Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

sajtótájékoztató

  • Itt az első magyar okosotthon-konferencia

    A rendezvényen mindent megtudhatunk a digitális otthonfejlesztésről

  • Januárban ismét Téli Sportágválasztó kicsiknek és nagyoknak

     

    Havas-jeges sportok minden mennyiségben!

    Január 19-én immár ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Téli Sportágválasztó, ahol több mint 20 téli mozgásformával ismerkedhetnek meg gyerekek és felnőttek. Az ingyenes rendezvény célja kedvet csinálni a sportos életmódhoz, évszaktól függetlenül.

    Az V. Téli Sportágválasztónak idén a Vasas Jégcentrum ad otthont, ahová január 19-én, szombaton 10:00 és 17:00 óra között várják a szervezők a tél és a mozgás szerelmeseit. A látogatók két nemzetközi szabványméretű jégpályán, összesen 3600 m²-en próbálhatnak ki népszerű és ritkábban látott, de annál izgalmasabb téli mozgásformákat, köztük a jégkorongot, a jégtáncot, a műkorcsolyát, a rövidpályás gyorskorcsolyát, a curlinget, a szánkózást és a fakutyázást. A Jégpalota melletti területen pedig a 30 méteres lesikló pályán az alpesi síelésre, snowboardozásra is lesz lehetőség.

    Az érdeklődők a rendezvényen találkozhatnak a téli sportágak kiválóságaival a havas-jeges sportok bajnokaival, s a jövő kiemelkedő reménységeivel is lehetőség lesz a közös sportolásra.

    A szervezők pecsételő-füzettel is szeretnék minél több sportág és kiállítói aktivitás meglátogatására ösztönözni a közönséget, mellyel nem csak élményeket, hanem az ajándéksorsolásoknak köszönhetően, értékes nyereményeket is hazavihetnek magukkal a látogatók.

    A rendezvény után, 18 órától is irány a jég! Itt már valóban a legprofibb játékosok veszik birtokba a pályát, hiszen a Vasas – Gyergyószentmiklós felnőtt bajnokijára invitáljuk a kedves látogatókat, mely mérkőzés díjmentesen megtekinthető.

    A Vasas Jégcentrum könnyen és gyorsan megközelíthető Újpest felől, a Váci út vagy a Külső Szilágyi út irányából, illetve Budáról a Megyeri hídon keresztül. Az autóval érkezőket nagyszámú, ingyenes parkoló várja. A helyszín tömegközlekedéssel is számos módon elérhető (14-es villamossal, 20-as, 30-as, 122-es vagy 296-os busszal), leszállni minden esetben a Homoktövis utcai megállónál kell.

    A Téli Sportágválasztó, mint ahogy a Nagy Sportágválasztó rendezvények, díjmentesen látogatható, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT.

    A Téli Sportágválasztó bejárata a Jégpalota főbejárata lesz, ahol a regisztrációs karszalag átvétele után léphetnek be a látogatók a rendezvényre. Az eseményen megjelenő sportágak kipróbálása és a rendezvényen való részvétel saját felelősségre történik! A rendezvényen egyes téli sportágak megközelítési útvonala csúszós, jeges felületű, így ennek megfelelő téli ruházat és lábbeli ajánlott.

    A Jégpalota helyszínen korlátozott számban lehetőség van korcsolya bérlésre, de amennyiben a látogató rendelkezik már korcsolyával, azt kérjük  szíveskedjen magával hozni, hogy a korcsolyás sportágakat ki tudja próbálni.

    RENDEZVÉNYINFORMÁCIÓ

    V. Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is!

    Helyszín: Vasas Jégcentrum, 1046 Budapest, Homoktövis u 1.
    Időpont: 2019. január 19., szombat, 10–17 óra
    Megnyitó: 2019. január 19., szombat, 11 óra

    Regisztráció: www.sportagvalaszto.hu
    Facebook: www.facebook.com/sportagvalaszto
    FB-esemény: www.facebook.com/events/295808421053588

  • Jégszobor készül a Bazilikáról

    IMG_0316.JPG Snapseed (1).jpg Snapseed.jpg

    Jégből készíti el a budapesti Szent István Bazilika kicsinyített mását M. Tóth Zsolt jégszobrász. Az alkotást bárki megcsodálhatja április 6-án este a Platz étterem teraszán, ahol a tavaszt ünnepelve Veréb Tamás koncertje és gasztronómiai különlegességek is várják majd az érdeklődőket.

