sajtótájékoztató
-
Kemény Dénes az üzleti világban is három olimpiai aranyat nyerne
Legnagyobb hibájáról is beszélt a sikeredző
-
Kerékpárra építhető nyomkövetőt szabadalmaztatnak
Horváth Zoltán egyedi GPS kerékpár nyomkövetőt fejlesztett
-
Keresik 2019 legjobb szakállát
Immár másodjára kerül megrendezésre a Tattoo Majális keretei között a Nagy Szakállverseny. A pénzdíjas megmérettetésen nem a szakáll nagysága, hanem a beleinvesztált kreativitás a lényeg, a szervezők több száz jelentkezőre számítanak.
Nemzetközi szinten nagy hagyománya és presztízse van a szakállversenyeknek, ezt szeretnék hazánkban is meghonosítani a Tattoo Majális szervezői, akik a tavalyi nagy siker után idén újra megrendezik a Nagy Szakállversenyt. A 2019-es szakállverseny döntője május 11-én lesz, itt már csak a legjobbak mutathatják meg arcszőrzetüket személyesen a szigorú zsűrinek.
A Nagy Szakállversenyre a jelentkezés díjmentes, sőt a Tattoo Majálison megrendezendő döntőbe bekerült versenyzőknek a fesztivál ingyenes. A pénzdíjas megmérettetésen nem a szakáll nagysága, hanem a beleinvesztált kreativitás a lényeg. A zsűri értékeli az egyedi kompozíciókat, a világmegváltó ötleteket, újszerű formákat, és izgalmas színeket.
Az első helyezettnek járó elismerést a tavalyi győztes, Bogláry Bence Richárd adja majd át. A 25 éves csepeli dohánybolti eladó és alkalmi tánctanár annyira komolyan veszi az arcszőrzetét, hogy naponta átlagosan két órán át foglalkozik vele - ezzel magasra téve a mércét az idei mezőny számára.
A Nagy Szakállverseny szervezői több száz jelentkezőre számítanak, közülük választják majd ki azokat a szerencséseket, akik bekerülnek a helyszíni döntőbe. Az első helyezett 50 000 Ft pénzdíjat és 40 000 Ft értékű ajándékcsomagot kap majd. A második helyezett 30 000 Ft, a harmadik pedig 20 000 Ft értékű ajándékcsomaggal gazdagodik majd. Emellett számos szponzorok által felajánlott nyereményt is kiosztanak: az első húsz jelentkező például egy- egy ajándékcsomagot kap majd az African Spa termékeivel.
-
Keresik a magyar hímzés követeit

A Magyarok Európában Egyesület „Hímezz magyarra!” felhívással ír ki pályázatot, melyre bárki jelentkezhet, aki a magyar hímzés követeként terjesztené a hazai néphagyományokat szerte a világon.
"Hímezz magyarra!" felhívással ír ki pályázatot a Magyarok Európában Egyesület. A program életre hívója: Szöőr Anna pszichológus és munkatársai: Görgey Zsuzsanna életvédő, Budaházy Edda hagyományőrző, Fekete Mária jelmeztervező, Molnár Katalin és Radványi Katalin üzletasszonyok, a mezőkövesdi matyó templomfestő és divattervező Takács Istvánnak emléket állító alapítvány tagjai, valamint egy a kalocsai hagyományokat ápoló bajai ügynökség munkatársai. Felsoroltak együtt keresik azokat a lányokat, asszonyokat, fiúkat, férfiakat és családokat, akik a magyar hímzés követeikként terjesztenék a hazai néphagyományokat szerte a világon.
A pályázat ötlete egy életérzésből lett üzleti vállalkozásból indult önálló útjára. A mezőkövesdi Árvai Erzsébet hagyományőrző egy kék blézer kihímzésével kedveskedett Szöőr Annának, mint a Szeleczky Zita-emlékév szervezőjének. Amikor Anna ezt magára vette, többen azzal szólították meg, hogy ők is hasonlót szeretnének. Így indult el ez a kismamáknak és nyugdíjasoknak munkát, a megrendelők számára kulturális értéket közvetítő vállalkozás. Egyre többen szeretnének a már meglévő ruhadarabjaikra hímeztetni, ezért a mezőkövesdi matyó munkacsoporton kívül Baján alakul a kalocsai hagyományokat közvetítő csapat, de délvidéki, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai asszonyok is jelentkeztek, hogy hímezni szeretnének. Budaházy Edda hagyományőrző és Fekete Mária jelmeztervező ezért úgy döntöttek, hogy a saját üzleteikben már elkészült ruhadarabokat árulnak, illetve depohelyekként is működnek a megrendelők számára.Miért fontos, hogy megválasszuk a "Magyar hímzés követeit"?
Sajnos manapság már nagyon kevesen kézimunkáznak, így ez a szép tevékenység lassan a feledés homályába vész. Ha azonban divatba hozzuk a hímzést, a lányokat, asszonyokat könnyebben tudjuk ösztönözni a hagyományőrzést illetően. Arról nem is beszélve, hogy a nemzeti motívumokat viselő szép és intelligens magyar lányok, asszonyok, családok nemzetközi márkanévvé varázsolják a népkultúránkat. Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke számára a legkedveltebb virág motívum: a tulipán.
