Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

November 12. és 16. között rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét Budapesten és kilenc vidéki nagyvárosban. Magyarország üzleti showján mások mellett milliárdos előadók és automatizált büfé is várja majd az érdeklődőket.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2018. november 12-16. között a világ 170 országához hasonlóan, Magyarországon már a XI. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.

A több mint egy évtizede megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Hetén olyan hazai vállalkozó nagyágyúk szólalnak fel, mint Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa, aki először vesz részt a rendezvényen. Itt mutatja majd be új vállalkozásait a Palásti József, a Fornetti alapítója, de találkozhatnak Hajas László mesterfodrásszal is.

A kiállítók standjain a résztvevők értékes információkat kaphatnak vállalkozásindítás- és fejlesztés, valamint karrierépítéssel kapcsolatos kérdéseikre, miközben Magyarország legújabb egészséges gyorsételét az első hazai digitális büféből fogják felszolgálni.

A budapesti Bálnában november 14-én, szerdán a Vállalkozz az Életre Napon főként arról lesz szó, hogyan válhat egy vállalkozó sikeressé, és hogyan kezelheti, illetve vonhatja le a tanúságokat a sikerből. A nap kiemelt előadói Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország vezérigazgatója, valamint Marco Iannaccone, az UniCredit Bank vezérigazgató-helyettese lesznek.

Másnap, a Generációváltás napon érdemes azoknak figyelniük, akik egy családi vállalkozás átvételén gondolkoznak, hiszen rájuk válogatott hazai családi vállalkozások és szakemberek várnak. Előadást tart majd Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, valamint Molnár Ferenc, az idén 60 éves Ilcsi márkáról ismert Ilcsi Szépítő Füvek Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A Fiatal Vállalkozók Hetén további kilenc vidéki nagyvárosban párhuzamosan is zajlanak majd a konferenciák. Az érdeklődők Miskolcon, Szegeden, Győrben, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Zalaegerszegen, Pécsett, Szombathelyen és Kecskeméten is ellátogathatnak a rendezvénysorozat programjaira.

A Fiatal Vállalkozók Hete ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A nagy érdeklődésre való tekintettel és a helyszín befogadó kapacitása miatt érdemes mielőbb bebiztosítani a helyet.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.