    Április 6-án este különleges élményben lehet része azoknak, akik a budapesti Szent István térre látogatnak, hiszen ezen a napon ünnepli a Platz étterem hangulatos teraszának megnyitását a Bazilika közvetlen szomszédságában.

    A terasznyitó legnagyobb látványossága egy élő jégfaragó-show lesz. 19 órától M. Tóth Zsolt jégszobrász kezd majd bele a Szent István Bazilika kicsinyített másának faragásába az alkotáshoz egy közel 200 kg nagyságú jégtömböt felhasználva, amit már egy héttel a faragás előtt le kell fagyasztania. A szobor ’élete’ az időjárás függvényében mindössze 8-9 órán át tart majd.

    "Nagy kihívás számomra a Bazilika megformázása, mert nagyon figyelnem kell a részletekre. Kevesebb embernek tűnik fel, ha egy madár tollazatát elvétem, de a Bazilikát mindenki ismeri, nagyon pontosan kell dolgoznom. Stilizáltan fogom majd ábrázolni az épületet, de természetesen a kupola és az többi jellegzetes részlet is jól kivehető lesz. Már két nappal a jégfaragó-show előtt előmunkálatokat kell végeznem műhelyemben, a helyszínen pedig a faragás legizgalmasabb részét láthatják majd az emberek" - mondta el M. Tóth Zsolt jégszobrász.

    A jégből készült Bazilika mellett zenei programokkal is készül a Platz április 6-án: Veréb Tamás színész-énekes, a 2016-os Sztárban Sztár nyertese akusztikus koncertet ad, majd DJ Haida gondoskodik a jó hangulatról.

    A tavaszi terasznyitást ünnepelve a Platz séfje, Arany-Tóth Zoltán március közepétől új étlappal készült, amelyen az eddigi kedvencek mellett olyan gasztronómiai különlegességek jelentek meg, mint a krémesen a serpenyőbe olvadó parajos-ricottás cannelloni, a réteslapban sült kecskesajt, valamint egy régi-új visszatérő: a legendás Platz-császármorzsa vanília fagylalttal.

    A Szent István tér legszebb pontján elterülő teraszt üzemeltető Platz az áprilistól október végéig tartó szezonban minden csütörtökön és szombaton Haida DRK Cffe rezidens DJ-vel és zenei programokkal várja a vendégeket, ezzel ideális ’before party’ helyszínt kínálva a törzsvendégeknek és turistáknak egyaránt.

  • Jelentős az érdeklődés a magyar piac iránt Amerikában

    Nemrég Anaheimben rendezték meg több mint 1300 turisztikai kiállító és több mint 6500 érdeklődő részvételével az amerikai turisztikai szakma számára legjelentősebb vásárt, az IPW-t. Magyarországot idén 17 fő képviselte a helyszínen, a látogatásnak pedig meglett az eredménye, hiszen számos sikeres tárgyalást is folytattak.

    Amerikai nemzeti parkok, utazási irodák, vidámparkok, bevásárlóközpontok, légitársaságok, szállodaláncok és gépkocsikölcsönzők mutathatták be a világnak hónap elején, mire képes valójában az Egyesült Államok turisztikai ipara. A kiállítók mintegy 70 ország turisztikai szakembereivel léphettek kapcsolatba, köztük például Magyarország képviselőivel is, ezzel elősegítve az Amerikába beutazó közönség számának növelését.

    Hazánkat a Discover America Magyarország és az USA nagykövetségének jóvoltából 17 fő képviselte az International Pow Wow (IPW) elnevezésű nagyszabású rendezvényen a kaliforniai Anaheimben.

    A magyar szakemberek könnyen megtalálták a közös hangot az amerikai kiállítókkal, ami részben annak is betudható, hogy a tavalyi évben a beutazások száma Magyarországról jelentős mértékben, több mint 15 százalékkal növekedett, ezért az ottani vállalkozók nagyobb potenciált látnak a magyar turistákban.