"Mindig meghat ez a bensőségesség, elrejtettség a szirmok lágynak tűnő, mégis erőteljesen védelmező ölelésében. Számomra sosem volt kérdéses, hogy a népi művészetek az élethez való egészséges viszonyunkat ábrázolják, azt fejezik ki, azt mutatják be a számukra. Ősi életerő, életöröm árad a magyar hímzés által. Mindig feltör bennem a boldogságérzés, ha ezeket a telt, színes motívumokat látom".
Nevezni több kategóriában, korosztályok szerint olyan ruhadarabokkal lehet, amelyeket a versenyzők maguk díszítenek fel, valamint a "Hímezz magyarra!" program hímző asszonyait kérik meg erre, ill. hagyományőrzők tanácsait veszik igénybe a versenyen való megjelenésüket illetően. A díjazottak hazai és külföldi rendezvényeken képviselhetik Magyarországot 2020-ban, ezekhez média felületet kapnak.A program ötletgazdái és szervezői reményüket fejezik ki arra vonatkozóan, hogy a Hungarikum Bizottság rövidesen nevét adja ahhoz, hogy Fekete Mária és Takács István ruhatervei megjelenjenek divatbemutatókon is. A kifutón a hazai stílusikonokon: színésznőkön, sportolónőkön, riporternőkön, üzletasszonyokon és közéleti személyiségeken kívül a Magyar Nemzeti Balett balettművészei, valamint a Magyar Állami Operaház operaénekesei viselnék a többféle hímzéssel kreatívan színesített hétköznapi és estélyi ruhákat a Józsa Judit Galériában megrendezendő divatgálán.
Hazai jelölteken kívül José Cura lehet a "magyar hímzés" tiszteletbeli nagyköveteA "Hímezz magyarra!" program máris felkeltette a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézet igazgatójának, valamint több külföldön működő, néphagyományokat ápoló kulturális egyesület, művészeti társaság érdeklődését. José Cura sztártenor, legutóbbi látogatásakor elismerését fejezte ki hazánk iránt, ezért a művészvilágból, valamint a közéletből és üzleti szférából érkezett, követeket választó bizottság a "magyar hímzés" tiszteletbeli nagyköveti címét ajánlja fel a világhírű operaénekesnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vele személyesen is találkozó bizottsági tagok szeretnék, ha Emine Erdogan, Nicole Kidman és a Forma-1 pilótái után, José Cura is viselné, ezáltal népszerűsítené a hungarikumnak számító motívumokat.
Jelentkezni a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen és a „Hímezz magyarra” Facebook-oldalon lehet.


-
Keresik a szörp fővárosát
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
-
Keresik Magyarország legsokoldalúbb informatikusát

dén csapatok jelentkezését is várják hazánk legnagyobb informatikai versenyén
Sorrendben ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország legjelentősebb informatikai versenyét, az Országos IT Megmérettetést, melyen minden korábbinál több, összesen 25 kategóriában indulhatnak az érdeklődők. A szervezők számos újítással is készültek az idei kiírásra, hiszen először lesz csapat kategória, de kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Az október 14-én induló és hét héten át tartó versenyen – melynek fővédnöke Cseh László világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó – ingyenes lesz a részvétel.
Minden eddiginél több partnerrel és több témakört lefedve indul október közepén az immáron ötödik Országos IT Megmérettetés, melyen ezúttal is kiderül, ki hazánk legsokoldalúbb informatikusa.
A szervezők tájékoztatása szerint idén is igyekeztek lekövetni mindazon technológiai változásokat, újdonságokat, amik jellemzik napjainkban az informatikai piacot, így összesen 25 kategóriában indulhatnak majd a játékosok.
„A témák között olyanok is szerepelnek, melyek globális szinten is fókuszban vannak. Ilyen többek közt a mesterséges intelligencia, amelynek gyakorlati haszna a vírushelyzet kapcsán is visszaköszönt: a témakör több kategóriában is előkerül különböző kontextusokban. De ugyanide lehet sorolni a kiberbiztonságot, a cloud megoldásokat vagy a konténerizációt is – mondta Pulay Gellért, a verseny ötletgazdája.
A kiírás értelmében ott lesz a palettán az ipar 4.0, de megtalálhatók a kínálatban a klasszikus programnyelvek, az üzemeltetéshez kapcsolódó témakörök és a tavalyi év egyik legnagyobb sikerű kategóriája, a Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés is visszatér.
Érdekesség, hogy a tavalyi győztes, Szalkai Balázs is vállalkozott egy saját kategória, a C++ elkészítésével.
Cégek is indíthatnak csapatokat a versenyen
Az V. Országos IT Megmérettetésen újdonságnak számít, hogy már csapatban is lehet indulni.
