Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

_MG_6297_k (1).jpg  20190609_230106.jpg  Kalocsai.jpg

A Magyarok Európában Egyesület „Hímezz magyarra!” felhívással ír ki pályázatot, melyre bárki jelentkezhet, aki a magyar hímzés követeként terjesztené a hazai néphagyományokat szerte a világon.

"Hímezz magyarra!" felhívással ír ki pályázatot a  Magyarok  Európában Egyesület. A program életre hívója: Szöőr Anna pszichológus és munkatársai: Görgey Zsuzsanna életvédő, Budaházy Edda hagyományőrző, Fekete Mária jelmeztervező, Molnár Katalin és Radványi Katalin üzletasszonyok, a mezőkövesdi matyó templomfestő és divattervező Takács Istvánnak emléket állító alapítvány tagjai, valamint egy a kalocsai hagyományokat ápoló bajai ügynökség munkatársai. Felsoroltak együtt keresik azokat a lányokat, asszonyokat, fiúkat, férfiakat és családokat, akik  a magyar hímzés követeikként terjesztenék a hazai néphagyományokat szerte a világon.


A pályázat ötlete egy életérzésből lett üzleti vállalkozásból indult önálló útjára. A mezőkövesdi Árvai Erzsébet hagyományőrző egy kék blézer kihímzésével kedveskedett Szöőr Annának, mint a Szeleczky Zita-emlékév szervezőjének. Amikor Anna ezt magára vette, többen azzal szólították meg, hogy ők is hasonlót szeretnének. Így indult el  ez a kismamáknak és nyugdíjasoknak munkát, a megrendelők számára kulturális értéket  közvetítő vállalkozás. Egyre többen szeretnének a már meglévő ruhadarabjaikra  hímeztetni, ezért a mezőkövesdi matyó munkacsoporton kívül Baján alakul a kalocsai hagyományokat közvetítő csapat, de délvidéki, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai  asszonyok is jelentkeztek, hogy hímezni szeretnének. Budaházy Edda hagyományőrző és Fekete Mária jelmeztervező ezért úgy döntöttek, hogy a saját üzleteikben már elkészült  ruhadarabokat árulnak, illetve depohelyekként is működnek a megrendelők számára.

Miért fontos, hogy megválasszuk a "Magyar hímzés követeit"?  

Sajnos manapság már nagyon kevesen kézimunkáznak, így ez a szép tevékenység lassan a feledés homályába vész. Ha azonban divatba hozzuk a hímzést, a lányokat, asszonyokat könnyebben tudjuk  ösztönözni  a hagyományőrzést illetően. Arról nem is beszélve, hogy a nemzeti motívumokat viselő szép és intelligens magyar lányok, asszonyok, családok  nemzetközi márkanévvé varázsolják  a  népkultúránkat. Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke számára a legkedveltebb virág motívum: a tulipán. 

"Mindig meghat ez a bensőségesség, elrejtettség a szirmok lágynak tűnő, mégis erőteljesen védelmező ölelésében. Számomra sosem volt kérdéses, hogy a népi művészetek az élethez való egészséges viszonyunkat ábrázolják, azt fejezik ki, azt mutatják be a számukra. Ősi életerő, életöröm árad a magyar hímzés által. Mindig   feltör bennem a boldogságérzés, ha ezeket a telt, színes motívumokat látom".

Nevezni több  kategóriában, korosztályok szerint  olyan  ruhadarabokkal lehet, amelyeket a versenyzők maguk díszítenek fel, valamint a  "Hímezz magyarra!"   program hímző asszonyait kérik meg erre, ill. hagyományőrzők tanácsait veszik igénybe a versenyen való megjelenésüket illetően. A díjazottak hazai és külföldi rendezvényeken képviselhetik Magyarországot 2020-ban, ezekhez média felületet kapnak.

A program ötletgazdái és szervezői reményüket fejezik ki arra vonatkozóan, hogy a Hungarikum Bizottság rövidesen nevét adja ahhoz, hogy  Fekete Mária és  Takács István ruhatervei megjelenjenek  divatbemutatókon is. A kifutón a hazai stílusikonokon:  színésznőkön, sportolónőkön, riporternőkön, üzletasszonyokon és közéleti személyiségeken kívül a Magyar Nemzeti Balett balettművészei, valamint a Magyar Állami Operaház operaénekesei viselnék a többféle hímzéssel kreatívan színesített hétköznapi és estélyi ruhákat a Józsa Judit Galériában megrendezendő divatgálán. 


Hazai jelölteken kívül  José Cura  lehet a "magyar hímzés"  tiszteletbeli nagykövete

A "Hímezz magyarra!" program máris felkeltette a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézet igazgatójának, valamint több külföldön működő, néphagyományokat ápoló kulturális egyesület, művészeti társaság érdeklődését. José Cura sztártenor, legutóbbi látogatásakor  elismerését fejezte ki hazánk iránt, ezért  a művészvilágból, valamint a közéletből és üzleti szférából érkezett, követeket választó bizottság a "magyar hímzés" tiszteletbeli nagyköveti címét ajánlja fel  a világhírű operaénekesnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vele személyesen is találkozó bizottsági tagok szeretnék, ha Emine Erdogan, Nicole Kidman és a Forma-1 pilótái után, José Cura is viselné, ezáltal népszerűsítené a hungarikumnak számító motívumokat.

Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen és a „Hímezz magyarra” Facebook-oldalon lehet.



Powered byInterspire

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.