    „Bátran mondhatjuk, hogy ez volt az utóbbi évek egyik legjobb vására. Remek volt a fogadtatás a kiállítók részéről, jelentős az érdeklődés a magyar piac iránt. Több sikeres tárgyalást is folytattunk, ennek következtében szeptemberben Key West bemutatkozik Budapesten a sajtó és az utazási irodák képviselőinek. Sőt, a közeljövőben reményeink szerint több amerikai szolgáltatóval és idegenforgalmi hivatallal is találkozhatunk Magyarországon” – mondta Farkas Miklós, a DAC Hungary elnöke.

    Mint fogalmazott, az egész vásáron pozitív volt a hangulat, az amerikai beutazó piacon folyamatos a növekedés és ezt a tendenciát várják az elkövetkező években is.

    Farkas Miklós arról is beszélt, a szolgáltatók folyamatosan fejlesztenek, állandóan újdonságokkal találkozhatunk. Ez igaz a szállodaipar résztvevőire és a programszolgáltatókra egyaránt.

    „Egyre népszerűbbek a lakóautós nyaralások, főleg a nyugati parti nemzeti parkokba érdemes így ellátogatni, de az egész országban vannak felvételi és leadási pontok. Hatalmas a választék, a legegyszerűbb a kétszemélyes, alapfelszereltséggel rendelkező lakóautótól a több mint tíz méteres, minden igényt kielégítő járműig bármit választhatunk” – mesélte.

    Példaként említette továbbá, hogy egyre több helyen találkozhatunk az amerikai borturizmussal, a Napa és a Sonoma völgy mellett több más neves borrégió is képviselte magát a kiállításon.

    A DAC Hungary elnöke szerint nem véletlenül egyre népszerűbb úti cél az Egyesült Államok, hiszen rengeteg a látnivaló, a program, jó a konyha és egyre magasabb színvonalúak a szolgáltatások.

    Farkas Miklós mindenkinek azt javasolja, aki Amerikába szeretne utazni, forduljon a Discover America Magyarország valamelyik tag utazási irodájához, ahol készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

    A Discover America Hungary Egyesületről (Discover America Committee Hungary - röviden DAC):

    A 2010-ben alapított Discover America Hungary Egyesület (DAC) küldetése, hogy aktívan támogassa az amerikai idegenforgalmat. Tagjai utazási irodák, légitársaságok, szállodák, idegenforgalmi hivatalok, és az USA-ba irányuló magyar turistaforgalom élénkítéséért elkötelezett más cégek, magánszemélyek. Az egyesület széles körben népszerűsíti az Amerikai Egyesült Államok által kínált bámulatos turisztikai látnivalókat és programlehetőségeket, ezzel inspirálva az utazókat, hogy fedezzék fel az országot. A DAC szorosan együttműködik az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Irodájával és az Egyesült Államok mint turista desztinációért felelős marketing szervezetével, a Brand USA-vel.


    Powered byInterspire

  • Jó bizniszhez kellhet a szakértő segítség

    Az ingatlan adásvétel az átlagember számára valóságos rémálommá válhat, ha rejtett költségekbe és buktatókba fut bele.

  • Jön a Kávé világnapja

    Pozitív töltés a léleknek, extra üzemanyag a testnek

  • Jön a Musical Sztárok Karácsonya

    Különleges ünnepi meglepetéssel jelentkezik Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és további közkedvelt musical színészek.

  • Jön a Sportmarketing Díj

     

    A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata idén egy hiánypótló kezdeményezést indít útjára hazánkban, megszervezi az első, magyar Sportmarketing Díjat.

    Ha volt együttműködése, aktivitása sportolóval, sportszervezettel vagy sporteseménnyel, most mutassa meg a kampányát!

    Az idén első ízben kihirdetésre kerülő Sportmarketing Díj kiváló felületet és alkalmat ad arra, hogy a legjobb hazai sportmarketing együttműködések megmérettessék magukat. Emellett a már megvalósult, sikeres hazai példákon keresztül a kommunikációs szakemberek megismerhetik a sportmarketing és sportszponzoráció legkiválóbb kampányait, és ezek üzleti jelentőségét.

    A Sportmarketing Díjjal hagyományt szeretne teremteni a Tagozat, emellett az ESA (Európai Szponzorációs Szövetség) nemzetközi kategóriáinak és sztenderdjeinek alkalmazása révén egy olyan visszajelzést, és egyben felületet biztosítani a magyar sportmarketing piacnak, amely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. A Sportmarketing díjra négy fő kategóriában lehet pályázni. A négy kategória közül pedig a három ESA kvalifikációs kategóriák győztesei közül kerül ki azaz egy legjobb pályázat, aminek lehetősége lesz a “Best of Europe Díjon”, nemzetközi színterén is megmérettetni magát.