„Lejárt a magányos fejlesztők kora, akik egyedül vittek sikerre különböző projekteket. A nagyvállalati és a kisvállalati szférában is a fejlesztői feladatok vannak annyira bonyolultak és összetettek, hogy mindenképpen szükség van a fejlesztők együttműködésére és a csapatmunkára” – magyarázta a kategóriát hitelesítő Training360 Kft. Cisco Excellence díjjal kitüntetett oktatója, Ország Tamás.
Mint mondta, 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. Indulhatnak kollégiumi szobatársak vagy egy baráti társaság tagjai is, de kifejezetten bátorítják a jelentkezésre az együtt dolgozó kollégákat is. Így sikeres versenyzés esetében egy cég a Megmérettetés végén Magyarország legjobb fejlesztő csapatát tudhatja majd a soraiban.
Pulay Gellért a csapatversennyel kapcsolatban egyelőre nem bocsátkozott részletekbe, de annyit előzetesen elárult, hogy előnyt élveznek azok, akik otthonosan mozognak az algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a gaming világában.
A korábbi évektől eltérően szintén újítás, hogy kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Tavaly a korábbi évekhez hasonlóan 4-5 százalék volt a női résztvevők aránya, összesítettben pedig egy hölgy versenyző is bekerült a top 20-ba. A díjjal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a gyengébb nem képviselői közül is remek szakemberek kerülnek ki - a 2018-as versenyt példának okáért szintén egy hölgy nyerte meg.
„Sportot űzünk belőle”
A szervezők egyértelmű célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból is kiemelt fontosságúnak számító informatikai szakmát népszerűsítsék és annak sokoldalúságát minél szélesebb körrel megismertessék. .
Az idei verseny jelszava a „Sportot űzünk belőle”, ezért egy olyan jól ismert sportolót szerettek volna megnyerni fővédnöknek, akinek a kiemelkedő sportteljesítménye mellett van kapcsolódása, affinitása a műszaki területekhez is. Így esett a választás a világ- és Európa-bajnok, olimpliai ezüstérmes úszó Cseh Lászlóra, aki örömmel vállalta a felkérést.
“Nyolcéves korom óta érdekel a számítógépek világa, igaz, sokáig csak játszottam rajtuk, a programozás iránti érdeklődésem később alakult ki. Az, hogy valaki értsen a fejlesztéshez mára lassan ugyanolyan fontossá válik, mint régebben a számítógép-kezelés. Ma már az élet számos területén lehet használni ezt a tudást, az utóbbi időben elkezdtem foglalkozni az otthonom “okosításával”, például hogy a redőnyöket vagy a villanykapcsolókat hangvezérléssel lehessen irányítani. Ezeket a hobbi projekteket nagyon élvezem, az elektronika kifejezetten elkezdett érdekelni, a programozással összekapcsolva hasonlóan izgalmas feladatokban lehet kamatoztatni az ismereteket. Sportolóként megtanultam, hogy folyamatos fejlődés, tanulás nélkül pillanatok alatt lemaradhatunk, műszaki menedzser tanulmányaim révén pedig pontosan látom, hogy mindezek elengedhetetlenek az informatika területén is. Az Országos IT Megmérettetés több mint két tucat témakört feldolgozva remek lehetőség minderre, ráadásul minden versenyző megmutathatja magát, egy jó eredménnyel kitűnhet mások közül” - avatott be saját tapasztalataiba Cseh László.
Az idei üzenet tehát lényegében azt fejezi ki, hogy a verseny és kategóriái olyanok, mint egy-egy sportág: keresik a legjobbakat, és azokat, akiknek az IT iránti szenvedélyük és kitartásuk olyan, mint a sportolók sport iránti szenvedélye.
A nevezés teljesen ingyenes, a főnyeremény pedig a Huawei prémium kialakítású MateBook-ja: az ultravékony, bivalyerős és strapabíró notebook otthoni és üzleti felhasználásra is kiváló társ lesz.
A versenyen választható kategóriák és szakmai hitelesítőik
-.NET fejlesztés C# nyelven – DXC Technology
-Adattárház elemzés – BCS Business Consulting Services
-Akadálymentes weboldalak - Web25 - Edelényi Zsolt
-Angular frontend fejlesztés- TCS TATA Consultancy Services
-Beágyazott rendszerek (C) – Robert Bosch Kft.
-C++ programozás – Szalkai Balázs, a 2020-as Megmérettetés abszolút győztese
-Cloud Engineering – IBM
-Cyber security – Continental
-Csapatkategória – Training360 Kft.
-DevOps – EPAM
-Hálózati ismeretek – Deutsche Telekom IT Solution
-Hatékony JAVA programozás – MSCI
-Ipar 4.0 C# .Net alapokon – Semilab Zrt.
-Ipari hálózatok – Com-Forth Kft.
-IT Biztonság- EURO ONE Számítástechnika Zrt.
-Java 11 – IBM
-Konténerizáció (Kubernetes) – Nokia
-Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés – One Identity – Quest Hungary
-Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés – SAP Hungary Kft.
-Probléma-analízis enterprise rendszerekben – AdNovum Hungary Kft.
