forma is. A másik a szűrés. Igenis el kell járni szűrésekre, mert sok rizikófaktor feltérképezhető, és idejében megkezdhető a kezelés. És még egy: van, amikor nem elég a megfelelő életmód, ilyenkor az orvos gyógyszeres kezelést fog ajánlani. Ne idegenkedjünk ettől, ha szükségessé válik.
– Mi minősül életmódváltásnak? Nem önbecsapás, ha megelégszünk tíz perc napi sétával?
– Ez értelemszerűen nagyban függ az életkortól, edzettségi szinttől, egyéb adottságainktól. Fontos, hogy szeressük, amit csinálunk, hogy örömet adjon. Mindenkinek magának kell kitalálnia, mi fér bele az életébe. Nem elég a fellángolás, ki kell tartani amellett, amit elhatároztunk. Persze ha valaki nem ebben az életfelfogásban szocializálódott, annak nehezebb. Amire viszont nagyon haragszom, az a cigaretta. Sok bajt okoz, iszonyú káros, és még viszi is a pénzt. Nagyon jelentős életmódváltás, ha letesszük a cigit.
– Miért van sokszor bizalmatlanság az orvosokkal szemben, holott a betegségeket, a gyógyszereket, a gyógymódokat ők ismerik legjobban?
– Az internetről ömlik ránk a sok ellenőrizetlen információ, és nehéz szűrni ezek között. Naponta jönnek szembe a csodaszerek, amitől 120 évig fogsz élni. Sajnos sok a hiszékeny ember, ezért is van sok visszaélés ismert egészségügyi szakember arcával, személyével. Iszonyú összegeket dobnak ki feleslegesen a betegek a vélt gyógyulás reményében. Valóban, a szakorvosoknak nagy kihívás a betegek bizalmát kivívni, de a háziorvos itt nagy előnyben van, mert az orvos-beteg kapcsolat hosszú távú kapcsolatot jelent. A bizalom a hitelességről is szól, tehát amikor életmódváltásról beszélek, például javaslom az úszást, mert magam is rendszeresen úszom.
– Azért az csalódás, ha az orvos azt látja, a beteg nem tartja be a gyógyszerezést, az ajánlást, a terápiás tervet…
– Pedig valahogy rá kell vezetni, hogy végigvigye azt, amit elhatároztunk. Ha magas a koleszterinszint, akkor kellene kezdeni vele valamit. Ha már két hónapig kitartunk az elhatározott életmódváltás mellett, az a legjobb. De ha nem működik, szedjünk valamit. Fontos, hogy a beteg maga győződjön meg róla, hogy tenni kell valamit. Minél több faktoron változtatunk, annál jobban csökkentjük a magas koleszterinszint jelentette veszélyeket. A döntés mindig a beteg kezében van. Én tanácsot adok, lehetőséget, szaktudást, de neki kell döntést hoznia.
– Emberi kapcsolataink kiegyensúlyozottsága mennyiben egészségmegőrző tényező?
– Maximálisan. Ugyanakkor szerintem az egyik legnagyobb stresszfaktor lehet az emberi kapcsolatainkban jelentkező konfliktusok. Meg kell tanulnunk a konfliktusainkat jól kezelni. Nem kellene elfelejteni az olyan fogalmakat, mint megbocsátás, kiengesztelődés. Másrészt humorral, sőt egy kis öniróniával sok méregfogat ki lehet húzni! A magyar ember szeret panaszkodni, de közben a ma élő emberiség felső tíz százalékában élünk, kényelmesebben, mint bármelyik előző generáció. Legyen szemünk arra, hogy a félig tele poharat lássuk, ne a félig üreset… De ez már a pszichológia területe…
– Mit tart vezetői megbízatása alatti legnagyobb eredményének?
– Nehéz lenne egy dolgot kiemelni. De fontosnak tartom, és nagy örömmel tölt el, hogy jó a csapat. Egyáltalán nem vagyunk hibátlanok, de egy egymást erősítő, családias közösségként tudnám magunkat jellemezni. A napokban állt munkába egy új asszisztens kolléganő. Két-három nap után megkérdeztem, hogyan érzi magát nálunk. Széles mosollyal mondta, hogy ő még ilyen jó munkahelyi légkört semelyik korábbi munkahelyén nem tapasztalt. Örülök annak, hogy jó a szakembergárda, és nincs nagy fluktuáció. A másik dolog, ami örömmel tölt el, hogy az elmúlt csaknem negyed században nemcsak a Maros utcai szakrendelő, de az összes alapellátási rendelő megújult, ahol kulturált, szép környezetben várhatjuk a betegeinket.
– Június 30-ig tart a főigazgatói megbízatása, ugyanakkor ez nem jelenti, hogy nyugdíjba megy…
– Nem, a háziorvosi munkámat még jó ideig szeretném végezni, hiszen mondhatni, hogy „átlagéletkorú” háziorvos vagyok – már ami az itthoni helyzetet illeti. A főigazgatói munkám befejezése a saját döntésem volt, amit azért nem kis vívódás előzött meg, hiszen szeretem ezt a munkát, ami a gondok és kihívások mellett sok örömet is adott, sok értékes emberi kapcsolattal, szakmai barátsággal ajándékozott meg. De több mint húsz éve ülök egy fenékkel két lovon. A családom is rohamosan bővül, és én sem fiatalodom. Lehet, hogy elég lesz egy ló is…
Névjegy
Budapesten született 1959-ben. Diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte 1985-ben. Oxyológiai, belgyógyászati és háziorvosi szakvizsgával rendelkezik. 2009-ben egészségügyi szakmenedzser diplomát szerzett. 1985-től 1990-ig mentőorvosként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), 1990-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház belgyógyászatán, illetve 1991-től 2004-ig az OMSZ Szobi utcai Kórházának belgyógyászatán dolgozott. 1998-tól felnőtt háziorvos a Csalogány utcai rendelőben. 2002-től 2004-ig a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának orvosigazgatója, majd 2005-től főigazgatója a háziorvosi feladatok ellátása mellett. Nős, tizenhárom unoka mellett hat gyermek édesapja.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/5. számában)