    A Sportmarketing díjra 2019. november 15-ig lehet beadni a pályázatokat, a 2018. január 1. és 2019. október 31. között megvalósult sportmarketing kampányokkal és együttműködésekkel.

    Nemzetközi kitekintés és lehetőségek.

    Legyen az ön sportmarketing kampánya, aki képviselheti hazánkat a rangos Best of Europe Díjon!

    A MMSZ Sportmarketing Tagozata edukációs törekvése okán és azon okból kifolyólag, hogy felületet biztosítson a hazai sportmarketing szakma legjobbjainak, az év elején megállapodást kötött az Európai Szponzorációs Szövetséggel (ESA). „Az ESA-val való együttműködés kulcsfontosságú lehetőség számunkra abból a szempontból, hogy nemzetközi kitekintéshez és know-how-hoz juttassuk a magyar marketing szakembereket.” – mondta Nagy László, az MMSZ Sportmarketing Tagozatának elnöke. Ez nem képzelhető el egy olyan esemény nélkül, mint a most megrendezésre kerülő Sportmarketing Díj, ahol a legjobb sportszponzorációk, a legértékesebb sportolók és sportszervezetek, valamint események mérhetik össze tudásukat. “Tavaly többek között Jéghoki VB-t rendezett Magyarország és az EHF Final Four-nak is az otthont adtunk. Idén hazánkban került megrendezésre a Vívó VB, az Öttusa VB, és a Kajak-Kenu VB is, de több világkupa eseményt is szerveztünk. Ezek az említett események - a teljesség igénye nélkül - mind-mind olyan potenciális lehetőségek, amelyek révén a márkák jelentőségteljes tartalmat és felületet tudnak adni a piaci törekvéseiknek. Így a Tagozatunk bízik abban, hogy az egyéni sportszponzorációs együttműködések mellett, sportesemények és sportprojektek kampányai is szép számmal indulnak majd a megmérettetésen.” – zárta gondolatmentét Nagy László.

    Németh Ottó, az MMSZ Sportmarketing Tagozatának alelnöke és a Sportmarketig Díj zsűri elnöke véleménye szerint, “Ez a díj kétségkívül egy hiánypótló kezdeményezés hazánkban. Hagyományt szeretnénk teremteni a díjjal. Bízunk benne, hogy a jó példák kiemelésével, szakmailag egy elengedhetetlen igazodási ponttá válik a díj a sportmarketingben, ezzel is segítve a további fejlődést.  Egyben lehetőséget teremtünk a magyar projekteknek a nemzetközi piacokon való megmutatkozásra, és ezzel kaput is nyitunk a “Best of Europe”, vagyis egyik legnagyobb európai szponzorációs díj felé.”

    A magyar Sportmarketing Díj keretén belül minden kategóriában kihirdetésre kerül shortlist a legjobb pályamunkákból. A zsűri, 10 fős nemzetközi és hazai marketing szakemberekből álló grémium, akik értékelik majd a pályaműveket, pontozásuknak megfelelően lesz bronz, ezüst és arany díjas.

    További információk a Sportmarketing Díjról és a pályázati feltételekről a

    http://sportmarketingsummit.hu oldalon található.

  • Jön az ország legnagyobb fiatal vállalkozói rendezvénye

    November 12. és 16. között rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét Budapesten és kilenc vidéki nagyvárosban. Magyarország üzleti showján mások mellett milliárdos előadók és automatizált büfé is várja majd az érdeklődőket.

  • Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

    Kerékpárral szelik át az országot az Őrségtől Sátoraljaújhelyig

  • Jótékonyságból szállnak ringbe Magyarország legjobb harcosai

    2020. június 20-án szombaton 19 órától Budapesten, a Madárfészek Ökölvívó Akadémián rendezik meg a Superfight Series ötödik gáláját. A szervezők – a Perfecz Fight Klub és a Prémium Rendezvényszervező Zrt - a korábbiakkal ellentétben a koronavírus-járvány miatt nem tudtak külföldi versenyzőket meghívni az eseményre, így ezúttal hazánk legjobb és legnevesebb harcosai lépnek majd a ringbe. Ráadásul a gála egy nemes ügyet is szolgál: a szervezők egyhetes adománygyűjtést indítottak a rászoruló családok számára.