-Python backend fejlesztés – Cambridge Mobile Telematics
-React.js – Accenture
-Térinformatika – Ulyssys Kft.
-Tesztautomatizálás – EPAM
-Windows / Microsoft Server üzemeltetés – Training360 Kft.
-
Készülünk a negyedik jótékonysági vásárunkra, elkezdődött a gyűjtés!

Gőzerővel készülünk idei vásárunkra, mely negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Minden évben közösen kiválasztunk egy nemes ügyet és egy alapítványt, akiket minden erőnkkel támogatunk. Az idei kampányközéppontjában a szívbeteg gyermekek állnak, őket támogatjuk és egy nyitott inkubátort szeretnénk megvásárolni, hogy az orvosok minél több pici szívet megmenthessenek! Ebben az évben már nem csupán a helyszínen, a Családszervezetek IV. Adventi Jótékonysági Vásárán, hanem az eseményt megelőző időszakban on-line is elkezdtük az adománygyűjtést. Kérem, aki tud, segítsen nekünk, minden kicsi segítség számít -> IDE KATTINTVA! Az ADJUKÖSSZE.HU oldalon található a gyűjtés linkje, ahol néhány perc alatt, könnyen lehet adományozni! Tegyünk együtt a szívbeteg kisbabákért! -
Két londoni díjat is kapott a magyar tökmag-áfonya praliné
Világhírű csokoládé lett elérhető Budapesten
-
Kétéves mélyponton az üzleti bizalom Magyarországon
Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A szakértők a tapasztalatokra alapozva azt mondják, ez egy gazdasági megtorpanást hozhat magával. Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfél elégedettség mérés ügyvezetője arról beszélt, a kialakult helyzetnek nem kizárólag vesztesei lesznek: aki időben felkészül, jól is kijöhet az átrendeződésből.
Az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, és jelenleg a 2017 eleji szintjén van, ez derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által a hét elején nyilvánosságra hozott adatokból. Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index az elmúlt hónapokban volt már kedvezőtlenebb is, itt a 2018. tavaszi, választás környéki időszakhoz képest szembeszökő a romlás.
Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfél elégedettség mérés ügyvezetője szerint mindez nem azt jelenti, hogy a cégek elkezdtek egyre kevésbé bízni egymásban, hanem azt, hogy már nem olyan derűlátók a jövő illetően, mint voltak korábban.
„Ez egy ördögi kör. Ha csökken a bizalmi index, akkor a gazdaság is megtorpan, ami miatt tovább zuhanhat a bizalmi index. Ilyen helyzetekben elsőként jellemzően az autó- és építőiparban érzékelhető a visszaesés, ami napjainkban már el is kezdődött. Bár mindkét ágazat hajtóereje a magyar gazdaságnak, az összképet nézve relatíve kevés piaci szereplőt érint” – magyarázta a szakember.
Gangel Péter emlékeztetett, a 2008-as gazdasági válságot követő években is számos olyan céget hoztak létre, ami mára a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Az tehát nem állítható, hogy a krízisből mindenki vesztesen jön ki.
„Egy valami biztos: a gazdasági átrendeződésnek lesznek vesztesei és nyertesei is egyaránt. Aki tudatosan, időben felkészül a változásokra, nem igazán érheti meglepetés. A legnagyobbat azok a vállalatok szakíthatják, akik transzparensen működnek”- mondtaa BIX ügyvezetője.
Egy gazdasági hanyatlás velejárója, hogy az emberek kevésbé merik már felvállalni a kockázatot, ezért csak olyan cégekkel dolgoznak együtt, olyan cégektől vásárolnak, melyek átláthatók és a korábbi években bizonyítottak.
Példaként említette, hogy a Facebook, az Airbnb és a Booking is a 2010-es években kezdett el jelentősen növekedni, mert olyan bizalmi szintet értek el a piac és az ügyfelek irányában, amit egy válság sem tudott leépíteni.
Gangel Péter szerint az viszont megjósolhatatlan, hogy a mostani átrendeződés mennyi időbe telik majd.
„Ha most mondanék valamit, akkor az inkább egy tipp lenne, mintsem egy valós, megalapozott jövőkép. Ezer forgatókönyv van, és lehetetlen látni, hogy a gazdaság és a bizalmi index mikor áll majd újra emelkedő pályára” – zárta szavait a szakértő.

-
Kevesebb és drágább lesz idén a hazai görögdinnye
Becslések szerint tavalyhoz képest 20 százalékkal kisebb a dinnyetermő terület
-
Kezdődik a Cziffra György Fesztivál
- február 17-25.