  • Jövő héten tartják a precíziós agrárgazdálkodási kiállítást és konferenciát Budapesten

    Jövő hét kedden és szerdán tartják, immár ötödik
    alkalommal, a PREGA (precíziós gazdálkodásról szóló) konferenciát és kiállítást Budapesten,
    ahol az agráriumban használható legkorszerűbb digitális technológiákat mutatják be és vitatják
    meg a résztvevők - közölte Bolyki Bence, az agroinform.hu portál vezetője, a rendezvény
    főszervezője.

    Bolyki Bence ismertette, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Agrármarketing
    Centrum (AMC) és az Agroinform.hu által rendezett kétnapos rendezvényen az érdeklődők
    elméleti és gyakorlati kérdésekre egyaránt választ kaphatnak a precíziós gazdálkodásról,
    csaknem száz előadást hallgathatnak meg. Továbbá számos modern alkalmazással is
    megismerkedhetnek, például a talajművelés, a növényvédelem, a vízgazdálkodás, a
    térinformatika területén. A programot workshopok, gazdálkodói és szakértői kerekasztal-
    beszélgetések és a precíziós gazdálkodás bevezetése előtt állók számára szakmai tanácsok is
    színesítik. A kiállítótérben pedig több mint 40 szakmai kiállító mutatja be termékeit és
    újdonságait.
    Tavaly a résztvevők száma meghaladta a 800-at, idén eddig több mint ezren jelezték
    részvételüket a rendezvényre. További információk és a részletes program a www.prega.hu

    oldalán érhető el.

  • Juhász Péter mádi tűzoltó a Bajnokok Ligájára készül

    A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival 

  • Kakasszóra ébredni, tyúkólban aludni – legalább pár napig

    A Mátra déli lábánál egy csendes kis faluban, Kisnánán található a Bari tanya, ahol Tari Tünde gazdaasszony kifejezetten azokat a vendégeket várja, akik szeretnék megtapasztalni az igazi vidéki életet. Nem csak szálláshely, hanem önmagában egész napos program az állatok hadával, megannyi teendővel és a finom falatokkal. A környéken ráadásul számos látnivaló várja az utazókat a tanyával szemközt álló vártól, a túraútvonalakon át a közvetlen közelben található Egerig.

  • Kallódó szocreál festményeket, tárgyakat keresnek

    Magyarország összes önkormányzatát, állami intézményét és szakszervezetét bevonják abba a szocreál festmény, szobor és tárgyak felvásárlásba, ami az 50-es, 60-as évek kallódó, eltűntnek hitt műveket tárja fel.

  • Kamionosok csapnak össze Zsámbékon

                20190928_14.26_JZS_5617_Zsuzsi.jpg  20190928_12.19_JZS_5437_Zsuzsi.jpg

    A győztes magának, munkaadójának és az egész szakmának dicsőséget hoz

    Szeptember 25-én, szombaton a drivingcamp Hungary zsámbéki vezetéstechnikai tanpályáján rendezik meg az „5 tengelyen” Családi napot, amelynek keretében a résztvevők együtt szurkolhatnak a kilencedik „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny 10, döntőbe jutott kamionsofőrjének. A Családi nap a biztonságos közlekedési alapszabályok megismertetésének és megtapasztalásának jegyében zajlik számos interaktív, játékos program kíséretében.


    Az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny a nehéztehergépjárművezetők közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenye, amelyen nem csupán a gyakorlat, hanem az elméleti felkészültség is nagyon fontos.
    „Itt nem az a kérdés, hogy ki a gyorsabb, hanem az, hogy ki vezeti stabilabban, biztonságosabban azt a kamiont, amin szolgálatot teljesít” avatott be Dittel Gábor, a szervező NiT Hungary ügyvezető főtitkára. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a közúti balesetek csekély százalékát okozzák kamionsofőrök, akiknek a vállára munkavégzés közben elképesztő teher nehezedik, hiszen a forgalomban résztvevők életén túlmenően gyakran milliárdos nagyságrendű értékékekért is felelnek.
    „Arról nem is beszélve, hogy feladatuk nem pusztán a jármű vezetése, számos más körülményt – eljutási idők betartása, áruk rögzítése, pótkocsik kezelése, súlyhatárok figyelése stb. – is szem előtt kell tartaniuk” emelte ki a szakember.
    A nemzetközi árufuvarozásban részt vevő kamionsofőröknek minden országra vonatkozóan ismerniük kell a megfelelő szabályokat, biztonsági követelményeket, emellett az utóbbi másfél évben a COVID is jelentős többlet terhet rakott rájuk, komoly biztonsági protokollokat kell betartaniuk a munkavégzés során.

    Az ország legjobb kamionsofőrje


    A szeptember 25-én megrendezésre kerülő viadal immár kilencedik a sorban. A rendezvény egyik főtámogatója évről évre az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, ami azt is jelzi, mennyire lényeges küldetés a szervezők számára a biztonságos közlekedés.
    A versenyre minden évben 300-400 kamionsofőr jelentkezik, akik több forduló során mérik össze képességeiket. Az első fordulóban elméleti tudásukról adhatnak számot egy online teszt kitöltésével, a másodikban viszont már gyakorlati feladatsort is végre kell hajtaniuk. A két fordulóból kerül ki az ország 10 legjobb tehergépjármű-vezetője, akik a döntőben különböző nehézségű vezetéstechnikai, biztonságtechnikai és rakománykezelési próbatételek során bizonyíthatják rátermettségüket, hogy kiderüljön, közülük ki az ország legjobb kamionsofőrje.
    Az egésznapos családi rendezvényre idén is több száz érdeklődőt várnak, akik számára a szurkolás mellett szimulátorok, KRESZ-pálya, a Láthatatlan Kiállítás interaktív programjai, speciális járművek, elektromos rollerek, önegyensúlyozó eszközök, ugrálóvár, valamint kézműves és szórakoztató programok kínálnak izgalmas élményeket.

    Értékes és értékelt hivatás


    A verseny 1. helyezettje nettó 2.000.000 Ft-ban részesül, emellett viselheti „A legjobb magyar kamionsofőr 2021” címet. A jelentős pénzdíj mellett a dicsőség is erős motiváló tényező, amit a győztes magának, munkaadójának és tulajdonképpen az egész szakmának szerez. Minden megbízó számára meggyőző, ha értékes rakományát olyan gépkocsivezető felügyelete alatt tudhatja, aki részt vett egy ilyen jelentős megmérettetésen, esetleg meg is nyerte azt.

    „Annak ellenére, hogy a fiatalok körében a tehergépjármű-vezetés presztízse növekedni látszik, sajnos még mindig nem örvend túl nagy népszerűségnek, a fuvarozói ágazat jelentős munkaerőhiánnyal küzd nap, mint nap. Ennek a versenynek az is az egyik célja, hogy ezt a hivatást vonzóvá tegye, megmutassa, hogy ez egy felelősségteljes munka, amelyben a jó teljesítményt a kiemelkedő fizetés mellett más módokon is értékelik” – mondta Dittel Gábor.
    A NiT Hungary ügyvezető főtitkárától megtudtuk, a munkaerőhiány olyan mértékben vált súlyossá az elmúlt időszakban, hogy a boltokban a termékek elérhetősége is bizonytalanná vált.
    „Az árucikkek a gyártósortól a polcokig az utolsó pár száz kilométert minden esetben közúton, kamionokban teszik meg, amelyet Magyarországon 80%-ban magánvállalkozások biztosítanak. A megfelelő utánpótlásnak nélkülözhetetlen szerepe van az ellátási láncban.”

    Biztos háttér


    A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary 1989-ben alakult, a közúti fuvarozói szakmai érdekképviseleti és érdekvédelmi társadalmi szervezete. Alapításának célja és fő feladata a nemzetközi vagy belföldi relációban dolgozó hazai árufuvarozó és autóbuszos személyszállító vállalkozások szakmai érdekképviseletének, érdekvédelmének ellátása, és a tevékenységüket segítő, versenyképességüket erősítő szolgáltatások nyújtása. Tagságát közel 4000 belföldi, illetve nemzetközi áru- és személyszállítási tevékenységet végző egyéni vállalkozó és társas vállalkozás alkotja. Regisztrált taglétszámát tekintve a NiT Hungary jelenleg Magyarország legnagyobb közúti fuvarozói érdekképviseleti szervezete.