MOMKULT, ZENEAKADÉMIA, MÜPA, ÓBUDAI TÁRSASKÖR
Alapító és művészeti vezető Balázs János Liszt és Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész
Negyedik alkalommal rendezik meg a Cziffra György zongoraművész emlékének ápolására létrehozott klasszikuszenei fesztivált, amely a kezdetek óta nyitott művészetszemlélettel, műfajilag befogadó programstruktúrával, a névadó szellemi hagyatékát, művészi örökségét méltóképpen ápolva várja a közönséget több helyszínen, világhírű fellépőkkel. A Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész által alapított fesztiválhoz idén is számos megelőző program kapcsolódik már november elejétől, úgy, mint kiállítás, mesterkurzus, street piano koncertek, vagy a gyerekeknek szóló programok. A február 17. és 25. között tartó fesztivál sokszínű estjein minden műfajból a legkiemelkedőbb művészek lépnek fel: José Cura (AR), Bogányi Gergely, Várdai István, Miklósa Erika, Lajkó Félix, Isabelle Oehmichen (F), Massimo Mercelli (I), a Kállai Vonósnégyes, Rúzsa Magdolna, Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Nagy-Kálózy Eszter, Lackfi János, a Hot Jazz Band, Sárközi Lajos és zenekara, Káel Norbert, Mocsári Károly, Oravecz György, a művészeti vezető Balázs János, Dr. Freund Tamás agykutató, valamint a Virtuózok és a Cziffra fesztivál ifjú tehetségei is a CZF vendégei lesznek.
Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze 2016 februárjában hívta életre a Cziffra György Fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a MOM Kulturális Központ támogatásával. A Fesztivál alapküldetése, hogy Cziffra György magas művészi színvonalú életművét, zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló munkát, amely a világhírű magyar zongoraművész életében oly nagy hangsúlyt kapott. Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a Fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazz estek is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is. A társművészetek bevonásával több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a fesztivál alatt. Az elmúlt három évben többek között Rost Andrea, Szulák Andrea, Mischa Maisky, Fazil Say, Lajkó Félix, Vásáry Tamás, a Kelemen Quartet, Jandó Jenő, Szakcsi Lakatos Béla, Snétberger Ferenc, Malek Andrea, Szulák Andrea, Sárik Péter, Miklósa Erika, Arcadi Volodos, Pierre-Laurent Aimard, Presser Gábor, Darko Brlek, Masin Gwendolyn és a Hot Jazz Band állt színpadra Balázs János meghívására a fesztiválon.
„…Hisszük, hogy Cziffra György a világ legnagyobbjainak járó sikereit kiemelkedő tehetségén túl a munkába vetett hitének, a megalkuvást nem tűrő, mindig a legmagasabb minőség elérésére való törekvésének, az öncélú csillogástól mentes ügy iránti szeretetének és elkötelezettségének köszönhette. Fordulatokban gazdag élete, kitartása és sikerei nemcsak a mai kor fiatal zeneművészei, hanem mindnyájunk számára példaértékű lehet....” (Balázs János alapító, művészeti vezető)
2019-ben a MOM Kulturális Központ, a fesztivál főszervezője mellett a Zeneakadémia Nagytermeés a MÜPAad otthont a programoknak, a „nulladik nap” műsorának pedig az Óbudai Társaskör lesz a helyszíne. A Fesztivál főtámogatója a 2019-es évben az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., legnagyobb magántámogatója Várkonyi Attila (FastVentures). A sikeres megvalósításhoz az NKA, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Violin Travel, Rekeczky Csaba, Kőbánya Önkormányzata, a 13. Kerületi Önkormányzat, Budafok-Tétény Önkormányzata mellett a Szamos Marcipán Kft., a Takler Pincészet, az Opera Zongoraterem, az Archimedia Kft. és a Molnár C. Pál Galéria is nagyban hozzájárult.
2019-ben olyan művészek tisztelik meg fellépésükkel a fesztivált, mint a sztártenor José Cura, a Fondation Cziffra művészeti vezetője Isabelle Oehmichenzongoraművész, Massimo Mercelli fuvolaművész. Fellép Miklósa ErikaKossuth-díjas operaénekesnő és Lajkó Félix Liszt-díjas hegedűvirtuóz, akik Balázs János zongoraművésszel adnak hármasban koncertet. Ott lesz Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Várdai István Liszt-díjas csellóművész és a Kossuth-díjas Hot Jazz Bandis. A legkiemelkedőbb fiatal cigányprímás, a Junior Prima Díjas Sárközi Lajos és zenekaraismét a bárest közreműködő zenekara lesz, először lép fel a sorozatban a jazzben és klasszikus zenében egyaránt otthonosan mozgó Káel Norbert zongoraművész. A nulladik nap programjában Mocsári Károlyés Oravecz György zongoraművészek adnak koncertet, a nyitónapon pedig a Kállai Vonósnégyest is hallhatjuk. A művészetet és a tudományt összekapcsoló események sorába illeszkedik a katarzisról szóló kerekasztal beszélgetés Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutatóval, Lackfi JánosPrima Primissima-díjas költővel, Nagy-Kálózy EszterKossuth-díjas színművésszel, Lukács Miklós és Balogh Kálmán Magyar Örökség-díjas cimbalom művészekkel. Az igényes könnyű műfajt képviseli idén a fesztiválon Rúzsa MagdolnaMáté Péter-díjas énekesnő, aki Balázs János kíséretében lép színpadra. A gyerekeknek szóló Hangszerbemutató koncert a Cziffra Fesztivál és a Virtuózok fiatal díjazottjainak közreműködésével valósul meg.
CZF Díjak
A 2019-es Fesztivál keretein belül a gálakoncerten február 24-én este a Zeneakadémián újra átadásra kerülnek a Cziffra Fesztivál Életműdíjai, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjai és Ifjú Tehetség-díjai, amelyek hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújtanak anyagi és erkölcsi támogatást. A díjak támogatását a 13. kerületi Önkormányzat, a Kőbányai és Budafok-Tétény Önkormányzata biztosítja. Az előző években Cziffra Fesztivál Életműdíjat kapott Vásáry Tamás zongoraművész és Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező (2017), Ránki Dezső, Kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész és Csonka András, a Zeneakadémia Kulturális Igazgatója (2018). Cziffra Fesztivál Tehetség-díjat kapott: Ránki Fülöp zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész (2017), Devich Gergely Junior Prima díjas gordonkaművész és Horti Lilla, Junior Prima díjas operaénekes (2018). Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díjat kapott Kokics Dorina Fanni, klarinét (2017), Naim Tichiti, hegedű és Antalóczy Máté, hegedű (2018)
A Fesztivál gasztronómiai érdekességei
„Senki nem válhat hallhatatlanná addig, amíg nem neveznek el róla egy ételt.” (Sztravinszkij)
Egy zenei fesztiválhoz, a fesztivál hangulathoz hozzátartoznak a gasztronómiai élmények. Az első fesztiválon nagy sikert aratott a Szamos Cukrászda által megalkotott Cziffra szelet, amely a fesztivál ideje alatt újra megtalálható lesz a Szamos üzletek kínálatában. A Takler Pincészet csúcsborainak felhasználásával megalkotott és a második fesztiválon bemutatott Cuvée a Rubato nevet kapta és azóta is igazi kuriózum a borfogyasztók körében. A Takler Pincészet minden évben a fesztivál idejére palackozza be az előző évi, tölgyfahordóban érlelt nemes cuvéet.
-
Ki lesz az Év Lakberendezője?
18. alkalommal hirdette meg az Év Lakberendezője pályázatot a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ).
-
Kiderült, hogy ki lép fel David Duchovny előtt Budapesten
Az X-akták Mulder ügynökeként megismert David Duchovny hétfőn a MoM Sportban ad koncertet. A színész-énekes előtt a fiatal, vérbő rockzenét játszó magyar DLRM lép majd fel.
A kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, az X-akták Fox Mulder ügynöke, a Kaliforgia Hank Moodyja és számos sorozat, sikerfilm főszereplője, David Duchovny hamarosan Budapestre érkezik.
Ezúttal nem a filmvásznon, és nem a képernyők előtt élvezhetjük játékát, hanem tanúi lehetünk muzikalitásának is. Az alternatív rock együttes énekeseként szinte fénysebességgel robbant be a zenei életbe, és hamar elnyerte a kritikusok, közönség elismerését és rajongását. A legendás sármőrrel 2019. február 11-én találkozhatunk a MoM Sportban, koncertje előtt azonban egy magyar zenekar is játszik majd a közönségnek.
David Duchovny előtt a fiatal, vérbő rockzenét játszó DLRM nevű magyar csapat áll majd színpadra. A Szabó Márton és Petróczi Ádám által alapított zenekar dalai a nemzetközi porondon is méltó helyet követelnek maguknak. A DLRM energiája és invenciózus zenéje arra késztette a külföldön sokat turnézó Firkin menedzsmentjét, hogy teljes mellszélességgel támogassa a zenekar a hazai és nemzetközi karrierjét. Az eddigi szakmai és közönségreakciók, illetve a zenekari tagok profizmusa alapján bátran kijelenthetjük, hogy az elkövetkező években sokat fogunk hallani róluk, amiért büszkék lehetünk rájuk.
David Duchovnyval 2019. február 11-én találkozhatunk a MoM Sportban a Danubius Music szervezésében.
jegyek itt: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/david-duchovny-koncert-budapest-mom-sport-497765/event.html -
Kiderült, kik száguldhatnak luxusautóval Budapesten
Dübörög a magyar autópiac: három év alatt másfélszeresére duzzadt a kereslet az új autók iránt, amelyekből idén 160 ezer is forgalomba állhat. Többé nálunk sem mennek ritkaságszámba az extravagáns autócsodák – naponta húz el mellettünk egy a fővárosi utakon. De mégis minek köszönhetően növekednek a drága (és a kevésbé drága) gépjárművek eladásai?
Július elsejétől életbe lépett nagycsaládos kedvezmény sokak kedvét hozta meg a vásárláshoz: az erre jogosult 3 vagy több gyermekesek akár 2,5 millió forint támogatásban is részesülhetnek hétüléses autó vásárlásakor. Volt kereskedő partnerünk, akitől napok alatt kapkodtak el 30 Opel Zafirát – mondja Kollár Steve, a WOOWW cars tulajdonosa. A siker láttán a Magyar Lízingszövetség úgy számol, a nagycsaládosok akár tizede is ilyen módon juthat új járműhöz.