  • Karácsony a gyermekotthonokban

    Meglepetés készül a lakóknak: Azokat a termékeket kapják, amikre egész évben vágyakoznak.

  • Karácsonyra felpörög az ingatlanpiac

    Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást.

  • KATÁS számla-cunami volt augusztusban

    Vége, ennyi volt. 2022. augusztus 31-én végleg megszűnt a régi KATA, így aki még tudta, az utolsó napokban “kikatázta” magát, de még így is csak kevesen érték el a 12 milliós KATA keretet.

  • Kéklámpás járműcsodák az Aeroparkban

                                 Kéklámpás - Aeropark.jpg  Kéklámpás - Helikopter.jpg

    Különleges tűzoltóautók, oldtimer rendőr- és mentőautók, valamint helikopterek érkeznek július 24-én az Aeroparkba, amely látványos járműfelvonulást is szervez a nap folyamán. A ferihegyi repülőmúzeum a Kéklámpás Találkozóval azoknak a szolgálatoknak az áldozatos munkájára szeretné felhívni a figyelmet, melyek dolgozói erőn felül teljesítettek a pandémia elmúlt másfél évében.

    Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 24-én. Több mint 30 tűzoltóautó, köztük fecskendők, műszaki mentő szerek, oldtimerek érkeznek a ferihegyi repülőmúzeumba, amelyek jó része folyamatosan mozogni fog és izgalmas bemutatókat tart. Az ország számos részéről Ferihegyre látogató önkéntes tűzoltó egyesületek a többi között Mercedes, Rosenbauer, Rába, Steyr és Spartan típusokat vonultatnak fel, de a kínálatban szerepel majd tűzoltó Trabant és Lada is. Bemutatkoznak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egykori és mai tűzoltóautói, gurulás és beavatkozás közben láthatjuk a 40 éves Simbát és a legújabb, habbal oltó monstrumokat is.

    A nagyszabású eseményen láthatóak lesznek a Kresz Géza Mentőmúzeum gyűjteményébe tartozó mentőautók (a többi között Nysa, Uaz, Robur), amelyek egykor rendszeres résztvevői voltak a közúti forgalomnak. Oldtimer, ma már ritkaságnak számító rendőrautókkal érkezik a Hagyományőrző Rendőrszázad.

    A Kéklámpás Találkozó egyik főszereplője lesz délelőtti órákban a Légirendészet egyik MD902-es helikoptere, valamint a légimentők EC-135-ös helikoptere, amelyet a nap egy részében kívül-belül megtekinthetnek a látogatók.

    A nagyszabású programmal az Aeropark azoknak a szolgálatoknak az áldozatos munkájára szeretné felhívni a figyelmet, melyek dolgozói erőn felül teljesítettek a pandémia elmúlt másfél évében – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, a Légiközlekedési Kulturális Központ alapító-ügyvezetője.

    A kéklámpások érkezése és beállása után indul a programdömping a repülőmúzeumban. Az egyesületek sorra megmutatják, hogy mi mindenre alkalmasak járműveik, hogyan történik egy beavatkozás. Egész nap zajlik az élménytűzoltóautózás, emellett számos szer kívül-belül megtekinthető lesz, a szakemberek megismertetik a járművek felszereléseit. Látványos gyakorlat keretében ismerhetik meg a vendégek, hogyan történik egy roncsból mentés, majd a szakemberek felaprítanak egy teljes Nissant. A látogatók emellett számos speciális eszközt kipróbálhatnak, elsajátíthatják az újraélesztés alapjait, és azt is megtudhatják, mit kell tenniük, ha elsőként érkeznek egy baleset helyszínére.

    17 órakor pedig indul a Találkozó egyik leglátványosabb programja: a járművek konvojba szerveződnek és rendőri felvezetés mellett izgalmas felvonulásra indulnak az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon.

    A program az Országos Mentőszolgálattal, a Hagyományőrző Rendőrszázaddal, a Magyar Tűzoltószövetséggel, a Légirendészeti Szolgálattal, a Budapest Airporttal, Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, az ORFK-val, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel együttműködésben valósul meg.