Óriásit mennek ugyanakkor a sportautók is: a Ford Mustang egy év alatt megduplázta az eladásait, Mercedes AMG GT-ből pedig 51 milliós (!) ára ellenére ötször annyi fogyott, mint tavaly. Steve-ék weboldalán átlagosan 15 millió körüli prémiumautókat keresnek, de nem ritkák a 30 milliós eladások sem.
Kik engedhetik eztmeg maguknak?
"Egyre több az informatikus vevő, aki érthető mód a Teslákért rajong" - meséli Steve. Ezzel együtt elsősorban cégvezetők, főleg építőipari vállalkozók veszik a luxusautókat – jelenleg az utóbbiak teszik ki az ügyfélkör körülbelül 60 százalékát. Nem csoda, hiszen magánszemélyként a hiteligénylés is rázós lehet,cégként viszont teljesíthetőbbek a feltételek.
A finanszírozásnak két fő módja van:
- Köthető egyrészt nyílt végű lízingszerződés 1-7 év közti futamidővel, amibe már 20 százalék önerővel belevághatunk. A havidíj kamat nélküli része áfatartalommal együtt leírható az adóalapból, ahogy a kötelező pluszok (pl. cégautóadó) fele is. A szerződés a teljes összeg kifizetésével zárható le, ha új vevőnek adnánk át az autót, neki új lízinget kell indítania.
- A tartós bérlet ezzel szemben az adóalapból minden plusz költséggel együtt leírható. Igaz, a havidíj húzósabb, ezért cserébe azonban a bérbeadó flottakezelő cég egyben kezel minden költséget. Ráadásul ha az autót 1-2 éven belül lecserélnénk, egy új ügyfél beszervezésével az önerőnket akár teljes egészében visszakaphatjuk.
De hogy találjunk ügyfelet, aki átveszi a bérletet tőlünk? Itt jön képbe a WOOWW cars, ami ebben is segít. A startup weboldalán vállalja, hogy a vevőt, finanszírozót és eladót összekötve intézi a vásárlás minden mozzanatát.
Vevőként először feltöltjük a papírjainkat, ami alapján a rendszer 4-5 finanszírozót is ajánl nekünk. Ha döntöttünk, már nem kell matekozni: az oldal tartja a kapcsolatot a hitelezővel, és mindenre kiterjedő árkalkulációt ad a regisztrációs adótól az importdíjig. Nyereséges céggel általában sima ügy a bérleti szerződés, sokszor azonban van megoldás azoknak is, akiknek nincs lezárt üzleti évük, vagy a bankoknál még nem hitelképesek.
A folyamat olyannyira automatizált, hogy a vevők általában akkor látják először az autót, amikor az megérkezik az országba. "Ha valaki 15 éve azt mondja nekem az autókereskedésemben, hogy egy nap majd 30 milliós autókat vásárolnak így, azt mondtam volna, te napszúrást kaptál!" - mondja Steve, pedig ma már sokan örömmel bízzák az ügyintézést egy olyan online felületre, mint a WOOWW cars, mely pár hónap alatt 500 millió forint értékű autóbeszerzést és finanszírozást bonyolított le.
Oszd meg és kereskedj
Ami azonban példátlan újítás, hogy az oldal közösségi autókereskedő platformként is működik. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók saját kereskedést "nyithatnak", webirodájukból menedzselve a forgalmat. Ha pedig megosztják az oldal linkjeit (blogot, hirdetést, videót), az így bevonzott vevők után százezres nagyságrendű jutalékot kapnak – a rendszer nyomon követi, melyik érdeklődőt ki hozta, még akkor is, ha üzlet csak évek múltán lesz belőle.
De mi van, ha gondolunk egy nagyot, és egy autókereskedést keresünk fel azzal, hogy webshopot csinálnánk nekik? A felület erre ingyenes, a közvetítőnek pedig ekkor is minden eladott autó után tízezres jutalék jár. "Célunk mindenkit érdekeltté tenni" – zárja Steve, aki napi 30-40 új ajánlóval és napi több ezres weboldal látogatóval büszkélkedhet.
És hogy milyen pozitív hatása lehet az új autódömpingnek? Fiatalodik például a magyarországi autópark 14 éves átlagéletkora, így az összesített károsanyag-kibocsájtás is csökken. Jól jár a vevő is, hiszen az újabb modellek biztonsági rendszere fejlettebb, mint tizenéves társaiké - akár az életünk is múlhat rajta, melyik óv meg egy karambol során.
És míg a régi autók gyakran váratlanul lerobbannak, egy lízingkonstrukcióban vett fiatalabbnál bátran számolhatunk fix költséggel, amiért cserébe sokáig üzembiztos marad. Hihetünk tehát Henry Fordnak, akinek elhíresült mondása szerint "a legjobb autó az új autó".


-
Kiemelten fontos, hogy minél többen vegyünk részt a nemzeti konzultációban
A kormány rendszeresen kikéri a magyar emberek véleményét sorsfordító kérdésekkel kapcsolatban, így történik ez most is - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
-
Kihirdették a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőversenyének eredményét
A CESQ Nemzetközi Zeneszerzőversenye 2018-ban azzal a céllal jött létre, hogy reflektorfénybe állítsa a mai zenét és az élő zeneszerzőket, és ilyen módon támogassa a vonósnégyes repertoárjának szélesítését.
-
Kihirdették a 17. Velencei Építészeti Biennále pályázat eredményét

A 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2020. május 23 – november 29. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját.
A hazai hagyományoknak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.
A nemzeti biztos a múzeum gyakorlatát folytatva már tavasszal meghirdette a pályázatot, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. A 2019. április 28-án kiírt pályázatra összesen hét pályázat érkezett be.
A zsűri 2019. július 17-én meghallgatta a pályázók prezentációit, mely alapján Kovács Dániel és Szabó Levente pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak, és felkérte őket, hogy pályázatukat a prezentáción elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában 2019. augusztus 22-éig nyújtsák be, augusztus 26-án pedig újabb prezentáción mutassák be. Szabó Levente The Archeology of Spaces, Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel nyújtotta be a továbbfejlesztett pályázatát.
A zsűri a két pályázat közül Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.
A pályázók neve és pályázatuk címe:
Dobos András: Present
Katona Vilmos: Szabadstrand
Kovács Budha Tamás: Territórium
Kovács Dániel: Othernity
Németh Pál: Passage – Ismerős-ismeretlen
Papp-Fésűs Katalin: 2%. Mind the gap
Szabó Levente: Archeology
Valamennyi pályázat megtekinthető a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján.
-
Kijárási korlátozás, gazdaságvédelmi akcióterv, egészségügyi felkészülés
Szombattól további egy hétre fenntartja a kormány a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat, majd jövő szerdai ülésén ismét áttekinti a helyzetet - jelentette be Gulyás Gergely csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
-
Kilenc hazai nagybankkal kapcsolódik össze a Billingo
Tavaly szeptemberben elstartolt a nyílt bankolás az Európai Unióban, aminek köszönhetően a bankoknak kötelező hozzáférést biztosítaniuk a számlainformációkhoz (számlatörténethez) a megfelelő jogosultságokkal rendelkező külső szolgáltatók számára.
KIRÁLY TAMÁS. OUT OF THE BOX


Király Tamás (1952–2013) kiállítása egy olyan művész első nagyszabású retrospektív bemutatója Magyarországon, akinek tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak. Mindenekelőtt persze az öltözködéshez, a divathoz kapcsolódnak a munkái, de Király felfogásában az öltözködés határterület: a divat, a film, a színház, a performansz és a képzőművészet találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi.
A kiállítás átfogó képet kíván adni Király Tamás több mint három évtizedes pályafutásáról, mely az 1980-as évek elején indult Budapesten, ahol a művész rövid idő alatt az underground színtér emblematikus alakjává vált. Nemcsak utcai „divatbemutatóival”, performatív sétáival, hanem New Art Stúdió nevű butikjával is, ahol ruhákat árult az érdeklődők számára. A 80-as években bemutatóinak elsősorban a Petőfi Csarnok szolgált helyszínéül. Itt rendezhette meg az emblematikussá vált Baby’s Dream, Boy’s Dream, Animal’s Dream, illetve Király címet viselő show-kat.
Ennek a korszaknak a csúcspontját az 1988-as Dressater elnevezésű berlini divatbemutató jelentette, ahol egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. Király még ebben az avantgárd közegben is egyedit alkotott. Olyan ruhákat vonultatott fel, amelyek koncepcionális és vizuális radikalizmusa még ebből a formabontó közegből is kiemelte. 1989 után is folytatta az „összművészeti” divatbemutatókat, melyeknek a 2000-es években többször a Sziget Fesztivál adta a helyszínt, ahol a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb közönség ismerhette meg az alkotásait, illetve az öltözködéssel kapcsolatos gondolatait.
Királyt mindig is az átalakulás és a folyamatok érdekelték. Alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel; a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. Nem az örökkévalóság izgatta, hanem az adott pillanatra és helyzetre kereste a legmegfelelőbb, a ruhák segítségével megfogalmazható választ.
A legfontosabb szempont a bemutatókon keltett hatás volt számára, nem az, hogy az utókornak megőrizze munkáit. Kreációit többnyire efemer módon állította össze, és a munkái dokumentálását sem tekintette elsődlegesnek. A kiállításnak ezért ennek az izgalmas életműnek a bemutatásánál arra az anyagra kell támaszkodnia, ami fennmaradt, hogy felidézze azt a vizuális atmoszférát, amely Király divatbemutatóira oly jellemző volt. Azt a sokszínű és határterületeken mozgó tevékenységet, amely a magyar – és bátran mondhatjuk, a nemzetközi – képzőművészetben egyedivé és mind máig aktuálissá teszi munkásságát.
Kurátor: Tímár Katalin
A kiállítás 2019. szeptember 15-ig tekinthető meg.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

